Darvas-Kozma József: Hitvallás nagyszüleim sírjánál
Nem tudom azt miként,
Darvas Katalin |
egyszer élni kezdtem.
Édesanyám méhét
birtokomba vettem.
Mikor megszülettem,
örültek, én sírtam,
pedig az Istentől
jó családot kaptam.
Szerettek, dajkáltak,
beszéltek, féltettek,
rácsos kiságyamba
csak engem fektettek.
Arcomra jó anyám
szép szavakat csókolt.
Testvérem, s jó apám,
mind csak nekem hódolt.
Napközben nagyanyó
ölében ringatott,
mesékre, versekre
apóval tanított.
Mondták és nem unták,
én meg csodálkoztam,
milyen szép a világ,
amelyről ők szólnak.
Jelen volt ábéce,
ott úszott vadréce,
de a kicsi verset
itt őrzöm szívemben:
„Visszakéri a föld,
ha megért a búza.
Ha megért az ember,
a föld visszahúzza.”
Nagyon rég pihennek
keretes sírjukban,
mint egykor pihentem,
rácsos kiságyamban.
- ez az ember útja -,
örök távlatokba,
Isten haza hívja.
Sírotoknál állok
virággal, gyertyával,
Miatyánkot mondok,
Föltámadást várva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése