2014. 12. 21.

Kigyúlt a negyedik gyertya fénye

Az adventi várakozás végéhez közeledve advent negyedik vasárnapján is szép számban vettek részt a közös gyertyagyújtási ünnepségen Csíkszereda központjában.
Advent 4vasarnap2_b 
A Gaudete kórus énekelt
Darvas-Kozma József római katolikus esperes-plébános a kölcsönös szeretet gyakorlására kérte a hallgatóságot. Míg advent első három vasárnapja a készület ideje, a negyedik a várakozásé és a vendégfogadásé. Az ünnepi előkészületek közepette nagy a sürgés-forgás, de ez ne vonja el figyelmünket az ünnep igazi lényegéről, a szeretetről és a hitről: mit tett és tesz értünk az Isten – fogalmazott a pápai káplán.
 „Törekedjünk arra, hogy a békénket, a türelmünket és a szeretetet megőrizzük. Így lesz békés, és boldog karácsonyunk. Azért jött Jézus, hogy ezt a szeretetet megéreztesse velünk” – hangsúlyozta Darvas-Kozma József.
Szatmári Szilárd református lelkész az elmúlt négy hét fontosságáról elmélkedett. „Ez a négy hét számunkra egy áldásos előkészületnek volt az időszaka. Adja Isten, hogy elmondhassuk, készen állunk, és az ősi keresztényekkel kérjük: Jöjj el, Uram Jézus!” – mondta Szatmári Szilárd. Mint fogalmazott, számára az idei karácsony arról szól, hogy el tudja-e fogadni azt, amit Isten akar adni az életébe.
Advent 4vasarnap3_b 
Az ünnepség az egyházi elöljárók áldásával ért véget
A Miatyánk és az Üdvözlégy elimádkozása után kigyúlt a negyedik gyertyát jelképező fény is a város adventi koszorúján. Az ünnepi hangulatot az ünnepség alatt fokozta a Szent Kereszt plébánia Gaudete kórusa.

székelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése