Krisztus világa júniusi számának vezércikke
Összetartozunk
Június első
hetében két emléknap, ünnep erősíti összetartozásunkat. Június 4-én megüljük a
nagyon fiatal emléknapot, a Nemzeti Összetartozás Napját. Június 7-én pedig a
több mint félévezredre visszanyúló csíksomlyói pünkösdi búcsún veszünk részt
vagy annak leszünk részesei. 1920. június 4-én, a trianoni békediktátum napján
11 óra 5 perckor összeült a nemzetgyűlés. Rakovszky István házelnök rövid
beszédet mondott. Az elszakított országrészek lakóinak ezt üzente: „Ezerévi együttlét után válnunk kell, de nem
örökre.” És nyolc évtized után, 2010. május 31-én a Magyar Országgyűlés
megszavazta a Nemzeti Összetartozás
melletti tanúságtétel címet viselő törvényjavaslatot, ami június 4-én
hatályba is lépett. Az Országgyűlés kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és
közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti
összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi
önazonosságának meghatározó eleme”. Ezt követte a folyamatos
visszahonosítás és honosítás.
A magyarság
lelki-szellemi összetartozását erősítette a 14. században Csíksomlyón
letelepedett pálosrend, és a Szentatyától számukra adatott pünkösd szombati és
vasárnapi búcsú kiváltság. Ennek történetét két könyvben is a közönség elé
tártam (A csíksomlyói pünkösdi búcsú
eredettörténete – Csíkszereda 2011. A
pálos rend története Erdélyben, Partiumban, Bánságban és Kárpátalján –
Csíkszereda 2012. Mindkét könyv kapható a pálos kolostorokban.). Egyik
ismertetőből idézek: „A történelmi
igazság keresésekor a munkát tárgyilagos szemlélet jellemzi, igazi érveket
sorol elő és korábban nem ismert dokumentumokat tesz közkinccsé. Nagyszerűen
helyre teszi a pünkösdi fogadalmi búcsú eredettörténetét a vehemens tagadók és
a vehemens állítók, és az átlagmegoldást keresők között. Kiemeli a pálosok
kezdeti szerepét, s azt a Tolvajos-tetői döntő eseményt, amiért a klérus és a
nép számára legelfoglaltabb napra, pünkösd szombatra tették a „fogadalmi”
búcsút. 1567. május 17-én, pünkösd szombatján valami történt, éspedig az a
döntő esemény, amely új patinát vont az egykori pálos búcsúra. (...) A
felekezeti harcok hála Istennek már a múlté. Ma együtt ünnepelünk a
pünkösdszombati búcsún katolikusok és katolikus gyökerekkel rendelkező
keresztények, kinyilvánítva, hogy a csíksomlyói búcsú közösen a miénk, a
magyarságé felekezettől függetlenül.” A csíksomlyói búcsún valóban illik
ránk a zsoltáros szava: „Nézzétek, milyen
kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek!” (Zsolt 133,1)
Szent István
népünket, országunkat a Szűzanyának ajánlotta. Azóta Nagyasszonyunk pártfogását
számtalan helyen és módon megtapasztaltuk, ezért is jövünk hozzá gyermeki
bizalommal és kérjük segítségét életünkre. Értünk közbenjár Szent Fiánál, amint
a kánai menyegzőn tette, és szelíden arra int: „Tegyetek meg mindent, amit csak Jézus mond!” (Jn 2,5) Ezt tesszük
a búcsús szentmisében, amikor magunkat Jézusnak adjuk, és Ő a szentáldozásban
Szívére ölel.
A júniusi Jézus
Szíve-ájtatosság imádkozása segít bennünket, hogy Jézus benső világába,
lelkiségébe, szándékainak és érzelmeinek ismeretébe behatoljunk, és hozzá való
viszonyunkat, ennek megfelelően szeretetteljesen elmélyítsük. Ő hozzá segít
bennünket, hogy társadalmunk erkölcsileg megújuljon. Jézus Szíve, azt az emberi
'szívet' jelenti, amely az ember testi-lelki mivoltának bensejét, mint erkölcsi
életének forrását, nevezetesen pedig mint a szeretet székhelyét jelöli.
Szükségünk van rá, mert semmi sem rendezettebb, mint az, amit a Szeretet rendez
el, és semmi sem szabadabb, mint amit a Szeretet köt össze. Egyházi énekünkkel
kérjük: „Jézus Szíve, szűz Anyának/ Drága szép virága;/Az ő szíve alatt támadt/
Lelkünk boldogsága./ Jézus Szíve s Máriáé/ Hajoljatok össze,/ Szíveinket, ha
szétválnak,/ Ti fűzzétek össze.”
A pünkösdi Lélek kiáradását kívánom mindnyájukra munkatársaim nevében is, a főszerkesztő,
dr. Darvas-Kozma József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése