Szalézi Szent Ferenc (Sales kastélya, 1567. augusztus 21.
+Lyon, 1622. december 28.) Genf püspöke egykor a La Roche-i és az annecyi kollégiumokba járt, majd 1562-től
a jezsuitáknál tanult Párizsban. 1588 nyarán apja visszahívta Savoyába, hogy azután Padovába
küldje. A család akarata iránti engedelmességből jogot tanult,
személyes érdeklődésének kielégítésére pedig teológiát. Jezsuiták és
teatinusok révén megismerte A lelki harc című könyvet, és ez nagy
hatást gyakorolt lelkiéletének további fejlődésére. 1591. szeptember 5-
én elnyerte a jogi doktorátust, majd egy római és loretói zarándoklat
után 1592 tavaszán visszatért Savoyába.
Ettől kezdve szilárd volt elhatározása, hogy pap lesz. Ferencet 1593.
december 18-án pappá szentelték. Először Thono vagy Chablais vidékének lelkipásztori ellátását bízták
rá, olyan területét, amelyet a berniek hódítása után, 1536-ban
erőszakkal kálvinizmusra ,,térítettek''. Nyilvános vitákat tartott és
röpiratokat szerkesztett, amelyeket később Viták címen összefoglalt;
ezenkívül kiadta első művét A szent Kereszt zászlajának védelme címen.
Háromszor titokban Genfbe utazott, hogy Kálvin utódjával, Bézával
párbeszédet folytasson a hitről. A megtérések száma nagy volt. A
sikerek nyomán a püspök Ferencet kinevezte segédpüspökévé. Amikor meghalt Granier
genfi püspök, utódjául Ferencet választották 1602. december 8-án.
Székhelye Annecyben volt a kálvinista reformáció miatt.
Személyre való tekintet nélkül
egyaránt szolgálatára állt a nemeseknek, a polgároknak és a
szegényparasztoknak. Mindenkinek mindene lett. Kortársai teljes joggal
látták benne a tettre kész, kötelességének élő püspök eszményképét.
Ez idő tájt írta a Bevezetés a lelkiéletbe vagy Filótea című művét. 1608 decemberében
jelent meg nyomtatásban. E könyvecske, amely meg akarta mutatni a
keresztényeknek, hogy a megszentelődés nem függ egy meghatározott
élethelyzettől vagy sajátos állapottól, hamarosan csodás sikert ért
el.
Chantal asszony és két társával alapította a vizitációs nővéreket 1610-ben. A
nővérek száma gyorsan növekedett, még Ferenc életében 12 kolostoruk
jött létre.
A szerzett tapasztalatai alapján megírta Értekezés az istenszeretetről vagy Teotimus című munkáját. A
könyv 1616 júliusában jelent
meg, és rövid idő alatt a lelki irodalom klasszikus írásává lett. Utoljára
1618-ban utazott Párizsba. Ez az út valóságos diadalmenet
volt, oly nagy tiszteletadással vették körül.
A fővárosban
megismerkedett De Paul Vincével és Angelique Arnault anyával, a
Port-Royal apátnőjével, aki egyik leglelkesebb tanítványa lett. Ebben az
időben azonban gyengülni kezdett szervezete, amely sohasem volt
ellenálló. 1622-ben kénytelen volt Savoya hercegét Avignonba kísérni.
Közeli
halálának sejtelmével indult útnak. Hazatérőben megállapodott Lyonban,
és ott a vizitációs kolostor kertész-házacskájában szállt meg. December
27-én agyvérzés
lépett föl nála, ami másnap a halálát okozta. Halála után
életszentségének híre állandóan növekedett, írásai számtalan új
kiadást értek meg. 1623. január 24-én Annecyben eltemették. Szalézi
Ferencet 1661. december 8-án boldoggá, 1665. április 19-én
szentté avatták; 1877. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították.
Szalézi Szent Ferencnél elsősorban az emberekkel való
jóságos bánásmódját kell kiemelnünk. Jellemző rá egy ezzel kapcsolatos mondata:
,,Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.'' Vagy
ahogyan De Paul Vince mondta megismerkedésük után: ,,Milyen jó lehet az Isten,
ha már a genfi püspök ilyen jó!''
Íme egy a vele történt számtalan eset közül:
Egy nemesi származású, de egyébként goromba ember
valami miatt különlegesen gyűlölte Szalézi Ferencet. Egy este szolgáival és kutyáival
fölvonult a püspök háza elé, s ott egész éjszaka pokoli lármát csaptak. Az
emberek vadászkürtöket fújtak és pisztollyal lövöldöztek, a kutyáknak pedig a
fülét csipkedték, hogy minél jobban vonítsanak. Ez több éjszakán át
megismétlődött, sőt egyre pimaszabbak és arcátlanabbak lettek. A püspök
házanépe rájuk akart rontani, Szalézi Ferenc azonban visszatartotta őket, bár ő
sem talált nyugalmat. Ezt mondta: ,,Ó, nem is olyan rossz ez! Mi legalább
fűtött szobában ülünk, de azok a szegény fickók odakinn, akik szintén nem
alhatnak, még fázni is kénytelenek hozzá.''
Másnap Ferenc találkozott ellenfelével a városban.
Rögtön odasietett hozzá, és olyan barátságosan és derűsen köszöntötte, hogy az
egészen lefegyverezve érezte magát, őszintén bocsánatot kért és gyerekes
ellenségeskedésére fátylat borított.
Istenünk, ki úgy akartad,
hogy Szent Ferenc püspök a lelkek üdvösségére
mindenkinek mindene legyen, engedd jóságosan,
hogy testvéreinket szolgálva mi is
tanúságot tegyünk gyengéd szeretetedről!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése