2014. 11. 24.

Minek kell a NATO-nak Ukrajna

Ukrajnát nem várja sem a NATO, sem az EU. Ezt elismerte Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter. Washington közben azzal hitegeti Ukrajnát, hogy a közeljövőben a szövetség tagországává válhat. Bár még amerikai szakértők is hangoztatják, hogy a NATO-nak óriási katonai bázisként van szüksége Ukrajnára - írja Igor Szileckij.
Minek kell a NATO-nak Ukrajna
Ukrajna EU-csatlakozását Frank-Walter Steinmeier „ireálisnak” tartja. Szerinte Ukrajna gazdasági és politikai modernizációja „több nemzedék projektje”. Ennélfogva Ukrajna uniós tagságának említése – még a távoljövőre vonatkoztatva is – teljesen értelmetlen dolog – vallja a politikus.
Az USA tisztában van az ukrán gazdaság és politika siralmas állapotával (ezzel bizonyára csupán Kijev nincs tisztában). Azonban mindez semmit sem zavarja Washingtont – fontos fenntartani a kijevi hatalmasok meggyőződését, hogy a NATO-, ill. EU-paradicsom nem várat magára sokáig. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Jeff Rathke pénteken kijelentette: Amerika támogatja Ukrajna törekvését a szövetségbe.
Az atlanti szövetség a megalkuvást nem ismerő „mindent vagy semmit” stratégiáját választotta – írja a Globar Research kiadványban a new yorki Binghamton University professzora, James Petras. Ukrajna megkaparintása érdekében a NATO az ukrán hatóságok révén pusztításba viszi a lázongó dél-keleti részt, megsemmisíti az ottani lakosságot és termelést, valamint nagyszabású háborút folytat Oroszország ellen – mutat rá Petras. A NATO tulajdonképpen óriási kelet-európai multifunkcionális amerikai katonai bázis szerepét szánja Ukrajnának. És a „háborús láz” egyre inkább hatalmába keríti a Nyugatot – véli a professzor, rámutatva, hogy az efféle őrültség következményei óráról-órára egyre komolyabbá válnak.
Európa szintén tudatában van annak, hogy biztonságát egyáltalán nem a NATO keleti irányú bővítése és nem az újabb katonai bázisok létesítése jelenti. Ezt nagyon is jól tudják, többek között Finnországban, amelyik nem kívánkozik az atlanti szövetségbe. Sauli Niinistö finn elnök szavai szerint Finnország NATO-csatlakozása révén légyegesen megromlana az országnak Oroszországgal ápolt viszonya. Oroszország pedig napjainkban erős, szilárd hatalom. Vajon minek is kellene összeveszni vele?
OH
**

Ukrajna előtt nyitva van a NATO-ba nyíló ajtó

A NATO-ba nyíló ajtó nyitva van Ukrajna előtt, ha ez az ország eleget tesz a tagországok iránt támasztott követelményeknek – hangoztatta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Hágában, az atlanti szövetség Parlamenti Közgyűlése ülésén.

A főtitkár szavai szerint Ukrajna a tömbön kívüliség státuszáét választotta, ennélfogva Ukrajna NATO-tagsága kérdését nem vitatták meg az utóbbi években.
„Tiszteletben tartom ezt. Szuverén országok döntéséről van szó, ők döntenek erről maguk” – jegyezte meg a főtitkár.
OH

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése