2014. 12. 26.

Kikelt a világ „cinkos csendje” ellen Ferenc pápa

Forrás: mno.hu
Háborúval, fájdalommal és könnyekkel teli a karácsony a világban Ferenc pápa szerint, aki a római Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról délben mondott beszédében békét sürgetett Irakban, Szíriában és Ukrajnában.
Ferenc pápa mellett a hazai történelmi egyházak vezetői is megfogalmazták karácsonyi üzenetüket.

Ferenc pápa a békének szentelte karácsonyi beszédét, amelynek jelentős részében a világban dúló konfliktusokat és az ezek miatt okozott szenvedést sorolta fel.

A pápa úgy fogalmazott: Irak és Szíria túl régóta szenved a konfliktustól, amelyben etnikai és vallási csoportok „brutális” üldöztetés áldozatai. Az egyházfő megemlékezett a közel-keleti térségben és az egész világon otthonukat elveszítő menekültekről. „A velük szembeni közömbösség közelséggé, az elutasítás befogadássá változzon” – hangoztatta a pápa, humanitárius segítséget sürgetve a telet menekülttáborokban töltő százezrek számára. Békét sürgetett Ferenc pápa az egész Közel-Keleten, a Szentföldön pedig támogatást szorgalmazott az izraeliek és palesztinok közötti párbeszéd mellett elkötelezett felek számára.

Békét kért Ukrajnában és Afrikában is

Az egyházfő megemlékezett az Ukrajna „szeretett földjén” szenvedőkről azzal a reménnyel, hogy a feszültség oldásával sikerül legyőzni a gyűlöletet és az erőszakot a testvériség és a megbékélés útjára lépve. Békét kért Nigériában, „ahol túl sok vér folyik és (…) túl sok embert gyilkolnak le”, valamint az afrikai kontinensen Líbiában, Dél-Szudánban, a Közép-Afrikai Köztársaságban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is. Ferenc pápa párbeszédre és testvéri együttélésre sürgetett.

A katolikus egyházfő hosszasan és erős szavakkal beszélt az erőszak, kizsákmányolás és emberkereskedők áldozataivá váló gyermekekről. Azokról a gyerekekről, akiket harcra kényszerítenek, akiktől megtagadják az élethez való jogot, vagy „szemünk láttára élnek vissza azzal és gyilkolják le őket” a világ „cinkos csendje” közepette. Az egyházfő vigaszt kért a Pakisztánban a karácsony előtti héten legyilkolt gyermekek családjainak. A pápa hangsúlyozta, hogy a háborúkat, üldözést, rabszolgaságot a „világiasságba és közömbösségbe süppedt” emberek kemény szívvel szemlélik.

Az ebola áldozatairól is megemlékezett
„Mennyi könny van ezen a karácsonyon!” – mondta Ferenc pápa, azt kérve, hogy a fegyverekből eke, a pusztításból kreativitás, a gyűlöletből szeretet és gyengédség legyen. Egyébként ezért imádkozott a szenteste bemutatott misén is.

A pápa megemlékezett az ebolajárvány betegeiről az afrikai Libériában, Sierra Leonéban és Guineában, köszönetet mondva a betegeket ápolóknak.
Beszéde végén az egyházfő latin nyelvű Urbi et Orbi áldást adott Róma városára és a világra.

A szentszéki szóvivő szerint a Szent Péter téren nyolcvanezren hallgatták Ferenc pápát.

A Szentföldön…
Fuád Tual jeruzsálemi latin pátriárka a betlehemi éjféli misén békét kért Jeruzsálemnek, felszólította a Szentföldön élő zsidókat, muzulmánokat és keresztényeket, hogy egyenlőségben és kölcsönös tiszteletben éljenek együtt, és a Gázai övezet újjáépítését sürgette. Betlehemi események.
Ferenc pápa mellett a magyarok is

A hazai egyházi vezetők is megnyilvánultak karácsony napján.
KATOLIKUSOK – Ha az ember nem tud ráébredni a dolgok értékére és nagyszerűségére, akkor saját magát sem tudja becsülni – jelentette ki Erdő Péter az esztergomi bazilikában tartott ünnepi szentmisén. Az esztergom-budapesti érsek közölte: ha megértenénk saját emberségünk méltóságát, többre becsülnénk magunkat és nem szórnánk szét képességeinket, időnket haszontalan külsőségekre, nem lennénk a káros szokások rabja.

REFORMÁTUSOK – Legyen a rend, a befogadás ünnepe 2014 karácsonya – ajánlotta a híveknek Bölcskei Gusztáv református püspök csütörtökön a debreceni Református Nagytemplomban tartott ünnepi istentiszteleten. Igehirdetésében a püspök János apostol evangéliumából idézett, amelynek kapcsán hangsúlyozta: az ünnep, a karácsony arra jó, hogy rend legyen nemcsak a megterített asztalnál, hanem a lelkünkben is.

EVANGÉLIKUSOK – A betlehemi jászolnál újra találkozik Isten és a tőle elszakadt ember – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten. A püspök prédikációjában kiemelte, Krisztus születése óta lehet ajándékként tekinteni a földi életre, hiszen Isten megszentelte a Földet azzal, hogy a világra született, és a Föld pora magába szívta könnyeit és vérét. Ez a Föld Isten járta Föld – hangsúlyozta Gáncs Péter.

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése