2014. 11. 09.

New Yorkban összevonnak több plébániát

A New York-i Főegyházmegye bejelentette, hogy a 368 plébániájából 112-t összevonnak 55 plébániába, 31 templomot pedig végleg bezárnak 2015. augusztus 1-jéig – tájékoztat a Catholic Herald.


Timothy Dolan bíboros, New York érseke úgy nyilatkozott, az újjászervezés a történelmi plébániahálózat szükséges átalakítása, és megerősíti a főegyházmegyében a katolikus egyházat. „A plébánia az embereket jelenti, és az emberekről gondoskodni kell. Ami legfontosabb, hogy a hit tovább él, az eucharisztia tovább él, a szentségek tovább élnek” – fogalmazott a főpásztor.
A bíboros a Catholic News Service-nek és a Catholic New York-nak nyilatkozott a bejelentés után. Elmondta, mindenszentek ünnepét találta alkalmas pillanatnak a döntés nyilvánosságra hozatalára, mert ahogy mindenszentek ünnepe, úgy ez a döntés sem a halálról szól, hanem a feltámadásról.
„Arról van szó, amit XVI. Benedek pápa mondott: a szőlőtőt időnként meg kell metszeni, ha azt akarjuk, hogy növekedjék. Arról van szó, amit II. János Pál mondott: a misszió fontos számunkra, nem a puszta karbantartás. És arról, amit Ferenc pápa mondott: az egyház nem arról szól, hogy építsünk ki struktúrákat, hanem a befogadásról, a szeretetről, a könyörületről, a szolgálatról, a felkarolásról és a meghívásról. Arról szól mindez, hogy haladjunk előre, és ne ragadjunk bele a múltba.”
A bíboros elmondta, aránytalan a főegyházmegyében a plébániák eloszlása, és nem igazodik a katolikus népességhez. Ez különösen igaz Manhattanben, ahol a főegyházmegye plébániáinak 25 százaléka található, holott a katolikus híveknek csupán 12 százaléka él itt. Manhattan 28 plébániáját összevonják 13 plébániába, kilenc helyszínen nem celebrálnak a jövőben hetenként szentmisét, bár különleges alkalmakkor továbbra is használni fogják.
Mint Timothy Dolan elmondta, hogy nem egy könnyű folyamatról beszélünk, és a bejelentés érthető módon haragot és megbántottságot váltott ki: „Tudjuk, hogy könnyekkel, szidalmakkal, szitkokkal kell szembenéznünk, és türelmesnek kell lennünk és meg kell hallgatnunk az embereket, de bizalom, növekedés és erő születik mindebből.”
Az összevonások öt éve folyó pasztorális tervezés eredményei, melynek során 368 plébániából gyűjtöttek be információkat, emellett egy 40 fős tanácsadói bizottság, a főegyházmegye papjainak a tanácsa, valamint a főegyházmegye munkatársai vettek részt az előkészületekben.
Dolan bíboros kiemelte, az átszervezés nem a paphiány, hanem a hívek hiányának a következménye, és a változtatások egyik legfontosabb célja a hívek „visszahódítása”. Néhány évvel ezelőtt kezdték el tervezni a Catholics Come Home („Katolikusok, gyertek haza!”) programot, amit azért kellett lemondani, mert „néhány lelkipásztort annyira nyomasztanak a számlák és a fenntartás költségei, hogy nem lehet a misszióról beszélni. Holott arról kellene beszélnünk, hogyan töltsük meg az épületeket, nem arról, hogy hogyan tartsuk fenn őket, milyen biztosítást kössünk rájuk.”
„Pásztorok helyett most halászokká kell válnunk, és az összevonásoknak köszönhetően felszabadul erre erő, jobban tudjuk majd csoportosítani a papjainkat, a laikusokat, a szerzeteseket” – folytatta New York érseke. „Azok a plébániák, akikhez átkerülnek a hívek, valószínűleg megkönnyebbülten sóhajtanak fel, hiszen ők »otthon maradnak«. Annak a 31 plébániának jelent majd nagy fájdalmat az átszervezés, ahol nem lesz többet szentmise.”
A változások fokozatosan mennek majd végbe, de legkésőbb 2015. augusztus 1-jéig lezárul a folyamat, melyet a bíboros ahhoz hasonlít, mint amikor egy családban a gyerekek felnövekedvén meg akarják győzni a szülőket, hogy adják el a családi otthont, mert túl nagy már kettejüknek. „Nem mondanák azt, hogy nincs már szükségetek erre a házra, túl sokba is kerül a fenntartása, hívjuk a költöztetőket. Időt kell adni az embereknek.” Ebben segítséget nyújt a főegyházmegye a híveknek és a lelkipásztoroknak egyaránt, tanácsadás, imaalkalmak és liturgiák révén.
Mint Timothy Dolan bíboros összegezte, ez a folyamat nem új: „Ha elolvassuk az Apostolok Cselekedeteit, láthatjuk, hogy az egyház a legelső naptól, pünkösd vasárnapjától kezdve pasztorális tervezés alatt áll”.
Magyar Kurír
(vn)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése