2014. 06. 19.

Templomokat találtak a nagyváradi vár alatt

A nagyváradi várfelújításhoz kapcsolódó régészeti kutatások során a fejedelmi palota dél-nyugati szárnyában két jelentősebb épület maradványaira is rábukkantak: a középkori gótikus székesegyház nyugati homlokzatára és annak déli tornyára, valamint a Kisboldogasszony-templomra – írja Vásárhelyi-Nyemec Réka a kronika.ro-n.


Miközben a székesegyház elhelyezkedéséről volt pontos információ, a most felfedezett Kisboldogasszony-templom elhelyezkedése meglepte a szakembereket. A kutatásokban részt vevő Mihálka Nándor a Krónikának elmondta: a templom két fázisban épült, a római kori félköríves szentélyt valamikor az 1300-as évek második felében bontották le, és egy gótikus templomot építettek a helyére. Ez nagyjából a 16. század közepéig maradt fenn, amikor is a protestáns megszállás idején megsemmisítették, vagy Bethlen Gábor fejedelem elrendelésére lebontották.

„Számunkra is meglepetés volt, amit találtunk, és szerencsére sikerült megegyezni a polgármesteri hivatallal arról, hogy teljesen feltárjuk az épületegyüttest, és a romokat a nagyközönség számára is látogathatóvá tegyük” – magyarázta a régész.

A nagyváradi várat, 2010-ben, uniós támogatással – két pályázatból összesen mintegy 90 millió lejből – kezdték el felújítani, és azóta már végeztek az első szakasz 84 százalékával, illetve a második szakasz 69 százalékával. A munkálatok jövőre fejeződnek be, egyelőre az ütemtervnek megfelelően haladnak.

„A restaurálás határidőn belül halad, a régészeti feltárások váratlan eredményei viszont plusz munkát hoznak” – magyarázta Mihálka. Elmondása szerint az épületegyüttes romjainak „kiaknázása” miatt tervmódosításra is szükség van, hiszen a fejedelmi palotának erre a részére eredetileg restaurátor-központot terveztek.

„Módosul a földszinti rész nyugati oldalának kihasználtsága, és tulajdonképpen hozzácsatolják a múzeumhoz, hogy a leletek a város- és a vártörténeti múzeum szerves részét képezzék” – tájékoztatott a régész.
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése