Terézt - akit a családjában csak Rézl-nek becéztek - Konnersreuth-ban
született, 1898 április 8-án, Nagypénteken, egy szegény, de becsületes
családban. Apja szabó volt, de volt egy kis földje is, melyet Neumann asszony
gondozott. Terézt a következő év Húsvétján keresztelték meg. 9 éves korára már
társai számára is feltűnt korához képest megdöbbentő érettsége.
Az iskolában eleven és tehetséges gyermek benyomását
keltette, a tanulásban mindig az élen volt. Vidám, aktív, és nagyon jámbor, már
egész kicsi korában kifejezte vágyát arra, hogy misszionárius apáca legyen.
Ettől függetlenül semmiben sem különbözött a többi gyerektől, hacsak nem abban,
hogy mélységesen irtózott a hazugságtól. Teréz élete megszokott falusi
egyszerűségben folyt le. Már az elemi iskolában, valahányszor Krisztus
szenvedéséről volt szó, megindultan könnyezett. Jóval később derült csak ki,
hogy elsőáldozása napján nagy kegyelemben részesült, és hogy életében több
alkalommal is előfordult vele, hogy az Oltáriszentség a levegőn át berepült a szájába.
Csak falujának plébánosa, Naber atya, aki élete végéig lelkivezetője
maradt, tudott erről.
14 évesen szolgálni ment a falu egyik családjához.
Feladata a mezőn való munkákon kívül a családi kávézó vendégeinek kiszolgálása
volt. Az 1914-18-as világháború éveiben, mint minden vidéken élő asszonynak,
neki is keményebben kellett dolgoznia, mert a férfiak a fronton voltak. Ekkor
már egészen Istennek adta az életét, és teljesen alávetette magát felebarátai
szolgálatának.
Ebben a korban Teréz csak Szalézi Szent Ferenc
tanításaiból, és Lisieux-i kis Szent Teréz Naplójából táplálkozott.
1918 március 10-én tűzvész tört ki a faluban. Teréz húzta
a harangot, és az első vonalban küzdött a tűz megfékezéséért és a mentésben.
Egy létra tetején állva vette át a 10-25 kg-os vízzel teli kannákat, hogy a
tűzre öntse. Ehhez megállás nélkül hajolgatott és emelt. Hirtelen a kanna, amit
fogott, kiesett a kezéből: valami baj történt a gerincével. Pár nap pihenés
után ismét munkába állt, de április elején elesett és részlegesen megbénult,
ezzel együtt a látása rohamosan romlani kezdett.
Augusztus 1-én leesett egy létráról, majd nem sokkal
később ismét elesett. 3 héttel később újabb esés… Látása fokozatosan romlik,
augusztusban már nem képes olvasni a szemével. 1919 március 17-én következik be
az ötödik esés. Teréz teljesen megvakul. 21 éves.
Ettől fogva Teréz élete állandó kálvária. Eddigi súlyos
megpróbáltatásaihoz hamarosan újabbak tevődnek, melyek testének gyakorlatilag
minden pontján megkínozzák. Alig éli túl az egyik rohamot, jön a másik, és az
orvosok tehetetlenek: eldeformálódnak a tagjai, folyik és gyulladt a füle,
gyomorfájdalmak gyötrik, és fokozatosan megbénul. Ráadásul folyton kisebesedik
a teste. Ez 1925-ig tart, ekkor már egy sebész vizsgálja: azt tervezik, hogy
amputálják a lábait. De ez nem történik meg, az Úrnak más tervei vannak
Terézzel. Teréz időszakosan megvakul és megsüketül. 1919-ben - önnön vallomása
szerint - már csak egy bűzlő húscafat, amit a fájdalmak ágyára dobtak. Mégis
mindent elfogad, mondván: "Minden
jó, amit Istentől kapok: gyógyulás vagy betegség, ahogyan Ő szeretné!"
Vagy: "Minden megfelel és tetszik nekem, amit az Úr ad: minden virág,
minden madárka, és mindenféle szenvedés is: mert legnagyobb örömöm az Úr maga!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése