„Leselejtezünk
egy egész nemzedéket, hogy megtartsuk a gazdasági rendszert, mely nem
működik többé” – nyilatkozik Ferenc pápa a „La Vanguardia” katalán
napilapnak adott exkluzív interjújában. Válaszaiban a pápa teljes
bátorsággal és egyszerűséggel szól, melyek pápaságát jellemzik.
Vannak országok, ahol manapság üldözik a keresztényeket.
A
keresztényüldözés nagy aggodalom számomra, mert közelről érint engem,
mint pásztort. Sokat tudok a keresztényüldözésről, amit most nem tűnik
bölcs dolognak elmesélni, hogy ne sértsek meg senkit. De vannak helyek,
ahol tilos Bibliát tartani vagy katekizmust tanítani vagy éppen
keresztet viselni… Van azonban egy dolog, amit szeretnék világossá
tenni: meggyőződésem, hogy a keresztényüldözés ma erősebb, mint az
Egyház első századaiban. Ma a keresztényeknek több vértanújuk van, mint
abban a korban. Ez nem fantázia, ezt mondják a számok.
Az Isten nevében történő erőszak uralja ma Közel-Keletet.
Ez
ellentmondás. Az Isten nevében művelt erőszak nem felel meg a mai
kornak. Ez egy ősi dolog. Történelmi távlatban tekintve el kell ismerni,
hogy mi keresztények is időnként megtettük ezt. Amikor például a
harmincéves háborúra gondolok, akkor az Isten nevében tett erőszak volt.
Ma ez elképzelhetetlen, nem igaz? Elérkezünk így a vallásokon keresztül
egy sor nagyon súlyos ellentmondáshoz. A fundamentalizmus például. A
három (monoteista) vallásnak megvannak a saját fundamentalista
csoportjai, igaz kicsik ezek az egészhez képest.
Mit gondol velük kapcsolatban?
Egy
fundamentalista csoport, még ha nem is öl meg senkit, és ha nem is
bántalmaz senkit, erőszakos. A fundamentalizmus eszmei szerkezete
erőszakos az Isten nevében.
Néhányan azt mondják Önről, hogy forradalmár.
A
nagy Mina Mazzini-t (valójában Iva Zanicchi), az olasz énekest kellene
hívni, és azt mondani neki: „Fogd a kezemet, cigánylány”, hogy olvassa
el a múltamat, ki tudja…? (nevetés). Számomra a nagy forradalom -
elmenni a gyökerekig, felismerni és látni, hogy ezeknek a gyökereknek
van mondanivalója a mára. Nincs ellentmondás a forradalmár lét és a
gyökerekhez eljutás között. Sőt, azt hiszem, hogy az igazi változások
megvalósulásának a módja az identitás, az önazonosság. Nem lehet soha
egy lépést sem tenni az életben, hacsak nem hátulról indulva, ha nem
tudom, honnan jövök, hogy hívnak, milyen polgári vagy szerzetes nevem
van.
Ön sok biztonsági protokollt áthágott, hogy közel kerüljön az emberekhez.
Tudom,
hogy velem ilyesmi megtörténhet, de Isten kezében vagyok. Emlékszem,
hogy Brazíliában egy zárt pápamobilt készítettek elő nekem,
páncélüvegekkel, de én nem tudom így az embereket köszönteni, azt
mondván nekik, hogy szeretlek benneteket ebben a szardíniás dobozban,
még ha kristályüvegből is készült. Számomra ez egy fal. Igaz, hogy
történhet velem valami, de legyünk realisták, az én koromban már nincs
sok veszteni való.
Miért fontos, hogy az Egyház szegény és alázatos legyen?
A
szegénység és az alázat az evangélium közepén állnak, ezt most
teológiai értelemben gondolom, nem szociológiailag. Nem lehet megérteni
az evangéliumot a szegénység nélkül, de meg kell különböztetni a
pauperizmustól. Azt gondolom, Jézust azt akarja, hogy a püspökök szolgák
legyenek és ne fejedelmek.
Mit tud tenni az Egyház, hogy csökkentse a szegények és a gazdagok közötti egyenlőtlenséget?
Kimutatták,
hogy a növekvő mennyiségű élelemmel az összes éhező népet táplálni
tudnánk. Amikor ön a világ különböző pontjain élő alultáplált gyermekek
fotóit nézi, akkor ujjaival a hajába túr és nem érti az egészet. Azt
hiszem, hogy itt egy rossz világgazdasági rendszerről van szó. Minden
gazdasági rendszer középpontjában az embernek kell állnia, férfinak és
nőnek és minden egyébnek az ember szolgálatában kell állnia. De mi a
pénzt állítottuk a központba, a pénz-istent. A bálványimádás, a pénz
bálványának az imádásába süllyedtünk. A gazdaságot a mind több
birtoklásának a vágya mozgatja és paradox módon ez csak táplálja a
selejtezés kultúráját. Leselejteznek fiatalokat, amikor csökken a
népességszaporulat. Elvetnek öregeket, mert nem hasznosak már, nem
termelnek, ők csak egy passzív osztály… Leselejtezik a fiatalokat és az
öregeket, eldobják így egy népnek a jövőjét, mert a fiatalok erővel
mennek tovább, és mert az öregek átadják nekünk a bölcsességüket, ők a
nép emlékezete, amit át kell adni a fiataloknak. Most pedig divat a
fiatalok selejtezése a munkanélküliséggel. Nagyon aggaszt engem a
fiatalok munkanélkülisége, ami néhány országban 50 % fölött van. Valaki
azt mondta nekem, hogy 75 millió a 25 év alatti fiatal munkanélküli.
Szörnyűség! De ha elvetünk egy teljes nemzedéket, hogy fenntartsuk a
gazdasági rendszert, mely nem működik többé, akkor ez a gazdasági
rendszer a saját túlélése érdekében háborút csinál, mint ahogyan azt a
nagyhatalmak mindig is tették. Ám látják, hogy nem lehet harmadik
világháborút kirobbantani, tehát helyi háborúkat csinálnak. Hogy ez mit
jelent? Azt, hogy fegyvereket gyártanak és eladják azokat, hogy így
hozzák helyre a gazdasági bálványimádás mérlegeit. A világgazdasági
rendszerek, melyek feláldozzák az embert a pénz bálványának a lábainál,
így nyilvánvalóan rendbe jönnek. Pusztán ez az egyetlen gondolat elveszi
tőlünk a gondolat különbözőségének a gazdagságát, következésképpen a
személyek közötti párbeszéd gazdagságát. A helyesen értett globalizáció
egy gazdagság. A rosszul felfogott globalizáció ellenben megszünteti a
különbözőségeket. Amiként a szféra, a légkörfelszín minden pontjával
egyenlő távolságra van a központtól. Egy olyan globalizáció, mely
gazdagít, miként egy poliéder, melynek minden pontja együtt van, de
mindegyik megőrzi a saját különlegességét, gazdagságát, identitását és
éppen ez az, ami nem történik meg.
Aggódik Ön a Katalónia és Spanyolország közötti konfliktus miatt?
Minden
megosztás aggodalommal tölt el. Létezik függetlenség emancipáció révén,
van függetlenség kiválás révén. Az emancipáció adta függetlenség
például az Amerikai Egyesült Államoké, melyek emancipálódtak az európai
államoktól. A népek függetlensége elszakadás révén a tagok széteséséből
születik, ami sokszor nyilvánvaló. Gondoljuk csak a volt Jugoszláviára.
Nyilvánvalóan vannak népek olyan különböző kultúrákkal, melyeket nem
lehet összekapcsolni ragasztóval. A jugoszláv eset nyilvánvaló, de
kérdezem, vajon hasonlóképpen világos-e a többi nép számára is, melyek
eddig egyesítve voltak. Minden esetet külön kell tanulmányozni. Skócia,
Padánia, Katalónia. Vannak esetek, melyek jogosak, mások ellenben nem.
De egy nemzet elszakadását, erővel létrehozott megelőző egység nélkül,
rugalmasan kell kezelni és minden szempontját elemezni kell.
Nem
volt könnyű megszervezni a múlt vasárnapi imatalálkozót a békéért,
amire nem volt eddig példa sem a Közel-Keleten, sem a világban másutt.
Hogyan érezte ezt?
Ön tudja, hogy nem volt könnyű, mert a
dolgok sűrűjében állt és nagyrészt önnek köszönhetjük a sikert. Éreztem,
hogy valami elkerüli mindannyiunk figyelmét. Itt a Vatikánban a 99 %
azt mondta, hogy a találkozó nem jön létre és ezután ez a maradék egy
százalék kezdett el növekedni. Éreztem, hogy valami sürget bennünket, de
nem jutott az eszünkbe és aztán lassan-lassan testet öltött. Egyáltalán
nem volt politikai aktus - ezt azonnal éreztem – hanem egy vallásos
esemény: ablakot nyitni a világra.
Miért döntött úgy, hogy fejest ugrik - méghozzá a legkritikusabb pillanatban - a Közel-Keleti helyzetbe?
A
lelkesedés szempontjából a legforróbb pillanat a Rio de Janiero-i
Ifjúsági Világtalálkozó volt. Eldöntöttem, hogy elmegyek a Szentföldre,
mert Peres elnök meghívott. Tudtam, hogy tavasszal lejár a mandátuma,
ezért kötelességemnek éreztem, egy bizonyos szempontból, hogy annak
előtte menjek. Meghívása segített elővételezni az utazást. Nekem nem
állt ez szándékomban.
Miért fontos minden keresztény számára meglátogatni Jeruzsálemet és a Szentföldet?
A
Kinyilatkoztatás miatt. Számunkra minden ott kezdődött. És mint az „ég a
földön”, elővételezi mindazt, ami Odaát vár ránk, a mennyei
Jeruzsálemben.
Ön és a barátja, Skorka rabbi átölelték egymást
a Siratófal előtt. Mi a szerepe ennek a gesztusnak a keresztények és a
zsidók közötti kiengesztelődés számára?
Nos tehát, a Fallal
szemben ott állt a jó barátom, Omar Abboud, a Buenos Aires-i Vallásközi
Párbeszéd Intézetének igazgatója. Ott volt az én Skorka rabbi barátom
is, én mindkettejüket nagyon szeretem és azt akartam, hogy ez a barátság
hármunk között látható legyen, mint egy tanúságtétel.
Egy évvel ezelőtt azt mondta nekem, hogy „belül minden keresztény egy zsidó”.
Talán
helyesebb lenne azt mondani, hogy az ember nem tud egy olyan
kereszténységet élni, vagyis nem lehet igazi keresztény, ha nem ismeri
el a saját keresztény gyökerét”. A zsidóról itt nem a szemita faj
értelmében beszélek, hanem vallásos értelemben. Hiszem, hogy a
vallásközi párbeszédnek el kell mélyíteni ezt a szempontot, a
kereszténység zsidó gyökereit és a zsidóság keresztény felvirágzását.
Értem én, hogy ez egy kihívás, egy kényes kérdés, de testvérként meg
lehet csinálni. Én minden nap imádkozom a zsolozsmát Dávid zsoltáraival.
Az én imádságom zsidó imádság, aztán jön az eucharisztia, ami
keresztény.
Hogyan látja Ön az antiszemitizmust?
Nem
tudnám megmondani, hogy miért történik, de azt hiszem, hogy
általánosságban a jobboldalhoz kötődik, anélkül, hogy rögzített szabály
lenne. Az antiszemitizmus általában jobban kötődik a jobboldali
politikai áramlatokhoz, mint a baloldaléhoz. Nem hiszi? És tovább
folytatódik. Van, aki még a holokausztot is tagadja. Egy őrület!
Az Ön egyik terve, hogy megnyissa a vatikáni archívumokat a holokausztról.
Sok mindenre fényt derítenek.
Aggódik Ön, hogy netán valamit felfedezhetnek?
Ezen
a ponton, ami aggodalommal tölt el, XII. Piusz pápa alakja, aki a
második világháború alatt vezette az egyházat. Most mindent szegény XII.
Piusz nyakába varrtak. De arra kell emlékeztetni, hogy őt korábban úgy
látták, mint a zsidók nagy védelmezőjét. Sokakat rejtett el közülük Róma
kolostoraiban és más olasz városokban, még a Castel Gandolfo-i
rezidenciáján is. Ott, a pápa szobájában, az ő ágyában született 42
gyermek, zsidóknak és más üldözötteknek a gyermekei. Nem akarom azt
mondani, hogy XII. Piusz nem követett el tévedéseket – én is sokat
elkövettem – de az ő szerepét korának összefüggésében kell olvasni. És
jobb volt, például, ha nem beszélt, hogy ne gyilkoljanak meg még több
zsidót, vagy mi mást csinálhatott volna? Azt is el akarom mondani, hogy
néha nekem egzisztenciális csalánkiütésem támad, amikor azt látom, hogy
mindenki az egyházra és XII. Piuszra haragszik meg, miközben
megfelejtkeznek a nagyhatalmakról. Tudja Ön, hogy azok tökéletesen
ismerték a nácik vasúthálózatát, amellyel a zsidókat a koncentrációs
táborokba hurcolták. Voltak fotóik róla. Mégsem bombázták a vágányokat.
Miért? Jó lenne, ha egy kicsit mindenről beszélnénk!
Ön még mindig plébánosnak érzi magát vagy fölvette a világegyház vezetőjének a szerepét?
A
plébános dimenziója mutatja a legjobban az én hivatásomat. Az embereket
szolgálni, ez nekem belülről jön. Eloltom a lámpát, hogy ne költsek sok
pénzt, például. Olyan dolgok, amiket egy plébános csinál. De úgy is
érzem magam mint egy pápa. Segít abban, hogy komolyan tegyem a dolgokat.
Munkatársaim nagyon komoly és profi szakemberek. Nagy segítséget adnak,
hogy elvégezzem a feladatomat. A pápának nem kell plébánost játszania.
Éretlen dolog lenne. Amikor egy államfő érkezik, méltósággal és a
protokoll szerint kell fogadnom, ami megfelel neki. Az viszont igaz,
hogy a protokollal vannak problémáim, de azokat tiszteletben kell
tartani.
Ön sok minden dolgot megváltoztat. Milyen jövő felé visznek ezek a változások?
Nincsenek
látomásaim, nincs személyes tervem sem, amit fű alatt hoztam volna ide,
mert egyszerűen nem gondoltam volna, hogy itt tartanak engem a
Vatikánban. Ezt mindenki tudja. Egy kis bőrönddel érkeztem, hogy azonnal
visszatérjek Buenos Airesbe. Amit most csinálok, az annak a
megvalósítása, amit mi bíborosok az általános kongregációs üléseken
gondoltunk, vagyis a széküresedés idején azon az összejöveteleinken,
melyet naponta tartottunk, hogy megvitassuk az egyház problémáit. Innét
erednek a megfontolások és az ajánlások. Egy ilyen nagyon konkrét
ajánlás volt az eljövendő pápa számára, hogy jobban kell számítani egy
külső tanácsra, vagyis olyan tanácsadókra, akik nem a Vatikánban élnek.
És ön megteremtette az úgynevezett Nyolcak tanácsát.
Nyolc
bíboros az összes földrészről és egy koordinátor. Két-három havonta
jönnek össze. Most július elsejétől lesz egy négynapos összejövetel és
megcsináljuk azokat a változásokat, melyeket maguk a bíborosok kérnek.
Nem kötelező megtenni azt, de nem lenne bölcs dolog nem meghallgatni,
amiket mondanak.
Nagy erőfeszítést tett az ortodox egyházhoz közeledés terén.
Bartolomeosz
testvérem eljött Jeruzsálembe, hogy megemlékezzünk a VI. Pál és
Athenagorasz közötti találkozóról. Ezer évvel a szétválás után jött
létre ez a találkozó. A II. Vatikáni Zsinattól kezdve a katolikus egyház
azon fáradozik, hogy közel kerüljön az ortodox egyházhoz. Néhány
ortodox egyházzal közelebb állunk, mint másokhoz. Azt akartam, hogy
Bartolomeosz jöjjön velem Jeruzsálembe és ott született az ötlet is,
hogy vegyen részt az imádságon a Vatikánban. Kockázatos lépés volt ez
számára, mert szemrehányást tehetnek neki, de meg kellett tenni az
alázatnak ezt a gesztusát, számunkra pedig szükséges, mert érthetetlen,
hogy mi keresztények meg vagyunk osztva. Ez egy történelmi bűn, amit
orvosolni kell.
Az ateizmus növekedése láttán mit gondol Ön azokról az emberekről, akik azt hiszik, hogy a tudás és a vallás összeférhetetlenek?
Volt
egy gyarapodása az ateizmusnak az egzisztencializmus korában, amit
Sartre-ról nevezhetnénk el. De ezután jött egy növekvő érdeklődés a
spirituális keresés, az Istennel való ezerféle találkozás irányában, nem
szükségképpen a hagyományos vallások részéről. A hit és a tudás
szembenállásának a tetőpontja a felvilágosodás volt, ami manapság már
nem annyira divat, hála Isten, mert mindnyájan számot vetettünk a kettő
közelségéről. Benedek pápának a hit és a tudomány közötti kapcsolatról
jó megnyilatkozásai vannak. Általában véve, a leginkább közös az, hogy a
tudósok tisztelettel tekintsenek a hitre és az agnosztikus tudós vagy
ateista kimondja: „Nem merek belépni erre a területre”.
Ön sok államfőt megismert.
Sokan
jöttek ide és érdekes a sokféleségük. Mindegyik egy külön személyiség.
Az érdeklődésemet egy sajátos tény keltette fel a fiatal politikusok
között, legyenek akár centristák, akár bal- vagy jobboldaliak. Talán
ugyanazokról a problémákról beszélnek, de egy új muzsikával, és ez
tetszik nekem, reményt ad, mert a politika a legmagasabb formája a
szeretetnek, a karitásznak. Miért? Mert a politika a közjót szolgálja és
ha egy ember, aki noha élhet vele, de nem kötelezi el magát a közjó
érdekében, az egoista, vagy ha a politikát a saját érdekében használja,
akkor korrupt. Úgy tizenöt éve a francia püspökök írtak egy
lelkipásztori levelet, mely a politikáról szóló reflexió ezzel a címmel
„Rehabilitálni a politikát”. Szép szöveg, számot vet mindezen dolgokkal.
Mit gondol XVI. Benedek lemondásáról?
Benedek
pápa nagyon nagy gesztust tett. Megnyitott egy ajtót, új intézményt
teremtett, esetleges nyugalmazott pápák intézményét. Hetven évvel
ezelőttig nem voltak nyugalmazott püspökök. És ma hányan vannak? Nos
hát, tekintve, hogy tovább élünk, elérkezünk egy olyan korhoz, amikor
nem tudunk már tovább foglalkozni a dolgokkal. Én ugyanezt fogom tenni,
kérni fogom az Urat, hogy világosítson meg, amikor eljön a pillanat és
mondja meg nekem, mit kell tennem és ő biztosan megmondja nekem.
Önnek van egy fenntartott szobája egy Buenos Aires-i otthonban.
Igen,
egy papi öregotthonban. A múlt év végén el kellett volna hagynom az
érsekséget és benyújtottam már a lemondásomat Benedek pápának, amikor
betöltöm a 75. évemet. Választottam egy szobát, ezt mondván: „Ide akarok
jönni és itt akarok élni”. Ennek kellett volna az én jövőmnek lennie,
mielőtt pápává választottak.
Nem kérdezem, kinek szurkol a foci világbajnokságon…
A
brazilok semlegességet kérték tőlem (nevetés) és én megtartom a
szavamat, mert a brazilok és az argentinok mindig vetélytársak voltak.
Hogyan szeretné, hogy a történelem emlékezzék önre?
Nem
gondoltam erre, de tetszik nekem, amikor így emlékezünk valakire:
„Derék ember volt, megtett minden tőle telhetőt, nem is volt olyan
rossz”. Nekem elég ez.
(Vége)
Fordította: P. Vértesaljai László SJ
A
„La Vanguardia” katalán napilap spanyol nyelvű eredeti interjúja olasz
nyelven az Osservatore Romano 2014. június 13-i számában jelent meg, a
magyar fordítás e szöveg alapján készült.
A pápával Henrique
Cymerman, zsidó származású portugál újságíró készített interjút, aki
Közel-keleti tudósítója a katalán „La Vanquardia” napilapnak, az „Antena
3” és az izraeli „Channel 2” televízióknak. Ammanba utazásakor május
végén, Ferenc pápa látta, hogy az izraeli újságíró egy palesztin
kollégája mellett ül a repülőgépen, arra kérte, hogy legyen a
segítségére a szentföldi útján. Cymermant aztán a pápa bevonta a
vatikáni békeimádság megszervezésébe. Az interjúban azt mondta neki: „Ön
tudja, hogy nem volt könnyű, mert a dolgok sűrűjében állt és nagyrészt
önnek köszönhetjük a sikert”. Ennek a személyes kapcsolatnak köszönhető
ez az interjú, melynek teljes szövegét közöltük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése