2014. 12. 31.

Egy csoda, ami megváltoztatja az életet



December 28-án, Szent Család vasárnapján délelőtt Ferenc pápa a vatikáni VI. Pál kihallgatási teremben köszöntötte az Olasz Nagycsaládosok Országos Egyesületének hétezer tagját, akik idén ünneplik a szövetség fennállásának 10. évfordulóját. A találkozón részt vett Márki László, az Európai Nagycsaládos Szövetség elnöke, saját népes családjának egy részével.

Kedves Fivéreim és Nővéreim, Jó napot! - kezdte beszédét Ferenc pápa.
Mindenekelőtt egy kíváncsi kérdés: Ma hánykor keltetek? Hatkor? Ötkor? Nem vagytok álmosak? Hát akkor ezzel a beszéddel majd egy kicsit elaltatlak benneteket!
Örülök, hogy találkozhatom Veletek a társulat tízéves ünnepén, mely Olaszországban összegyűjti a nagycsaládosokat. Látszik, hogy szeretitek a családot és szeretitek az életet! És szép dolog köszönetet mondani az Úrnak ezért azon a napon, amikor a Szent Családot ünnepeljük.

A mai evangélium Máriát és Józsefet mutatja nekünk, akik a gyermek Jézust a templomba viszik és ott két öreggel találkoznak: Simeonnal és Annával, akik prófétai szót mondanak a Gyermekről. Ez egy „tágas” család képét mutatja, mint amilyenek a ti családjaitok, ahol a különféle nemzedékek találkoznak és segítik egymást. Köszönetet mondok Paglia érseknek, a Család Pápai Tanácsa elnökének, aki ennek a dolognak a szakértője, és aki nagyon óhajtotta e találkozó létrejöttét, továbbá Beschi prelátusnak, aki erőteljesen hozzájárult a társulat megszületéséhez és gyarapodásához, mely Bresciában, Boldog VI. Pál városában bontakozott ki.

Szívetek legszebb gyümölcsével érkeztetek ide. Az anyaság és apaság Isten ajándéka, ám az ajándékot elfogadni, elcsodálkozni a szépsége fölött és felragyogtatni a társadalomban, ez már a ti feladatotok. Minden egyes gyermeketek egyedülálló teremtmény, mely soha nem ismétlődik meg az emberiség történetében. 

Amikor megértjük ezt, hogy mindnyájunkat akart az Isten, elámulunk afölött, milyen nagy csoda a gyermek. Egy gyermek megváltoztatja az életet! Mindnyájan tapasztaltuk, férfiak és nők, hogy amikor megérkezik a gyermek, az élet megváltozik, más lesz. A gyermek egy csoda, mely megváltoztatja az életet. Ti vagytok, gyermekek, valóban ez a csoda: mindegyikőtök a szeretet gyümölcse, szeretetből lettetek és szeretetben éltek. Páratlanok vagytok, de nem vagytok egyedül! Vannak fiú- és lánytestvéreitek és ez jót tesz nektek. Egy nagycsaládban a fiú- és lánytestvérek könnyebben tudnak egymással testvéri közösséget alkotni, kora gyermekkortól kezdve. A mai önző világban a nagycsalád a szolidaritás és a megosztás iskolája, mely tulajdonság az egész társadalom javára válik.

Ti, gyermekek annak a fának vagytok a gyümölcsei, amely a család: jó gyümölcsök vagytok, amikor a fának jók a gyökerei – akik a nagyszülők – és amikor jó a fának a törzse, ami pedig a szülők. Jézus mondta, hogy a jó fa jó gyümölcsöt terem és a rossz fa rossz gyümölcsöt (v.ö. Mt 7,17). A nagycsalád olyan, mint egy erdő, ahol a jó fák szolidaritást, közösséget, bizalmat, támaszt, biztonságot és boldog mértékletességet, barátságot teremnek. A nagycsaládok jelenléte reménység a társadalom számára. Éppen ezért nagyon fontos a nagyszülők jelenléte: nagyon értékes jelenlét ez, a gyakorlati segítség, de főként a nevelés miatt. A nagyszülők őrzik magukban egy népnek, egy családnak az értékeit és segítik a szülőket abban, hogy átadják azokat a gyermekeiknek. A múlt században Európa számos országában a nagyszülők voltak azok, akik továbbadták a hitet: ők vitték titokban a gyermeket megkereszteltetni és átadták nekik a hitet.

Kedves szülők, hálás vagyok nektek az élet iránti szeretetből nyújtott példátokért, amit a fogantatástól a természetes végig megőriztek, az élet minden nehézsége és gondja közepette, és amiben a közintézmények sajnos nem mindig segítenek. Bizonyára emlékeztek arra, hogy az olasz alkotmány 31. cikkelye a nagycsaládosok tekintetében különleges figyelmet ír elő; ami nem valósult meg a gyakorlatban. Üres szavak maradtak. Az Olaszországban jó ideje tapasztalható alacsony születési számra gondolva azt kívánom, hogy a politika és a közszolgáltatás fordítson nagyobb figyelmet erre minden szinten, hogy a megígért támogatást megadja ezeknek a családoknak. Minden család a társadalom sejtje, de a nagycsalád gazdagabb és élőbb sejt, az államnak pedig alapvető érdeke, hogy többet fordítson erre a célra.

Legyenek üdvözölve az egyesületbe tömörült családok – mint az olasz és a többi európai ország egyesületei – és legyen üdvözölve a családi társulások hálózata, mely láthatóan jelen tud lenni a társadalomban és a politikában. Szent II. János Pál pápa írta: „A családokban egyre inkább tudatosulnia kell annak, hogy „főszerepet” játszanak a „családpolitikában”, s hogy az ő feladatuk a társadalom átalakítása: máskülönben épp a család lesz az első áldozata azoknak a bajoknak, melyeket nem elhárítani, hanem csak közömbösen szemlélni akart”. (Familiaris consortio, 44).
A családi társulatok feladata – melyet különféle nemzeti és nemzetközi „Fórumokon” folytatnak – az, hogy előmozdítsák a társadalomban és az állam törvényeiben a család értékeit és szükségleteit.

Legyenek üdvözölve az egyházi mozgalmak is, melyekben ti, a nagycsaládok tagjai sajátos módon jelen vagytok és aktívan részt vesztek benne. Hálát adok az Úrnak, amikor látom, hogy a nagycsaládos apák és anyák a gyermekeikkel együtt részt vesznek az egyház és a társadalom életében. Imáimban nagyon közel érzem magam hozzájuk és a Szentcsalád, Mária és József oltalmába ajánlom őket. Örvendetes hír, hogy Názáretben megvalósulóban van egy ház a világ családjai számára, akik zarándokútra kelnek oda, ahol Jézus növekedett korban, kedvességben és kegyelemben (v.ö. Lk 2,40).

Imádkozom különösképpen is a gazdasági válság miatt próbára tett családokért, ahol az apa vagy anya elvesztette a munkáját, ami nagyon kemény helyzet, ahol a fiatalok nem találnak munkát, és imádkozom a legdrágább érzéseikben megpróbált családokért és azokért is, melyek feladják a küzdelmet a magánnyal és a megosztottsággal szemben.
Kedves Barátaim, kedves szülők, kedves fiúk, lányok és gyerekek, kedves nagyszülők, szép ünnepet Nektek! Minden családot töltsön el Isten gyengédsége és vigasztalása! Szívből megáldalak benneteket. Ti pedig továbbra is imádkozzatok értem, ahogy én is egy kicsit mindnyájatok nagypapája vagyok. Imádkozzatok értem! Köszönöm.

(vl) VR


Óévi hálaadás és beszámoló 2014-ről

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése