2014. 11. 05.

Mit mondott Helmut Kohl Orbán Viktorról?

Helmut Kohl volt német kancellár továbbra is dolgozni akar az európai integrációért és úgy véli, hogy Jean-Claude Juncker megválasztásával jó kezekbe került az Európai Bizottság (EB) vezetése. A Stern német hírmagazinnak adott interjújában a kereszténydemokrata politikus méltatta Orbán Viktort is.
Helmut Kohl a Stern csütörtökön megjelenő interjúban a hetilap hírportálján előzetesen közölt részletek szerint kiemelte, hogy tenni akar az európai egység eszméjének előmozdításáért. Továbbra is ez a kötelességem - mondta a 84 éves volt kancellár, a konzervatív CDU egykori vezetője, akinek a héten jelent meg az EU helyzetéről és a közösség előtt álló kihívásokról szóló új kötete. Az Európa iránti aggodalom miatt - Felhívás (Aus Sorge um Europa - Ein Appell) című munkát Jean-Claude Juncker mutatta be hétfőn Frankfurtban. A könyvbemutató volt Juncker első nyilvános programja az EB elnökeként.


Helmut Kohl a Sternnek adott interjúban dicsérte a konzervatív luxemburgi politikust. Bízom benne, ő az én emberem - mondta a volt kancellár az EB új elnökéről.
Kohl méltatta Orbán Viktort is, szerinte a magyar miniszterelnök "nagy européer, európaiként gondolkodik és cselekszik".
A német egység és az euró építőmestereként is számon tartott volt kancellár - aki 1982-től 1998-ig volt Nyugat-Németország, majd az újraegyesített Németország kormányfője - az ukrán válsággal kapcsolatban kifejtette, hogy nem osztja a háborús félelmeket, de aggodalommal szemléli az ukrajnai fejleményeket.
Amennyiben pedig a jelenlegi kancellár, Angela Merkel tanácsot kérne tőle, neki is azt mondaná, mint mindenki másnak: "sokat kell egymással beszélni. A dolgokat párbeszéd útján kell megoldani" - idézte a Stern hírportálja Helmut Kohlt.

napi.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése