2014. 11. 04.

Egy gerinces államfőjelölt Romániában?

Klaus Johannis nem akar szavazatokról alkudozni a választási versenyből kiesett jelöltekkel – erősítette meg kedden a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje, aki november 16-án Victor Ponta szociáldemokrata kormányfővel fog megmérkőzni a romániai elnökválasztás második fordulójában.

Johannis, aki a voksok 30 százalékát szerezte vasárnap, arra reagált, hogy – az első fordulót a szavazatok 40 százalékával megnyerő – baloldali ellenfele kedden három kiesett elnökjelölt támogatását is megszerezte, akik együttesen a voksok mintegy tíz százalékát kapták.

Ponta kedden közölte, hogy legszívesebben az első fordulóban harmadik helyen végzett Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnököt bízná meg kormányalakítással, ha két hét múlva elnökké választják. Tariceanu mellett kedden a szélsőségesen nacionalista Nagy Románia Párt (PRM) alapítója, Corneliu Vadim Tudor is támogatásáról biztosította a szociáldemokrata államfőjelöltet. Pontát támogatja a román Külföldi Hírszerző Szolgálat nemrég lemondott igazgatója, Teodor Melescanu is, akinek az elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsadói tisztségét ígérte Ponta.

Johannis rámutatott: a szavazatuk felett a választók rendelkeznek, őket akarja megnyerni. A jobbközép pártszövetség jelöltje elfogadhatatlannak nevezte a szavazatokkal való üzletelést, és kizárta azt, hogy támogatásukért tisztségeket ígérjen volt versenytársainak.

Johannis hazugságnak nevezte azokat a – szociáldemokrata kampánystáb által terjesztett – vádakat, miszerint Erdély elszakítására törne, illetve a nyugdíjak csökkentését tervezné. Szerinte a róla terjesztett hazugságok ellenfele kétségbeesését jelzik, miképpen azt is elgondolkodtatónak tartotta, hogy Ponta a PRM-vel készül a – választási kampányában ígért – „nagy egyesülésre".

Az ACL elnökjelöltjét keddi sajtóértekezletén arról is kérdezték, mit szól ahhoz, hogy Tőkés László és pártja (az EP-képviselő védnökségével alakult Erdélyi Magyar Néppárt – EMNP) állítólag őt támogatja a második fordulóban, annak reményében, hogy megválasztása esetén segítene nekik etnikai autonómiát kialakítani Erdélyben.

Johannis rámutatott: ő minden szavazatnak örül a választó nemzetiségétől és vallásától függetlenül. Hozzátette: olyan regionalizáció híve, amely a közigazgatás korszerűsítését eredményezi és gazdasági fejlődést hoz. „Márpedig az etikai alapú regionalizáció nem hoz ilyen eredményt" – vélekedett Johannis.

A PSD több vezető politikusa is kedden az EMNP-vel riogatta a román választókat. Victor Ponta azt állította: a versenyből kiesett elnökjelöltek közül Johannist egyedül Szilágyi Zsolt, EMNP jelöltje támogatja, „aki el akarja szakítani Erdélyt Romániától". Ponta hozzátette: ő nem is szeretné, hogy ilyen támogatója legyen.

MTI
erdély ma

Johannist támogatja az EU Néppárt, Angela Merkel. Éppen ezért, ha Johannis nyer, a német beruházás felgyorsul Romániában. Ez előny mindenkinek.
Viszont a kormányon is kell maradni, hogy megfelelő támogatást kapjon a magyarság.
Fráter György és Bethlen Gábor politikáját kell követni, hogy fennmaradjunk.
Ezért álljon itt a Dodona-i jósda szövege:
Ibis redibis nunquam per bella peribis - csak hová tegyük az írásjelet?
Ibis redibis, nunquam per bella peribis, vagyis: Elmégy, visszajössz, sohasem veszel el a háborúban.
Így téve pedig az írásjelet: Ibis, redibis nunquam, per bella peribis. Azaz: Elmégy, sohasem jössz vissza, elveszel a háborúban.


Morus Tamás bölcsessége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése