Tűvel, cérnával és

Kosztolányi Dezső egyik elbeszélésében leírja, hogy mint gyereknek vasárnapi játék közben elszakadt a nadrágja. Egyházi iskolába járt, a szigorú paptanár behívta a szobájába. A kisfiú a büntetéstől való félelmében alig mert belépni. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor tűvel, cérnával, foltozófával a kezében fogadta, és nekilátott a szakadás bevarrásához. Közben így töprengett: „először is megdöbbentem azon, hogy közösséget vállal egy nebulóval, és cinkostársként leplezi azt, amit büntetnie kellene. Másrészt azon tépelődtem, vajon nem jut- e a pokolba, mivel vasárnap tilos dolgozni, varrni? Most már tudom, hogy nem kell féltenem. Azóta ha szentekről, földi angyalokról hallok, mindig tűvel, cérnával és foltozófával képzelem el őket.”