„Csak az van egyedül, aki elszakadt az Istentől!”
– Halló!
– Igen.
– Művész úr, az Udvarhelyi Híradótól keresem abból az alkalomból, hogy október 23-án kezdődik a négynapos székelyföldi turnéja.
– Itt vagyok. Két perc múlva már bent ülök a kocsimban, akkor ki tudom majd hangosítani a telefonomat. Most szaladok arrafelé, s akkor lehet indítani a beszélgetést.
– Tartom addig a vonalat…
– Sokat fogunk fizetni… Vagy ilyenkor nem kell fizetni?
– Valamennyibe biztosan belekerül ez a mostani telefonálás, de az a legfontosabb, hogy végre beszélgethetünk.
– Na, jó. Mindjárt ott vagyok.
– Nyugodtan… Vonalban maradok...
– Végre! Itt vagyok. Mehet. Arra kérem, hogy szó szerint írja le, amit mondok!
– Rögzítem a beszélgetést. Megpróbálok eleget tenni ennek a kérésnek.
– Hallja, amit mondok?
– Természetesen. Kérdezek: művész úr, ön most hány helyen él?
– Én egy helyen élek, Magyarországon.
– És hány városban dolgozik?
– Hány városban dolgozom? Jelen pillanatban kettő városban dolgozom. Budapesten van a lakóhelyem, Veszprémben vagyok az Oberfrank Palival… Szóval, vezetjük a színházat. Ő az igazgató, úgymond, s én a művészeti vezető. Ilyen státuszban vagyok: művészeti tanácsadó, mert még a Bujtor Pista így nevezett, s ragaszkodom ehhez a titulushoz. A másik pedig az, hogy Békéscsabán rendezek. Most is Békéscsaba felé tartok, hogy a beugró-próbát levezényeljem. Hál’ Istennek ott egy igen nagy sikerű produkciót készítettünk a kollegákkal, ami párját ritkítja. Békéscsabán nyolcszor mennek függöny elé a színészek a vastapsra egy-egy előadás után…
– Ez a Hyppolit?
– Igen. Az a Hyppolit, amelyet sokan lenéznek, hogy jaj, a Hyppolit! Csakhogy azt szeretném mondani azoknak, akik lenézik, hogy a Hyppolit, az a Tartuffe és az Úrhatnám polgár közös polgári változata. Tehát, ez két klasszikus mű alapján épül dramaturgiailag. Ezt a darabot nem lenézni kell, hanem ennek örülni kell. Ezt fel is fogják a nézők, és én ezt minden riportban elmondom, hiszen véletlenek nincsenek, mert az, aki véletlenre hivatkozik, az az ördög unokaöccse. Egyáltalán nem csoda, hogy az emberek ennyire szeretik a Hyppolitot. Normális dolog. Sokan nem tudják, hogy alatta milyen mély, egyetemes, klasszikus művek rejlenek.
– A Hyppoliton kívül más darabot is rendez? Játszik is ebben az évadban valamelyik színházban?
– Idén játszom a Chioggiai csetepatéban (Carlo Goldoni darabja – a Szerk.), és hamarosan kezdem próbálni Szakonyinak, a huszadik század egyik legkiválóbb drámaírójának, egyik legkiválóbb darabját, Tordy Géza rendezésében. Ebben Bódogot kell játszanom, akit Páger Antal alakított a ’70-es években… Ez az Adáshiba (Szakonyi Károly művéről van szó, amelyet a pesti Vígszínház felkérésére írt 1970-ben. A darabot több mint száz színrevitelben játszották, s ma is játsszák Magyarországon. Számos nyelvre lefordították, Nyugat-Európa híres színházaiban – francia, német és angolszász nyelvterületen egyaránt – emlékezetes sikereket aratott – a szerk.)
– Veszprémben van ez a két darab?
– Igen.
– Filmben játszik-e? Vannak-e filmes felkérései mostanság?
– Két terv is van. Egyikre sincs ugyan még pénz, de már megkaptam a szerepet. Az egyiket elvállaltam. A másikat még nem. Beszélnem kell a rendezővel, hogy esetleg elvállalom-e? Van még két színházi felkérés, sőt három is, amelyekben játszanom kellene, de azok még nem véglegesek. Nem mondtunk ki minden igent.
– Különleges pillanatnak tartja-e, hogy éppen október 23-án kezdődik a székelyföldi turnéja?
– Remélem, hogy az emberek tartják majd különlegesnek, én inkább megtisztelőnek érzem. Nem ez az első, hiszen immár a harmadik turné, amikor a Székelyföldön körbeutaztatják ezt az előadást. Életem egyik legnagyobb élménye volt, hogy Udvarhelyen, amikor először játszottuk 2004. december 5. után, az emberek igen méltattak, tudták, hogy ki vagyok… Nagyon értékelték az előadást. Ennyien ott irodalmi esten nem voltak. Nem tudom, hogy meddig ért a sor, a Küküllő hídjáig-e vagy a szállodáig? Másfél órával később kezdtük, és aztán egy másik időpontban meg kellett ismételni, és akkor is teltház volt. Sepsiszentgyörgyön ugyancsak. Csíksomlyón a Kegytemplomban, a búcsú előtti estén voltunk ott, egy gombostűt nem lehetett volna leejteni. Kézdivásárhelyen a katolikus templom zsúfolásig megtelt. Én a magam részéről meg vagyok hatódva, hogy az emberek még mindig kíváncsiak erre az előadásra, amivel egyébként New Yorktól Chicagón át, Münchenig, Moszkváig, Rómáig számos helyen már megfordultam, Magyarországon is, hiszen tizenöt éve játszom ezt a produkciót. Ki be kerülnek versek, de nagyjából ugyanaz az est. Úgy látszik, hogy ez egy hézagpótló előadás, mert mindig bejönnek, összegyűlnek rá az emberek.
– Amikor verset mond és egyedül áll ki az emberek elé…
– Nem egyedül állok ki! Hiszen az Isten mindig velem van! Még magányos sem vagyok, mert ott van Négyessy Katalin gordonkaművésznő, aki többnyire együtt lép fel velem… Ha ő nem lenne, akkor sem lennék egyedül, mondom, hiszen csak marad egyedül, aki elszakadt az Istentől. A magány nagyon tud fájni, de az nem reménytelen állapot. Előttem, mellettem ott van mindig a közönség is.
– Papnak érzi magát, amikor verset mond?
– Feltétlenül! Thália papja vagyok. Mint mindannyian, akik a közönséggel kapcsolatot tartunk. Ráadásul és szeretnék egyetemesen Thália papja lenni katholikosz-módon. Ez így van akkor is, amikor többedmagammal vagyok a színpadon.
– A színészi munka kompenzálja, kiváltja, megváltja azt a tevékenységet, amelyet lelkészként, papként végzett volna?
– Nem.
– Vagy nem tudja, hogy az milyen lett volna?
– A megváltás már megtörtént. Jézus megváltott minket. Hogy mondjam? Én a sarkában járok, a saját keresztemet hordozom. Mindig ott vagyok, ahol szükség van rám. Felelősségteljesen, egyetemlegesen kívánom elvégezni a feladataimat színpadon, magánéletben egyaránt.
– Futballozik?
– Igen. A Vasas öregfiúkkal lettem tíz évvel ezelőtt oldboys-bajnok. Ezek már negyvenöt év felettiek, ugye, s én már ötvennyolc vagyok… Időközben ott meghalt a csapatvezető és szétforgácsolódott a társaság. Egyébként Fradi-drukker meg Videoton-szurkoló vagyok.
– Mit játszott, mit játszik a csapatban?
– Középpályán játszom. Most a Fradi öregfiúkhoz járok edzésre, és Veszprémben is járok egy öregfiúk-csapatba. Hetente kétszer edzem, s ha az időm engedi, akkor hetente legalább egyszer tornászom.
– Amikor nem játszik, amikor nem focizik vagy nem sportol, van-e olyan szenvedélye, amelyet a szabadidejében elővesz?
– Remélem, szenvedélyem nincsen! Azt kell mondanom, hogy előszeretettel olvasok jó könyveket. Szeretek jó zenét hallgatni. Szeretem a sportközvetítéseket nézni. Szeretek együtt lenni a családdal, az a legjobb, és nagyon fontosnak tartom. És a napi szentmise és szentáldozás! Mint katolikus ember fontosnak tartom a rendszeres találkozást az Úrral, a táplálkozást az Úrral…
– Így erősebbnek, ihletettebbnek és jobbnak érzi magát, ha dolgozni kell mennie?
– Azt kell mondanom, hogy az ördög manapság ügyesebb, okosabb, erősebb, mint valaha, s a cinizmussal együtt van esélye. Az ördög soha nem volt annyira csinos, mint most. Úgyhogy én a hittel, mint a leghatékonyabb gyógyszerrel próbálom felvértezni magamat és másoknak is ajánlom.
– Ez akár végszónak is alkalmas.
– Igen. Szó szerint kérném leírni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése