A Nílustól nyugatra, északnyugat-délkeleti irányban szeli át a Líbiai-
sivatagot egy időszakos patakmeder, a Vádi-en-Natrun. Nevét a benne
található nátronról kapta. Délkeleti végében, ahol Kairó felől a
karavánút beér a vádiba, még ma is áll a Makariosz-kolostor. A völgy legzordabb
része, Szketisz neve örökre összefonódik Makarioszéval. A szent
életének ideje csaknem betölti a 4. századot, amelyben az Egyház
meghódította az egész akkori római birodalmat, és amelyben a birodalom
határain gyorsan és erőteljesen felvirágzó szerzetesség jelentősen
elmélyült.
Makariosz 300 körül született egy egyiptomi faluban. Már ifjú
korában visszavonult egy cellába. Példás életmódja miatt megkapta az egyházi rend
fokozatait, valószínűleg a diákonusságig bezáróan. Amikor
megkísérelték, hogy lelkipásztorul megnyerjék egy kis falu számára,
elmenekült egy másik faluba. Harmincéves volt, amikor a pusztába
vonulva Szketisz lett a birodalma. Ő volt az első, aki meg merte tenni,
hogy ebben a rettenetes, meddő és néptelen pusztában letelepedjen.
Hatvan évig - egyetlen megszakítással - kitartott ezen a helyen;
hosszú időn át csak két testvérével élt együtt a remeteségben, akik
közül az egyik segítette, amikor később az emberek kezdtek odaáramlani.
Egy maga vájta barlang alkotta a lakóhelyét, egy másik az oratóriumát.
A szerzetesek első nemzedéke számára a sivatag olyasféle, mint egy nagy
szenvedély. Egyszerű és őszinte volt az emberek ottani élete, mint maga
a sivatagi táj. Tudunk-e azonban valami valóban határozott dolgot
belőle?
Azért mentek a szerzetesek, a magányosság és az egyszerűség e
megszállottjai távol az emberek köréből, hogy senki se lássa és ne is
hallja őket, s ne is kelljen látniok és hallaniok semmit, hanem csak
Isten maradjon számukra egyedül. Hogy meghallhassák ezt az egyetlen
hangot, minden más hangot el kellett némítaniok, mégpedig nemcsak a
külsőket, hanem még inkább a belső hangokat. Amit tehát Makariosznak
tennie kellett az volt,
amit minden szerzetesnek is tennie kell: olvasni a Szentírást,
elmélkedni, imádkozni, megsiratni a bűneit, böjtölni, virrasztani,
keményen dolgozni, hogy teljesen Istennek adhassa át magát.
Létfenntartását szorgalmas kosár- és kötélfonással biztosította.
Alkalmanként segített a fellahoknak a Nílus völgyében lévő földjeiken
az aratásban.
Állhatatosságával csakhamar nagy tökéletességre jutott, hírneve pedig
egyre terjedt. Testvérek gyűltek köréje, s alávetették magukat
tanításának és vezetésének. Idővel elviselhetetlenné vált, hogy a
Szketiszben sem pap, sem templom nem volt található, s a testvéreknek
több mint hetven kilométeres utat kellett megtenniök a sivatagban, hogy
eljussanak a legközelebbi nagyobb szerzetestelepülésig, ha részt
akartak venni a szentmisén. Így történt azután, hogy Makarioszt
negyvenévesen pappá szentelték. Szketiszben később négy templom is létesült.
Nemcsak a testvérek áramlottak Makarioszhoz, hanem messziről érkeztek
az emberek, hogy tanácsot és segítséget kérjenek, bármilyen fáradságos
és veszélyes volt is az utazás a sivatagon át. Bárki kérte, mindenkivel
önzetlenül megosztotta belső gazdaságát, amelyhez kemény lemondás és
csendes szemlélődés által jutott. Nagy volt a hatása, számos pogány
megtérését is neki tulajdonították.
Néhány történet Makarioszról:
A vasárnapi istentisztelet befejeztével Makariosz egyszer ezekkel a
szavakkal bocsátotta el a szerzeteseket: ,,Meneküljetek, testvérek,
meneküljetek!'' Amikor megkérdezték tőle, hogy hová menekülhetnének
egyáltalán, hiszen mégiscsak a sivatagban vannak, Makariosz ujját az
ajkára tette, és így szólt:
,,Ettől meneküljetek!'' - ezzel bement a cellájába és becsukta maga
mögött az ajtót.
**
Amikor egyszer megkérdezték Makariosztól, hogy mit ért az emberek
elöli menekülésen, így válaszolt. ,,Ülj le a celládban, és sirasd meg
bűneidet!''
**
Történt egyszer, hogy két remetetelep, Szketisz és Nitria között az
úton egy pogány ember nagyon megvert egy remetét, mert az sértő megjegyzést tett.
A még haragtól feldúlt emberrel találkozott Makariosz és szeretettel
köszöntötte: ,,Üdvözlégy, munkás!''
A pogány megdöbbenve kérdezte:
,,Ugyan, mi jót látsz rajtam, hogy köszöntél nekem?''
,,Láttam, hogy
dolgoztál - hangzott a válasz -, csak nem jól.''
Ennek hallatára az
úgy megindult, hogy megtért és remete lett.
Amikor ezen álmélkodtak a
többiek, Makariosz megjegyezte: ,,A gonosz beszéd megrontja a jókat, a
jó beszéd pedig a rosszakat is jóvá teszi."
**
Egy fiatal remete azon panaszkodott, hogy kísértések gyötrik.
Makariosz tudta, hogy ennek a henyélés az oka, ezért azt mondta: "Dolgozz egész nap és csak napnyugta után egyél."
Amikor ismét
találkoztak, megkérdezte, hogy gyötrik-e még a kísértések.
Az így
válaszolt: ,,Még pihenésre sincs időm, hogyan lenne időm a
kísértésekre?''
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése