2014. 06. 17.

A kábítószer sötét alagútja után



Június 21-én szombaton Ferenc pápa a dél olasz Kalábriába látogat, hogy – többek között - felkeresse a Castrovillari börtönt és ott találkozzon a fogvatartottakkal. Ez lesz a pápa negyedik olaszországi útja. Mint ismeretes tavaly júliusban Lampedusa szigetén az afrikai menekültekkel találkozott, szeptemberben Szardíniában, Cagliari városában a szárd munkásokat buzdította, október elején pedig Assisi-ben Szent Ferenc sírjánál adott hálát a névadó Poverellónak.

Mostani útja a szolidaritás kifejezése mindazon nehéz sorsú emberek iránt, akik éveket töltöttek és töltenek el a különböző büntetés-végrehajtási intézményekben. Kalábriában sokan várják a Szentatyát, köztük Salvatore Loisi, egykori drogfüggő, börtönviselt kalábriai ember, akinek drámai élettörténete egy nagy tanúságtétel.
Miután 25 évig együtt élt élettársával, Salvatore Loisit úgy megérintette Ferenc pápa szava a házasság szentségéről, hogy eldöntötte, az oltárnál szentesíti az eddigi együttélését. Megfelelő jegyesoktatási előkészület után feleségül vette kedvesét, Mercedest, miután felfedezte a „közösségi élet szépségét”.

Hat éve végre dolgozni kezdett a cassanói egyházmegye támogatói programja keretében, amikor egyfajta ösztöndíjat kapott. Ő is nagyon várja Ferenc pápa látogatását és személyesen szeretné megköszönni neki mindazt, amit a szegény, a peremre sodródott, nélkülöző emberekért tesz nap mint nap.

„Május 8-án végre beteljesedett az életem, amikor az oltárhoz kísérhettem Mercedest. Egy hosszú útnak az állomása ez, melyen nagyon sokat köszönhetek Nunzio Galantino püspökünknek, aztán a plébánosomnak, Silvio Renne atyának és azoknak az önkénteseknek, akik az egyházmegyei karitász kötelékében dolgoznak. De hálás vagyok mindenkinek – vallja Salvatore –, akik mindebben segítettek, hogy megint normális ember legyek. Megpróbálom másoknak visszaadni mindazt, amit eddig kaptam, mindazt a szépet, amit ezekben az években tőlük kaptam”.

Salvatore nem rejti véka alá nyomorúságos múltját. Elmeséli, igaz nem kevés szégyenkezéssel, hogy már „gyerekként elveszett”. Családjával együtt Rómába költözött és a nyolcvanas évek elején, sok más társával együtt a „kábítószer sötét alagútjába” került. „Sajnos, akkortájt nem hiányzott nekem semmi” – vallja. „Először csak sima fogyasztó voltam, aztán díler, vagyis kábítószer terjesztő lettem és persze kábítószer-kereskedőként végeztem. A nyolcvanas évek elején Madridba menekültem azon társaim elől, akik a heroin hálójába kerültek. Itt ismertem meg Mercedes-t, de ez a kapcsolat sem változtatta meg az életemet, hiszen nem sokkal később ismét kokain-fogyasztó lettem.

A kilencvenes években visszatértem Olaszországba, reménytelenül, teljesen peremre szorulva. Ekkor kezdtem heroint szedni, majd 1995-ben letartóztattak kábítószer-kereskedés miatt, amikor négy kiló kokaint találtak nálam. Több mint tíz évre ítéltek el, amit különféle börtönökben és más büntetés végrehajtási intézményekben töltöttem le. „Most kezdem észrevenni és megélni az élet szépségét, miután elhatároztam, hogy abbahagyom a drogfogyasztást.

2007-ben a családommal együtt ideköltöztünk délre, Cassano-ba és itt emelt fel Silvio Renne atya, a munkatársaival együtt. Hálás vagyok, hogy a cassanoi templomi közösség – szörnyű múltam ellenére – elfogadott engem és lehetővé tette, hogy ismét valakinek, egy rendes embernek érezzem magam, aki az emberektől bizalmat kapott. Ezt a bizalmat szeretném most visszafizetni, követvén Jézus tanácsát: hallgatni, imádkozni, csendben lenni, megbocsátani… ahogy ezt Ferenc pápa nap mint nap tanítja nekünk. Szeretnék szeretni, ahogy engem szerettek” – fejezi be vallomást Salvatore Loisi, gyógyult egykori kábítószeres, aki jövő szombaton találkozik Ferenc pápával.

(vl) VR



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése