2014. 06. 05.

Vasárnap izraeli-palesztin békeima lesz a Vatikánban


A katolikus egyházfő mellett Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnök, valamint I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is részt vesz a vasárnapi békeimán.
Vasárnap este lesz a Ferenc pápa által meghirdetett izraeli-palesztin békeima, amelyben a katolikus egyházfő mellett Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnök, valamint I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is részt vesz - közölte Federico Lombardi szentszéki szóvivő csütörtökön.
A szóvivő vatikáni tudósítókkal beszélgetve elmondta, hogy a pünkösd vasárnapra eső találkozó "központi" pillanata este 19-20 óra között várható. Várhatóan ekkor tartják meg azt a békeimát, amelyre Ferenc pápa szentföldi útja során meghívta a Vatikánba Izrael államfőjét, Simon Pereszt és Mahmúd Abbász palesztin elnököt.
Lombardi atya hozzátette, hogy az izraeli és a palesztin elnök korábban a Vatikánba érkezik, ezért nem kizárt, hogy az egyházfő már a békeima előtt találkozik velük.
A közös meditáció és a békéért mondott imádság helyszíne nem a Szent Péter-bazilikában vagy valamelyik vatikáni kápolnában, hanem a vatikáni kertekben lesz, amelyek a pápai állam falai mögött a bazilikát övezik. A tervek szerint Ferenc pápa, Peresz és Abbász a pápai tudományos akadémiának a vatikáni kertekben levő székházánál, egy 16. századi épületnél imádkozik majd - mondta Federico Lombardi.
A találkozón jelen lesz I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, akit Ferenc pápa szintén meghívott. Az imádság olasz és angol szövegét a Vatikán előre közli, de természetesen minden résztvevő a saját nyelvén kapcsolódhat az imához - hangoztatta Lombardi.

keletport.hu

Ajánlott cikkek:
Csíkszereda Főterén fog állni a Márton Áron-szoborkompozició
Nemzeti Összetartózás napja
Kós Károly: Levél a balázsfalvi gyűlésről (Kalotaszeg, 1911. szeptember 4.)
Összetartozásunk - felelősség!
Nemzeti Összefogás üzenet
2012. június 4. Nemzeti Összetartozás Napja Csíkszeredában
Mit kíván a külhoni magyarság 2012. március 15-én?
Imádkozzunk népünkért
Magadra hagytunk Tégedet
Életünk folytonos szabadságharc
Egy népnek, amelytől elvették határait
Március 15. - Nemesen magyar és istenien örök
Ninive vagy Strasbourg?
Törekedjünk az igazságosságra és a békére

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése