2014. 11. 15.

Pápa és a pityóka



A mai Belgium egyik nyugati tartománya, Hainaut a középkorban önálló fejedelemség volt, Mons város székhellyel. 
Clusius
A kormányzó Sivry Fülöp kitűnő diplomata, aki a belgiumi pápai legátus révén jó kapcsolatot ápolt V. Sixtus pápával (1585-1590). Történt, hogy a spanyolok 1560-1570 között Dél-Amerikából behozták a krumpligumót (Solanum tuberosum) és termeszteni kezdték, amiből remek krumplis rántottát készítettek. Egy Redi nevű úr 1584-ben Spanyolországból Rómába is vitt néhány gumót. Termeszteni kezdte és egy-két év után V. Sixtus pápának is adott ajándékba, amit a szentatya továbbküldött Mons kormányzójának, Sivry Fülöpnek. Mint valami új dolgot a kormányzó elküldte a Bécsben élő híres botanikusnak, Charles de L’Écluse-nek (Clusiusnak), aki mohón csapott le az ismeretlen gumókra. Ez egyébként még kicsi, kerekded alakú, amit piros színű héj borított. 

A tudós 1588. január 26-ra már el is készült a burgonya első növénytani rajzával. A burgonya indián neve pappa, Spanyolországban viszont patata néven árulták a piacokon. Sivry kormányzótól a pápától kapott gumók Németországba is kerültek, és 1599 táján már Franciaotrszág Bourgogne nevű hegyvidékén termesztették. Magyarországra innen is került az addig ismeretlen élelmiszer, a “burgonya”.  A spanyolok révén pedig a patata-pataka-pitaka-pityóka változata vált ismertté. Máskülönben az angolok és mi fogadtuk be legkésőbb a burgonyát. Az angolok annyira idegenkedtek tőle, hogy a sussexi ifjak katolikus ellenességük hangoztatásakor azt ordítozták: „Le a pápával meg a burgonyával!”
Mi, magyarok csak Mária Terézia idejében kezdtünk jobban megbarátkozni a burgonyával. Ezt árulja el közmondásunk: se jó, se rossz, mint a krumpli”.  1789-ig csak két fajta krumpli volt ismeretes: a fehér vagy lókrumpli, és a hosszukó veres krumpli.     
Robert Warthmüller: Nagy Frigyes porosz király a pityókaföldön (olaj, 1886)
Az erdélyi Gubernium  a nagy éhínség idején, 1815. február 15-én  kelt különös figyelmeztetésében, rámutatott a pityóka könnyű termesztésére, melyhez “jószág sem kell”. Igyekezzenek olyan gabonákat szaporítani, melyekben nem annyira, oly könnyen szokott a szántóvető ember megcsalatkozni… ilyen volna földimogyoró és földialma, vagyis a pityóka”A pityóka ínséges időben terjedt el a határőrségi székelyeknél, Csíkban és Háromszéken egyaránt. Erről tanúskodnak a Pityókaföld és Pityókás kert nevek előfordulása. 1815-ben ismerték a disznó vagy tehén krumplit, a szeder vagy gesztenye krumplit, a sárga hollandi vagy cukor krumplit és a pernai vagy Hovard krumplit. 1819-ben már a Hunyad megyei törvényszék tárgyalja Popa és Joszov Merintze és Gavrilla Muntyán krumplisvermekből való krumlilopását. Lassan-lassan rákapott a magyar is a burgonyára, aminek rengeteg neve ismert: kompér, kolompér, krumpli, burgonya, pityóka, csicsóka (ami igazából nem is krumpli), gruja. Ezenkívül népünk gazdag fantáziájára vall, hogy rengeteg új recepttel gazdagította a burgonyából készült ételek tárát, mint pl. paprikás krumpli, burgonyafánk, rakott krumpli, krumligulyás, hasábkrumpli vagy szalmapityóka, a sárközi pörcös kolompérkása stb. 1836-ban már Zsibón krumplipálinkát főztek. 
Végül V. Sixtus pápa burgonya gumói termesztésének folyamatában odáig jutottunk, hogy ma Európa legnagyobb krumplievői vagyunk, kb. 130 kg/fő évente.

In: Krisztus világa, 2014. november, 4. old.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése