Egybeomlott könny és a vér,
nyílt seb lett az ország,
nyugatra pernyét hord a szél;
tanyák, falvak sorsát.
Csillag sincs, sötét az erdő,
mégis mécsek égnek!
Boldog Özséb szól az első
pálos remetéknek.
nyugatra pernyét hord a szél;
tanyák, falvak sorsát.
Csillag sincs, sötét az erdő,
mégis mécsek égnek!
Boldog Özséb szól az első
pálos remetéknek.
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének,
add Urunk, hogy rab és szegény,
mind testvérre leljünk,
áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!
fehér, mint gúnyájuk
sötét erdő súgja vissza
csöndes imádságuk:
“Nézz le ránk, kik romok felett
fohászkodunk Hozzád
áldd meg mind, kik fegyver helyett
kereszted hordozzák!”
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének,
add Urunk, hogy rab és szegény,
mind testvérre leljünk,
áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!
S barlang ölén, cellák sötét
mélyén fények gyúlnak.
Népedért szólj, Boldog Özséb,
mondj imát az Úrnak,
hívd egybe ki hív és magyar!
Hív ki sebbel ékes!
Győzni fog, ki hinni akar,
s áldozatra képes!
mélyén fények gyúlnak.
Népedért szólj, Boldog Özséb,
mondj imát az Úrnak,
hívd egybe ki hív és magyar!
Hív ki sebbel ékes!
Győzni fog, ki hinni akar,
s áldozatra képes!
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének,
add Urunk, hogy rab és szegény,
mind testvérre leljünk,
áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!
(Írta Gérecz Attila (1929-1956.XI.7.)
A hargitafürdői pálosokról ajánló:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése