2014. 06. 12.

Papszentelés a szegedi Dómban



Június 14-én 10 órakor Msgr. dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök pappá szentel három diakónust, akik közül kettő Csíkszeredában látta meg a napvilágot, mégpedig Bilibok György és Máté János. Bilibok György 1989. január 9-én született, édesapja András, édesanyja Edit. Középiskolás korától aktívan részt vett plébániánk életében. Önmagáról a következőt írta: „Az egyik ismerősöm egyszer azt mondta, ha ő pap lenne az embereknek mindig azt prédikálná, hogy legyenek vidámak, szüntelenül örüljenek, mindenért adjanak hálát a jó Istennek. Sokszor felvetődött bennem a kérdés: mikor is lehet igazán boldog az ember, mikor érheti el az igazi örömet, és erre nem találtam más választ: amikor felismeri az ember Istentől személyére szabott hivatását és ezt követi is. A végtelen utáni vágyból, Isten és embertársaim szolgálatáért lettem pap, hogy hirdethessem Péter apostolhoz hasonlóan a feltámadt Krisztust, akiben megtalálható az igazi boldogság, szenvedések ellenére is, akihez kapcsolódva nincs reménytelen helyzet, van gyógyulás, és aki által van kiút a bűnökből, még azokból is amelyeket úgy érezzük, hogy végtelenül megkötöznek és soha nem tudunk kiszabadulni belőlük. 
– Papi jelmondatom: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket." Jézus e szavakat apostolainak mondja, akiket meghív szolgálatára saját gyengeségeik, gyarlóságaik, bűneik ellenére is. Engem mindig mélyen megrendített amikor ugyanezt megtapasztaltam hivatásomban és azt, hogy nemcsak én küzdök Istenért, hanem, hogy Ő is, sőt hogy Ő előbb tette meg a lépést felém. – Hiszem, hogy sok mindent azért engedett meg a jó Isten, hogy ezekből tanulva, segítségére lehessek embertársaimnak és a gyóntatószékben Isten végtelen irgalmú és megbocsátó szeretetét közvetíthessem. – Hálás köszönettel tartozom Ft. dr. Darvas-Kozma Józsefnek, aki a hét év alatt és remélhetőleg ezután is mellettem állt, hálás vagyok szüleimnek akiknek bár nem volt könnyű elfogadni ezt a hivatásom mégis szüntelenül támogattak, hálás vagyok rokonaimnak, ismerőseimnek, barátaimnak. A mindenható Isten áldja meg mindazokat akik az Ő szent oltárához segítettek.
Utolsó de talán legfontosabb szavaim a családoknak szólnak: vállalják a gyermekáldást, mert hogyha nincsenek családok, nincsenek gyerekek, akkor nincsenek papi hivatások, nincsenek Istennek kedves családi életek.”
Első ünnepélyes szentmiséjét a csíkszeredai Millenniumi-templomban mutatja be június 22-én 11 órakor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése