2014. 06. 06.

Megalakult a harmadik Orbán kormány

Kinevezte Orbán Viktor harmadik kormányának minisztereit a köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új, a rendszerváltás utáni tizedik kabinet.
harmadik_orban_kormany_megalakulas_kinevezesek_2_b 
Áder János államfő átadta a miniszteri kinevezéseket
Áder János államfő a Sándor-palotában reggel kilenckor megkezdődött kinevezési ünnepségen adta át megbízólevelét Semjén Zsolt tárca nélküli miniszternek, Pintér Sándor belügyminiszternek, Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek, Hende Csaba honvédelmi miniszternek, Trócsányi László igazságügyi miniszternek, Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszternek, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek és Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek.
A köztársasági elnök Orbán Viktor kormányfő és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében nevezte ki az új kormány minisztereit pénteki hatállyal. Az alaptörvény értelmében a minisztereket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, a kabinet a tárcavezetők kinevezésével alakul meg.
harmadik_orban_kormany_megalakulas_kinevezesek_3_b
Orbán Viktor harmadik kormányának tagjai az Országgyűlés délelőtt 11-kor kezdődő, egyórás plenáris ülésén esküt tettek.
A Sándor-palotában tartott rövid rendezvényen, amelyen beszédek nem hangzottak el, családtagok és munkatársak vettek részt. Az új kormányt rövid műsorral köszöntötték, majd az elnöki hivatal koccintásra invitálta a jelenlévőket.

székelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése