Kölcsey Ferenc a
világi dolgok fölött mond ítéletet a Vanitatum vanitas c. versében:
„Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel,
józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e
világon
Minden épül hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak
hiábavaló!”
Nagy Sándor hódítása nyomán a görög bölcselők keserű cinizmusának
szelleme behatolt Izraelbe, és először homályosítja el a zsidók optimizmusának
fényét, amelyet a messiási reménység táplál. A névtelen prédikátor mohón szívja
magába ezeket az új tanításokat, mint a ma kereszténye is foglalkozik a modern
irodalom és filozófia pesszimista irányzataival, amelyeknek már semmi közük
sincs a hagyományos bölcselethez. A Prédikátor könyve az egész Biblia
legtitokzatosabb része, amelyet Kr. e. a 4. század végén vagy a 3. elején
írtak. Szerzője egyenesen kiábrándult emberként jelenik meg előttünk: minden
hiábavalóság, csupa hiábavalóság, mert a halál mindent elnyel. A földön minden
hiábavaló. Az ember fáradozásának igazi
értelme nem a földi dolgokban keresendők. (Préd 1,2; 21-23) A megoldás
az élő Istennél van, benne kell bízni. Vallja, hogy az ember hite egy tisztító
próbán megy át, mivel az önmagáért leélt – Istentől és egy magasabb rendű
céltól elszakadt – élet csak csalódást okoz. Az emberiség létkérdéseire a
megnyugtató megoldást Krisztus tanítása és feltámadása adja: minden földi
valóságnak csak Istennel kapcsolatban van értéke és olyan mértékben, amennyire
azokat az általa akart rend szerint használják. Erre mondja Szent Pál, ha Isten
tervét megismertétek – „Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek
tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján” (Kol 3,1-5.
9-11). A keresztény jól tudja, hogy életét nem zárja le a földi horizont, és
bár jól el kell látnia a jelen élet kötelességeit, szívével mégis a végső cél
felé tart. Ez a cél pedig az Istennel való örök életközösség. A keresztség
életünket kiteljesítette a természetfeletti renddel, Krisztus dicsőségével. A
földön élve is az éghez tartozunk és egykor meg fog nyilvánulni rajtunk az a
dicsőség, amelynek már most részesei vagyunk. Ennek a méltóságnak nagysága
minden földi különbség fölé emel. Jézus maga ad példát: Isten országának
megvalósításán fárad, ezért nem foglalkozik a vagyon felett osztozkodó
testvérek bajával. Inkább példabeszéddel világítja meg, hogy a földi élet csak út
az örök haza felé. (Lk 12,13-21) A gazdagok életük biztosítékát a vagyonban
látják, és ez a hamis biztonságérzet megakadályozza őket abban, hogy Istenben
alapozzák meg jövőjüket. Éppen a halál ténye kell, hogy rádöbbentsen bennünket,
mennyire nem biztosítható semmiféle földi eszközzel az élet. Minden mulandó és
halandó! A jövő biztosításnak csak egy útja van: újjáalakulni Jézussal és
Jézusban, így részeseivé válni az örök életnek és Krisztus dicsőségének.
„Még az éjjel
számon kérik tőled lelkedet.” Lk 12,20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése