55 éve pap és szerzetes P. Imre János Csanád. A pálos szerzetes idén kettős
évfordulót ünnepel. 1961. június 18-án szentelték pappá és ugyanebben
az évben július 1-jén tette le pálos szerzetesként az első fogadalmát. A
legnagyobb ajándéknak azt tartja, hogy betegsége ellenére is tud minden
nap gyóntatni és szentmisét bemutatni.
„Én
örömest hozok áldozatot, sőt magamat is teljesen feláldozom
lelketekért." (2 Kor. 12,15) 1961. június 18-án Szent Pál hitvallása
jegyében kezdte papi hivatását Ön és P. Borsos János József. Egymástól
teljesen függetlenül ugyanazt az idézetet választották hivatásuk
jelmondataként. Csanád atya, mikor döntötte el, hogy pap lesz?
József atyával együtt szenteltek
Egerben. Amikor már plébánosok voltunk, ő Újszentmargitán szolgált, én
Törökszentmiklóson. Nyáron az ő Trabantjával utaztunk el egy hétre, hogy
meglátogassuk kurzustársainkat, rendtársainkat. Amikor útszéli kereszt
mellett mentünk el, mindig az jutott eszembe, hogy cirokkereszt, de nem
tudtam miért. Aztán később, legidősebb nővérem egyszer meglátogatott,
megkérdezte tőlem, emlékszem-e arra, amikor gyerekkoromban paposat
játszottam. Nem emlékeztem. Nővérem pedig elmesélte, hogy négyévesen
cirokszálból keresztet készítettem. Én voltam a pap, a gyerekek pedig
jöttek utánam. Körmenetet játszottunk, és én megáldottam őket a
cirokkereszttel. Most már tudom, hogy itt kezdődött az én papi
hivatásom.
Középiskolás koromban még hivatalosan
tanultunk hittant, és épp a szerzetesrendekről és rendalapítókról volt
szó: Szent Benedek, Szent Bernát, Szent Ferenc, Szent Domonkos. Ekkor
elhatároztam, hogy szerzetalapító leszek. Aztán 18 évesen úgy gondoltam,
hogy minden rendet megalapítottak már, de a szerzetesi életforma iránti
vágy továbbra is hajtott. 1950-ben Zircre jelentkeztem a ciszter
rendbe. Fel is vettek, de épp megkezdtük a noviciátust, amikor megvonták
a szerzetesrendektől a működést. Az akkori elöljárók úgy döntöttek,
hogy a Zirc körüli plébániákon fejezzük be a noviciátust. Porvára
kerültem, két társammal együtt. Én voltam a kántor, egyikőjük a
harangozó, a harmadik társunk pedig a sekrestyés. Aztán bennünket,
fiatalokat Egerbe küldtek, hogy titokban tanuljunk. Két év után behívtak
katonának, majd újabb két év múlva szereltem le. Mindez novemberben
történt, amikor a Fehérvéri úti Kismotor- és Gépgyárban helyezkedtem el.
Ott egy évet töltöttem, majd jelentkeztem Egerbe, a főiskolára.
Elbúcsúztam a ciszterektől, és úgy döntöttem, hogy egyházmegyés pap
leszek. A szemináriumban ismerkedtem meg Arató Lászlóval, Botond
testvérrel, aki negyedéves koromban meghívott a pálos rendbe. Év végén
lehetőségem volt arra, hogy Mócsi Imre jezsuita atyánál titokban
elvégezhessek egy 30 napos lelkigyakorlatot. Azért mentem el, hogy
dönthessek: egyházmegyés pap leszek vagy szerzetes. A lelkigyakorlat
végén úgy döntöttem, belépek a pálos rendbe. Kaptam pálos irodalmat, és
minden hónapban be kellett számolnom a lelki fejlődésemről.
29 évesen, 1961. június 18-án szenteltek
pappá, de akkorra Botond atyát és az akkori tartományfőnököt börtönbe
zárták. Árva Vince volt abban az időben a megbízott tartományfőnök.
Ugyanabban az évben, július 1-jén letettem az első fogadalmat. Így
nemcsak 55 éves pap, hanem 55 éves szerzetes is vagyok.
Hogyan emlékszik a papszentelésre?
Összesen tizennégyen voltunk
szentelendők Egerben. Nagy lelki élmény volt. Amikor leborultunk az
oltár előtt, és amikor a püspök és a paptestvérek fejünkre tették a
kezünket, az ujjongó örömmel töltött el. Nem emlékszem a részletekre,
csak egy paptestvérem elmeséléséből, aki azt mondta nekem egyszer: „A papszenteléskor ugráltál örömödben."
Mennyiben más most, 2016-ban papnak vagy szerzetesnek lenni, mint 1961-ben?
Az elköteleződés, Krisztus szeretete
volt a fontos akkor is, és ez a fontos most is. Véleményem szerint a
szerzetesrendeknél is vissza kellene térni az eredeti szellemiséghez. Én
nem tudok internetezni, 26 éve nem nézek tévét, de nem maradtam le a
világról. Rádiót hallgatok, újságot olvasok. Nem idegeskedem. Jobban oda
kellene figyelnünk egymásra és magunkra.
Június 18-án ünnepi szentmisét mutatott
be Udvardy György megyéspüspök, amelynek keretében Sas Norbertet
diakónussá, Berecz Tibort és Lápossy Pétert pedig pappá szentelte a
főpásztor. Mit adna útravalóul azoknak a fiataloknak, akiket most
szentelnek pappá vagy diakónussá?
Köszönjék meg a papi hivatást! Ez a
legnagyobb kegyelem, amit Istentől kaphatunk. Szent II. János Pál pápa
nagyon nagy titoknak és nagyon nagy ajándéknak nevezte a papi hivatást.
Hogyan telnek most a napjai a pécsi pálos kolostorban?
85 éves vagyok, két szívinfarktuson és
egy bypass-műtéten vagyok túl, de annak örülök, hogy minden nap tudok
gyóntatni és szentmisét mondani. Ezzel segítem az itteni közösséget.
Mi a legnehezebb és mi a legszebb a szerzetesi életben?
Számomra a szerzetesi életben a közösség
elviselése a legnehezebb. De persze engem is el kell viselni. Az is
nehéz lehet. Nekem az engedelmesség nem jelentett soha problémát, talán
azért sem, mert a szüleim engedelmességre neveltek. És hogy mi a
legszebb? Szentmisét bemutatni. Ez életem értelme.
Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése