2014. 06. 03.

A szétrombolt Széphavasi kápolnarom

Széphavas - középkori, félkör záródású templomalap a rombolás előtt
Kedves Olvasó! Ne feledje el, hogy az alábbi kápolnát a középkorból származó Széphavasi Boldogasszony vagy a Szentlélek-kápolna alapjainak szétdúlásával építették fel az alább látható formaidegen épületet. Nagy Lajos király (1342-82) alatt is a Székelyföld határa legalább a Szeret folyóig tartott. 1399-ben Korjatovics Juga kalandor-vajda foglalta el a Moldva folyótól délre eső területet a Milkó folyóig, Foksány városáig. A Széphavasi kápolnák soha nem voltak a nemzet egyesülésének szent helye, ez utólagos belemagyarázás. A moldvai magyarokat itt fogadták, amikor a Csíksomlyói búcsúra érkeztek és itt búcsúztatták , amikor hazaindultak.

Bővebb ismertetőt Széphavasról és kápolnáiról itt talál:
Krisztussal a keresztet: Csíkból Gyimes felé

Ezután olvassa el az alábbi tudósítást.

A Széphavas Egyesület zarándoklatot szervez a Gyimesfelsőlok nyugati oldalán található Széphavas nevű tetőre, ahol a környékbeli hívők és a külföldi adományozók jóvoltából újjáépülhetett Szentlélek-kápolna – tájékozta a romkat.ro.


Emberöltőkön át ez volt az a hely, ahol a moldvai csángó magyarok Szent László útján jőve itt találkoztak székely zarándok testvéreikkel a csíksomlyói búcsúba igyekezvén, és itt köszöntek el egymástól a hazafelé vezető útjukon. A széphavasi kápolna a nemzet egyesülésének szent helye volt – vélekedik róla Orbán Balázs – amíg Mária Terézia 1744-ben meg nem tiltotta a moldvai csángók Erdélybe jövetelét. Később a kápolnát is leromboltatta.
A három irányból induló zarándoklat programja: Ciherek Patak – gyülekezés 10 órától, indulás 10.15-kor; Fügés Tető (Gyimesi Hágó) – gyülekezés 10.30-tól, indulás 10.45-kor; Csíkszépvíz, templom – gyülekezés 9 órától, indulás 9.30-kor. A Pogány-havas és Széphavas közötti szakasz a Mária-úton halad. Ciherek Patakától az út hossza 5 km út, 450 méter szintkülönbséggel, körülbelül 2,5 óra; Fügés Tetőről (Gyimesi Hágó) az út hossza 4,8 kilométer, 200 méter szintkülönbséggel, körülbelül 2,5 óra; Csíkszépvízről, Pogány-havas érintésével, körülbelül 9 kilométer az út, 600 m szintkülönbséggel, körülbelül 4 óra.
A széphavasi ünnepség 13 órakor kezdődik. A programból: Antal Imre és zenészek bevezető éneke; Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, Csíkszék, Szépvíz és környéke – felolvasás; Vass Nimród atya üdvözlő szavai; Molnár V. József köszönő szavai és rövid beszéde a három templomról (Fallóskút, Szép-havas, Anna-rét); Esztány Zsolt építésvezető köszönete az önkéntes építőknek; Tímár Zsombor és Ferenc Tibor polgármesterek a helyiek nevében köszöntik a zarándokokat; moldvai csángók Szentlélek-hívó éneke.
A szentmise és a kápolna szentelése körülbelül 14 órakor kezdődik. A szentmisét, Tamás József segédpüspök és a környék papjai mutatják be. Az ünnepi liturgia után zenés-táncos program következik a helyiekkel, a moldvaiakkal; közreműködik Antal Imre és a zenészek.

Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése