Szeretett nagyanyámról és dédanyámról

A családunknak főfészke Csíkszentsimon, Alcsíkban, Csík vármegyében. A nevünk az anyai részen László volna, apai nagyanyám részéről Darvas. Ezekhez a Kozma név úgy csatlakozik, hogy édesapámat örökbe vette a nagynénje László Erzsébet (1878-1954) és férje, a sárfalvi Kozma János (1880-1955), így a családnév Darvas-Kozma lett. 

Édesapám

Édesapámék heten voltak testvérek, édesapám János-György (1923-1992) volt a legnagyobb. Az örökbe fogadó nagyszülőknek volt egy lányuk, Mária, aki  Budapestre ment férjhez, majd Párizsba. Végül is gyermek nélkül maradtak a szülők, ezért vették édesapámat örökbe.

Az anyai és az apai részen levők mind vallásos székely munkásemberek voltak, többnyire földművesek, habár édesapám szülei, úgy nagyanyám, mint nagyapám a vasút alkalmazásában dolgoztak. 

Édesanyám ágán felmenőim állattenyésztők és földművesek voltak. Valamennyien imádságos emberek. Dédanyámat, született Sándor Rozáliát (1844-1940), özvegy László Gergelynét, imádkozó László Gergénének nevezték (rokonságban volt a verebesi Sándorokkal).  Tizenhat gyermeknek adott életet, tizenkettőt fölnevelt, többek között nagyapámat, édesanyám édesapját. Azt mondták dédanyámról, bárhová ment az úton vagy a mezőre dolgozni, a kezében ott volt a rózsafüzér és imádkozta. Nem ért rá, hogy megálljon az utca végén, az asszonyokkal tereferélni. Azt mondogatta, neki nagy családja van, dolgoznia is kell, meg hogy a munkáját el is tudja végezni, ezért sokat kell imádkoznia. Ő nevelte föl édesanyámat, mert az édesanyja Kórodi Anna (1894-1929)  meghalt 1929-ben. A nagyapámat, László Jánost (1887-1947), aki az első világháborút mint méneshúszár, báró Podmaniczky legényeként végig harcolta, s a románok 1928-ban mégis három évre behívták munkaszolgálatra, valahová Beszarábiába, ez alatt nem járhatott haza. Amikor nagyapámat elvitték a románok, akkor nagyanyám a harmadik gyerekkel volt várandós, a szüléskor nem volt orvos a faluban. A gyermek nagy volt, a bába pedig, aki szerette az italt, nem volt olyan állapotban, hogy segíteni tudjon a szülésnél, nagyanyám a szülésben a gyermekkel együtt meghalt. 1929-ben édesanyám  három éves volt, amikor bátyjával együtt apa és anya nélkül maradt. Ekkor dédanyám a két gyermeket maga mellé vette és ő nevelte. Nagyapám a messze idegenben katonai szolgálatra volt kötelezve, a felesége és a születendő haláláról semmit nem tudott, mert a szomszédok annyira figyelmesek voltak és összetartottak, hogy a nagyanyám nevében írták a levelet nagyapámnak. Amikor három év után letelt a románoknál töltött szolgálati idő, jelezte, hogy leszerelik és hazajön. Nagyapám érkezésére az utca népe kiment a vasútállomásra és ott várták. Amikor megérkezett, köszöntötték, de ő nyomban megkérdezte, hogy hol van a feleségem? - mintha előre megérezte volna. Ekkor előállt az a szomszéd bácsi, aki a nagyanyám, vagyis a feleség nevében írta a leveleket és megmondta: János szomszéd, a feleséged a gyermekszüléskor meghalt, és meg akartunk kímélni téged, hogy ott az idegenben a sok keserűség mellett a te bajodat ne tetézzük, hogy könnyebben tudd elviselni az életet. Hát ezért a feleséged nevében én írtam a leveleket. Bocsáss meg, hogy így félrevezettelek, de téged akartalak megkímélni. 

Édesanyám

Nagyapám tudomásul vette. Többé nem nősült meg. Az 1930-as évek második felében a román terror idején a csendőrök egy alkalommal letartóztatták és Csíkszeredában félholtra verték, majdnem ráment az élete, idegösszeroppanást kapott. Ő csendes betegen és édesanyja - az én dédanyám - egyfedél alatt laktak, és a két gyermeket fölnevelték. Dédanyám 96 évet élt, sosem betegeskedett. Úrnapján a hárászkendőt feltette a fejére és elindult a templomba, de a kapuból megtért. Édesanyám megkérdezte, hogy mi történt nannyóka, miért tért meg, miért jött vissza? – Azt válaszolta: Nekem az Úr Jézus azt mondta, hogy ma nem kell menjek a templomba, mert ma hazaszólít. Letette azzal a hárászkendőt az ágyra, leült, hanyatt dőlt és meg volt halva. Ilyen volt az egyik dédanyám, az imádkozó László Gergéné. Őt követte 1947-ben nagyapám is. 
Ma ebéd után a 4 órai mise előtt haza látogattam és felköszöntöttem a 87 éves édesanyámat, mert édesanyák napja van, de előbb kimentem a csíkszentsimoni temetőbe a családi sírunkhoz, ahol dédszüleim, nagyszüleim, édesapám és János öcsém (1953.V.6.-1999. aug.2.) pihennek, ahol mint egyszerű szentek - mert nekem azok - a boldog feltámadást és a viszontlátást várják.