2014. 12. 21.

Amerika kényszerét kezdi levetni az EU?

Görögország a szankciók ellenére katonai szerződést írt alá Oroszországgal

Görögország a szankciók ellenére katonai szerződést írt alá Oroszországgal

Görögország fontosabbnak tartotta a honvédelmi érdekeit a szankcióknál és szerződést írt alá Oroszországgal, miszerint a TOR-M1 és az OSA-AKM légvédelmi rendszerekhez szükséges alkatrészeket fognak neki leszállítani – számolt be egy katonai forrás Athénban.

A szerződés összegét nem nevezték meg.
„Görögország számára rendkívül fontos ez a szerződés, mivel lehetővé teszi, hogy megfelelő szinten tartsák fent a légvédelmet” – mondta a forrás.
Annak ellenére, hogy Görögország nem vásárol új orosz fegyvereket, alkatrészeket vásárol az orosz rendszereihez, így figyelve a harcképességére, illetve annak megfelelő szinten való tartására.
**

Olasz miniszterelnök: Oroszország stratégiailag fontos Európa számára

Olasz miniszterelnök: Oroszország stratégiailag fontos Európa számára

Oroszország stratégiailag fontos Európa számára, ezért meg kell találni a közös nevezőt Moszkvával – jelentette ki Matteo Renzi olasz miniszterelnök az újságíróknak adott interjújában.

Az olasz miniszterelnök Európa és Oroszország kapcsolatának kérdését a 2015. esztendő egyik fontos feladatának jelölte meg. Megjegyezte, hogy ő az egyik első olyan európai vezető, aki pontosan fogalmazza meg az orosz elnökkel való kapcsolat kérdését.
Szerinte ma senki sem érdekelt abban, hogy térdre kényszerítsék Oroszországot.
**

Barroso felszólította az EU-t, hogy folytassák az együttműködést Oroszországgal

Barroso felszólította az EU-t, hogy folytassák az együttműködést Oroszországgal

Az EU-nak folytatnia kell a párbeszédet Oroszországgal, annak ellenére is, hogy „egyes pontoknak eltér a véleményük” – állítja José Manuel Barroso, az Európai Bizottság egykori elnöke.

„Folytatnunk kell az együttműködést Oroszországgal. Nyitottnak kell maradnunk az ukrán kérdés politikai megoldása érdekében” – mondta az újságíróknak adott interjújában.
Emellett hangsúlyozta, hogy „igen csekély a valószínűsége annak, hogy Oroszország gazdasági problémái globális válságot eredményeznének”.

OH

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése