2014. 12. 18.

Gyertyagyújtás és himnuszéneklés Csíkszeredában

A temesvári forradalom kitörésének 25. évfordulóján emlékeztek Csíkszeredában szerdán délután, ugyanakkor a jogállamiságért, a magyar himnusz szabadon énekléséért is szót emeltek.
himnusz enekles vn 008_b 
Több százan vonultak ki a térre a magyar himnusz védelmére
A Szabadság téren több százan gyűltek össze, kezükben égő gyertyával emlékeztek a ′89-es forradalomban elhunyt hősökre.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a szabadságharcban elvesztett barátjáról beszélt. „Dobre Tudor egyetemista kollégám 1989. december 20-án bizakodóan ment el a népgyűlésre, a nagy térre, mert abban hitt, hogy az élete, mindnyájunk élete gyökeresen meg fog változni. De erről a népgyűlésről soha többé nem tért haza” – mondta Ráduly. Majd így folytatta: „egy másik barátomnak álmában Dobre azt mondta, sajnos a lényegre törő kérdésekben semmi nem változott az elmúlt 25 évben, a szekusok és a milicisták, akik őt gyakorlatilag kivégezték, még mindig ténykednek, sőt megerősödtek”.
himnusz enekles vn 010_b
A Magyar Polgári Párt által szervezett megemlékezésen szót emeltek a jogállamiságért is. Mint elhangzott, egy európai uniós országban egy másik tagállam himnuszát elénekelni nem bűncselekmény, utalva ezzel a Kovászna megyei prefektusra, aki az MPP-re azért rótt ki bírságot, mert nyáron egy sepsiszentgyörgyi eseményen elénekelték a magyar himnuszt.
himnusz enekles vn 012_b
Az eseményen Mihály Imre atya közös imára szólította fel a jelenlévőket, majd felszólalt Csillag Péter MPP-s Hargita megyei önkormányzati képviselő is. Végül Antal Tibor gyimesi zenetanár vezényletével az egybegyűltek elénekelték a magyar és a székely himnuszt.

Barabás Hajnal - székelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése