2014. 06. 03.

Vákár István a Kolozs Megyei Tanács elnöke

Meglepetésre Vákár Istvánt választotta meg a Kolozs Megyei Tanács ügyvezető elnökévé keddi rendkívüli ülésén a képviselő-testület. A megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnökét 23 igen szavazat mellett jelölték ki a tisztség betöltésére, míg a másik, szociáldemokrata alelnök, Ioan Oleleu mindössze hét voksot kapott.
vakar-istvan_b 
Vákár István
A tanácselnöki tisztség azután üresedett meg, hogy a bíróság a múlt héten harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte a korrupcióval gyanúsított Horea Uioreanut. Ennek nyomán Gheorghe Vuşcan prefektus kibocsátotta a liberális politikus tisztségéből való felfüggesztéséről szóló rendeletet.
A Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a napokban intenzív egyeztetésekbe fogott annak érdekében, hogy megszerezzék a Kolozs megyei önkormányzat ideiglenes irányítását. Bár úgy tűnt, hogy – Oleleu leváltásával egy időben – Mihai Seplecan liberális tanácsost fogják alelnökké választani, aki elláthatja majd az ügyvivői elnöki teendőket, ez a forgatókönyv végül kútba fulladt.
Vákár megbízatása arról árulkodik, hogy az RMDSZ – amely a megyei önkormányzatban eddig a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal alkotott többséget – megegyezett a központi szinten is megállapodásra jutott román jobboldali alakulatokkal, ezáltal megváltoztak az erőviszonyok is a képviselő-testületben. A 2012-es helyhatósági választások nyomán az RMDSZ a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatban rendelkezik elnöki poszttal.

székelyhon.ro

Ne feledje el megnézni: Krisztus világa 2014. június - Szemle
Összetartozunk
Püspöki áldás a Csíksomlyóra tartó zarándokvonatra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése