Szeressük a világunkat.
Az Isten teremtette világunk
szépségét és gazdagságát mindegyre megcsodáljuk. Napjaink katasztrófái arra késztetnek,
hogy vigyázzunk jobban a természetre, vagyis életterünkre, amit Istentől
kaptunk ajándékba. Isten is elvárja tőlünk, akárcsak egy adományozó ember, hogy
felelősséggel és bölcsen használjuk fel a kapott javakat. Iskolás gyermekként
ezt a felelősséget átéltem, amikor a nyári szünidőben cimboráimmal állatokat legeltettünk.
Sosem unatkoztunk, mert egyszerre nagyon sok mindenre kellett figyeljünk: az
állatokra, a fűre, a vízre, a megművelt földekre, az időre, a vadak járására,
stb., mert minden este számot kellett adjunk a napi munkánkról. Akkor megfigyeltük,
hogy a pásztor életforma sokkal jobban megdolgoztatja értelmünket, mint egy
monoton, szalag munka.
A környezetünkre
való figyelés nagyban hozzájárul képességeink kibontakoztatásához, és minden
feltűnés nélkül körültekintő emberré alakít.
Akinek szívében szeretet honol –
legyen az egyszerű munkás vagy vezető ember –, az nem csak magára, hanem
környezetére is vigyáz. Vigyázzunk környezetünkre, mert ezzel az Isten és a felebarát iránti szeretetet is
ápoljuk.
Ha a szeretet kihal az emberekből, akkor ők a természetre sem vigyáznak és
mindaz amit tesznek, mint a bumeráng visszavág, és elpusztítja.
A családtól
kezdve a nemzet törekvéséig, éltessen és vezessen a szeretet, és szebb lesz akkor a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése