A Szent Péter téren tetőfokára hágott a lelkesedés, amikor nem sokkal délután 4 óra után Ferenc pápa megjelent fehér dzsipjén és lassan körbejárta a teret és a környező utcákat, amelyeket megtöltöttek a különféle iskolák diákjai, színes sapkában, hatalmas feliratokkal, sokszínű zsebkendőjükkel köszöntve a Szentatyát. Ferenc pápa átölelte a felé nyújtott kicsinyeket, meghallgatta, megsimogatta őket, megáldotta a szülőket, tanárokat, mindazokat, akik már a reggeli óráktól kezdve vártak a nagy eseményre: “Olaszország iskolái Ferenc pápával”. A bazilika előtti emelvényre egy táblát és egy iskolapadot helyeztek el, rajta könyvekkel. A tér így valóban egy hatalmas tanteremhez hasonlított, amelynek katedráján Péter utóda ült. Az iskola témájával kapcsolatban elhangzott tanúságtételeket követően a pápa beszédet mondott:
“Látszik, hogy ez a megmozdulás nem valami “ellen”, hanem valamiért van. Nem panaszkodás, hanem egy ünnep. Az iskola ünnepe. Tudjuk jól, hogy vannak problémák, de ti és mi most azért vagyunk itt, mert szeretjük az iskolát”. A pápa nagy szeretettel idézte fel első tanító nénije emlékét, amikor hat éves volt. A kapcsolat megmaradt egész életen át.
Ferenc pápa felsorolta az iskola három alkotó elemét: nyitottság a valóságra, a találkozás, valamint az igazra, jóra és szépre való nevelés.
„Szeretem az iskolát, mert a valóságra való nyitottság rokon értelmű szava. Nem mindig ilyen, és ez azt jelenti, hogy változtatni kell egy kicsit az iskola beállítottságán. Nincs jogunk ahhoz, hogy féljünk a valóságtól. Az iskola megtanítja, hogy megértsük a valóságot. Iskolába járni annyit jelent, hogy megnyitjuk értelmünket és szívünket a valóságnak, aspektusai gazdagságának, dimenzióinak. És mindez csodálatos”.
A pápa utalt Lorenzo Milani atya alakjára, felidézve nevelői irányelvét: „Az első években 360 fokos, teljes körű a tanulás, majd lassanként elmélyítünk egy-egy tantárgyat, végül pedig szakosodunk”. Ha valaki megtanult tanulni, akkor ez az elv mindig megmarad számára, a személy mindig nyitott marad a valóságra.
A tanárok az elsők, akiknek nyitottaknak kell maradniuk a valóságra, nyitott értelemmel mindig tanulniuk kell. Ha egy oktató nem nyitott a tanulásra, akkor nem jó tanár, és nem is érdekes; a gyerekek ezt megértik, „megszimatolják”, és olyan tanárokhoz vonzódnak, akik nyitottak a gondolkodásra, akik nem zárkóznak be, hanem mindig tovább és tovább kutatnak és ezt a magatartásukat átadják a diákoknak is. Ez az első oka annak, amiért szeretem az iskolát” - mondta a pápa.
Ezután rámutatott, hogy az iskola a találkozás helye, amely mindig mozgásban van, nem pedig olyan, mint egy parkolóhely. A család kiegészítője, ahol találkozunk, ismeretekre teszünk szert, szeretünk: olyan emberekkel találkozunk, akik mások, mint mi, életkor, kultúra, származás, képesség szempontjából. Az iskola a társadalomnak az elsődleges rétege, amely kiegészíti a családot. A családot és az iskolát soha nem szabad szembeállítani egymással. Ki kell egészíteniük egymást, tehát fontos, hogy együttműködjenek.
A pápa beszédében többször is megismételt egy afrikai közmondást, amelyet a tér vele együtt visszhangzott: „Egy gyermek neveléséhez egy egész falura szükség van”. Ezután Ferenc pápa az iskolának arról az aspektusáról szólt, amely az igazra, a jóra, a szépre való nevelésre vonatkozik.
Hangsúlyozta, hogy az oktatás nem lehet semleges. Vagy pozitív, vagy negatív; vagy gazdagít, vagy elszegényít, vagy növeli a személyiséget, vagy elnyomja, sőt meg is ronthatja. Ezután az összes jelenlévővel megismételte: „Mindig jobb egy tiszta vereség, mint egy piszkos diadal”. Az iskola küldetése, hogy kifejlessze az igaz, a jó és a szép iránti érzéket, amelyek soha nem választhatók el egymástól, mindig egymásba fonódnak. Ezek az alkotóelemek teszik lehetővé növekedésünket és segítenek, hogy szeressük az életet akkor is, amikor problémákkal küzdünk. A valódi oktatás megszeretteti velünk az életet és megnyit bennünket az élet teljességének. Az iskolában nem pusztán ismeretekre teszünk szert, hanem szokásokat és értékeket is megtanulunk.
A pápa ezután elmagyarázta, mint jelen az „értelem”, a „szív” és a „kéz” nyelvezete. „Gondold meg, hogy mit érzel, és mit teszel; érezd pontosan, hogy mit gondolsz, és mit teszel; tedd jól, amit gondolsz, és amit érzel. Ez a három nyelv legyen egymással összhangban!”
Mielőtt a pápa imát mondott volna minden oktatóért, ezekkel a szavakkal üdvözölte és bátorította a jelenlévőket: „Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!”
(vm) VR
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése