2014. 12. 22.

Mihail Gorbacsov: Amerikát meg kell állítani. Baráti módon megállítani.

A Szovjetunió első elnöke, Mihail Gorbacsov, a Russia Today tévécsatorna műsorvezetőjének, Szofiko Sevardnadze-nek adott interjújában elmondta, hogyan látja a mai világhelyzetet, a NATO keleti irányú előrenyomulását, az Oroszország-ellenes szankciókat és a Krímt. Az interjú rövid változatát ajánljuk Önök figyelmébe.
Mihail Gorbacsov: „Amerikát meg kell állítani. Baráti módon megállítani.”
1. rész
Ön szerint a NATO miért folytatja előrenyomulását keleti irányban?
Ez a politikai kultúrájuk. És katonai kultúrájuk. John Kennedy, a karib-tengeri válság tapasztalataival rendelkező ember azt mondta, hogy „idehallgassanak, ne démonizáljuk az oroszokat. Ugyanolyan emberek, mint mi, gyermekeket kívánnak nevelni, békében élni, örülni stb.”
Mit mondott még John Kennedy? „Ha Önök azt hiszik, hogy a jövő világa a Pax Americana, akkor Önök tévednek. Vagy a világ mindenki számára lesz, vagy egyáltalán nem lesz.” Ez abszolút igaz. Keményen, ridegen megmondva, de ez a valóság.
Most pedig azzal kezdődött, hogy az amerikaiak hirtelen elkezdtek magukról beszélni… Véget ért a hidegháború, együtt fejeztük be, és népeink közös győzelme volt ez. Az amerikaiak pedig állítják: „Hogyhogy? Mi nyertük meg a hidegháborút, mi vagyunk a győztesek. Mi.”
Egye meg a fene, élvezzétek ezt, ha már annyira akarjátok. De ebből az következik, hogy ha az amerikaiak arattak győzelmet, akkor levonják a következtetést: „Semmit sem kell változtatnunk. Mi győztünk, a világ a lábunk előtt hever. Miért is változtatnánk bármit is? Helyes politikát folytatunk.” És a legutolsó dolog, amit javasoltak: egy új… szuperbirodalom kialakítását. Amerika parancsolni akar a világnak.
Mennyi erőt áldoztunk fel annak idején, mennyi készletet emésztettünk fel. Végül a megbékéléshez értünk, elindultunk ezen az úton… és mi, mindez hiába volt?
Lehet kiegyezni, ha van bizalom egymás iránt, ha hiszünk a másik félnek. Köztünk volt bizalom, és ez sikerült. Aztán pedig ez az impérium. Az amerikaiak utat tévesztettek. Az egyoldalú, egypólusos világ kialakítására irányuló minden kísérlet zagyvaság, agyrém.

Ön Nobel-békedíjas. És Barack Obama is a Nobel-békedíj nyertese. Ön hogyan viszonyul ahhoz, hogy Obama az Ön kollégája, mondható, hogy Önök egy klub tagjai?
Barack Obama számára ez egyfajta előleg volt – a politikában ilyesmi szintén lehetséges. Egyszer St. Louisban tartottam előadást. Amikor befejeztem, felállt egy fiatalember és a következő kérdéssel fordult hozzám: „Elnök úr, mit tanácsolna nekünk, az amerikaiaknak?” Én rákérdeztem: „Miről van szó?” – „Na láthatja, hogy mennyire rosszul mennek a dolgok itt nálunk. Egyre rosszabb a helyzet Amerikában”. Én így válaszoltam: „Tetszik tudni, ez valami újdonság. Eddig mindig Amerika osztogatott tanácsokat nekünk. Bár senki nem kérte erre, de mindig tanácsot adott. Nem, én nem fogok Önöknek tanácsot adni. Önök, az amerikaiak, rendelkeznek mindennel, ami szükséges a tisztánlátáshoz és a döntéshozatalhoz.”
Akkor felállt egy másik fiatalember, mondja: „Támogatásomat szeretném kifejezni kollégámmal. Mégiscsak, mondja már meg. Ön átélte mindezt. Valamit nekünk is tenni kell.” Mondom: „Na jó, nem fogok Önöknek sem menetrendet, sem menüt adni. Egyszerűen azt hiszem, hogy Amerikának egy saját peresztrojkájára van szüksége.” És a teremben lévő 10 vagy 15 ezer ember mind felállt és állva tapsolt.

Egy interjúban Ön azt is megmondta, hogy az Egyesült Államok világzsandárként lép fel. Azt képzeli magáról, hogy csakis ő képes megvédeni a békét. De vajon ki az ellenség? Kivel szemben védekezik?
Szerintem nincs kitől védekeznie, ez kiagyalt dolog. Ellenségre van szüksége, hogy visszatérhessen a nyomásgyakorlás politikájához, a parancsolás politikájához. E nélkül nem tud meglenni. Ennélfogva Amerikát meg kell állítani. Baráti módon, partneri módon megállítani.
Azt hiszem, realistáknak kell lennünk. Amerika olyan jelenség, amelyikkel számolni kell a világban, és bizonyos joga van ahhoz, hogy szava kellő súllyal essen a latba és hogy valamilyen döntéseket hozhasson az egész világ érdekében, de napjainkban a vezető szerep csakis partneri, kollektív jellegű lehet.

OH

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése