Fél évszázada, 1964. december 27-én hunyt el Kolozsváron nyolcvanhat
éves korában Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész, heraldikus.
Az évfordulóra jelentette meg a Tortoma Könyvkiadó Keöpeczi Sebestyén
József, a címerművész című, sokévi kutatáson alapuló, gazdagon
illusztrált kötetemet. Ebből közlünk részleteket – az évforduló jegyében
–, annál is inkább, hogy a világhálón főleg legendákon alapuló,
ellenőrizetlen, téves információk keringenek a heraldikusról.
Származása
A Sebestyén család háromszéki származású. Keöpeczi Sebestyén Jánost és
általa apját, Pétert 1608. június 29-én Gyulafehérváron kiadott
oklevelével emelte nemesi rangra és adományozott címert számukra és
leszármazottaiknak Báthori Gábor, Erdély fejedelme.
Keöpeczi Sebestyén József szülei: kőröspataki és köpeczi Sebestyén
József és nagykállói Kállay N. Berta. Ifj. Sebestyén József 1878.
november 12-én látta meg a napvilágot az akkor még Szolnok-Doboka
vármegyei Széken. Apja épp vezértanító volt a faluban. 1881-ben már
Magyarnemegyén, utóbb Nagysajón igazgató-tanító, végül Besztercére
került. Az ifjú Sebestyén ott folytatta iskoláit, ahol apja éppen
tanított. Beszterce után Budapesten az Országos Magyar Királyi
Mintarajztanoda és Rajztanárképezdét az 1898–1899-es tanév első felében
vendégdiákként látogatta. A híresztelésekkel ellentétben más egyetemek
hallgatói nyilvántartásában nem szerepel.
Indulása
Keöpeczi Sebestyén József első címertani jelentkezését a Genealogiai
Füzetek című, Kolozsváron kiadott családtörténeti folyóiratból ismerjük.
A lapot csíkszentmihályi Sándor Imre indította, s az 1903-as év eleji
indulásakor kadicsfalvi Török Pál segítette, ám a társszerkesztő
megbetegedését követően, még elhunyta előtt Keöpeczi Sebestyén József
került e minőségbe, minekutána előzőleg grafikusként bemutatkozott.
Sebestyénnek több mint száz rajza, főleg címerrajza jelent meg, de
nemcsak szerkesztője és grafikusa volt a lapnak, hanem szerzője is,
tizenhat tanulmánya látott nyomdafestéket benne.
A Magyar Királyság címere
A
folyóirat az első világháború kitörése s egyben a tulajdonos, kiadó,
főszerkesztő Sándor Imre bevonulása miatt megszűnt, és Keöpeczi
Sebestyén József Budapestre költözött. Kérelmet nyújtott be a Magyar
Királyi Országos Levéltárhoz, hogy őt az intézményben előforduló
címerfestési és díszírói feladatokkal megbízzák. A belügyminisztérium
engedélyezte, hogy a kérelmező magát „az országos levéltár megbízott
címerfestőjének” nevezhesse.
Jókor volt jó helyen – e minőségében őt érte a megtiszteltetés, hogy az
Osztrák–Magyar Monarchián belüli Magyar Királyság új középcímerét és
állampecsétjét megrajzolja.
Már dúlt a világháború, s a Monarchia még nem vette fel címerébe az
1908-ban annektált Bosznia és Hercegovina címerét. Az idő szorításában
salamoni döntés született: 1915-ben mind az Osztrák Császárság, mind a
Magyar Királyság középcímerébe berajzolták.
A közös címereket a kor kiemelkedő címerművésze, Hugo Gerard Ströhl
osztrák heraldikus rajzolta, a Magyar Királyság önálló jelképeit – az
önállóság jegyében – magyar heraldikus, Keöpeczi Sebestyén József. Keze
alól került ki a magyar középcímer és kiscímer két-két változatban, azaz
angyalokkal mint pajzstartókkal és – hivatalosan első ízben – cserefa-
és olajággal övezve, valamint a királyság középcímeres pecsétjének
rajza.
A korábban használatos címert bővítették. A nagypajzs felosztása
megmaradt, az első negyedben Dalmácia, a másodikban Horvátország, a
harmadikban Szlavónia, a negyedikben Erdély jelképe, a beékelést
kettéosztották, Fiume címere szűkebb helyre került, balra tolódott, s a
beékelés jobb felébe került Bosznia és Hercegovina címere.
Köpecen
Az
első világháború során Sebestyén a 38. honvéd hadosztály 21.
gyalogezredében teljesített szolgálatot. A Monarchia bukása után a
szentkereszthegyi Kratochvil Károly altábornagy vezette Székely
Hadosztály tisztje lett. Az alakulat 1919. április 26-ai demecseri
fegyverletétele után Sebestyént mintegy hatszáz tiszttársával együtt a
brassói Fellegvárba internálták, majd kényszerlakhelyet határoztak meg:
Brassó 50 kilométeres körzetében választhatott települést. Köpecet –
ahol addig még nem járt – gyakorlati megfontolásból választotta. Ott élt
ismerőse: köpeczi Nagy Lajos nyugalmazott pénzügyminisztériumi
számtanácsos, aki befogadta. Korábbi, rövid életű házasságai után ekkor
következett be a Sebestyén élete további fordulását igencsak meghatározó
egybekelés. Gazdája nevelt lányát, miklósvári Gyenge Ilonát vette
feleségül 1919. augusztus 20-án a köpeci református templomban.
Nászukból két fiúgyermek született: András László József 1920. július
11-én és Albert Lajos Viktor 1921. november 2-án.
Sebestyén díszítette a köpeci református templomot, minekutána azt
1926-ban bővítették. Az eredeti templomhajó kazettás mennyezetű,
hasonlóan kazettás mennyezettel látták el a déli bővítést is, ám a
díszítés különbözik. A középső 4 x 4 kazettát helyi armalista családok
címereivel díszítette. A mennyezet érdekessége, hogy a művész tükörben
festette és tükörírással írta. A nyugati karzat mellvédjét szintén
címerekkel díszítette. Középen a „Nemes Székely Nemzet” címere, melyet
kétoldalt három-három fejedelmi családi címer övez. Ezek állapota igen
gyatra, mivel a második világháború után, az 1950-es évek elején a helyi
milicista el akarta tüntettetni a rendszerellenesnek minősülő
jelképeket, és szódás vízzel megsúroltatta a festményeket. A karzat
mögötti falon egy nagyméretű festmény: kék pajzsban tűzből újjáéledő
fehér főnixmadár.
Keöpeczi Sebestyén József rengeteg címert festett. Ezek közül némelyek
ismertek, mások elpusztultak, s számtalan magánlakások falát díszíti. A
címerfestés mellett dalárdazászlókat is tervezett. Püspökök
címerfestőjének is nevezhetnénk. Ismertebb a tény, hogy Erdély mélyen
tisztelt római katolikus püspökének, Márton Áronnak Sebestyén tervezett
címert, de címert festett még Majláth Gusztáv Károly és Vorbuchner Adolf
gyulafehérvári, Pacha Ágoston temesvári püspöknek, valamint Napholcz
Pál kinevezett, de fel nem szentelt szatmár-váradi püspöknek.
1927 és 1933 között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum
foglalkoztatta külső munkatársként. Tagja volt a múzeum
Igazgatóválasztmányának.
Nagyrománia címere
1921-ben
őt érte a megtiszteltetés, hogy a megnagyobbodott Románia címerét
megalkossa. A címer alapját a korábban használt, a Szathmári Pap Károly
által rajzolt jelkép képezte, s az I. Ferdinánd király által kinevezett,
majd módosított címerbizottság több javaslata is hatással volt rá. A
testület tagjai nem tudtak dűlőre jutni, s az uralkodó kapott Alexandru
Tzigara-Samurcaş művészettörténész ajánlatán, felfogadta Sebestyént.
A külföldi útjáról hazatérő Samurcaşt a király kinevezte a
címerbizottságba. A tudós memoárjában leírja, a megbízott rajzoló a
bukaresti természetrajzi múzeumban kitömött sasokat igyekezett
lemásolni, a testületben oly nagy volt az egyet nem értés és
tájékozatlanság, hogy erre felhívta a király figyelmét. Constantin
Argetoianu belügyminiszter beleegyezésével a király engedélyezte, hogy
megfogadja az „erdélyi Köpecen élő Sebestyén József címertani
szakértőt”. Samurcaş még leírja, Sebestyén több vázlatot készített, s
azok közül választott a király.
Sebestyén Köpecen rajzolta meg a Román Királyság címerét három
változatban: nagy-, közép- és kiscímer. Ezt 1921. július 18-án fogadta
el a szenátus, 20-án a képviselőház, az uralkodó az erről szóló törvényt
23-án kihirdette és 29-én hivatalossá vált.
Apró módosításokkal a királyi korona nélküli egykori kiscímert fogadta el Románia parlamentje 1992-ben új államcímerül.
Kolozsváron
A II. bécsi döntést, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolását követően,
Sebestyén már 1940 októberében felment Kolozsvárra, ahol Kelemen
Lajos az Egyetemi Könyvtárban biztosított számára állást. 1942-ben
miniszteri jóváhagyással megkapta a könyvtártiszti besorolást. A román
hatalomátvétel után bizonytalanná vált sorsa, míg 1946 végén
nyugdíjazták, ám huzamosabb munkaviszony híján igen alacsony nyugdíjat
kapott.
1945. január 20-án felsége elhunyt. Nemsokára mindkét fiát elvesztette.
András 1946. június 16-án öngyilkosságot követett el. Albert világgá
ment, apjának írt utolsó ismert levelét Nyírbátorból 1946. november
16-án keltezte. Azt írta: „arra semmi szín alatt ne számítsanak, hogy én
haza menjek”, míg a világ nem változik.
A megözvegyült címerművész újból házasságot kötött, utolsó felesége
borbátvizi Balázs Hortenzia. Alkalmi munkákból és segélyekből tartotta
fenn magát, a római katolikus és a református egyház foglalkoztatta.
Kolozsvárra költözése után Sebestyén emléktáblákat tervezett és
kivitelezett templomok számára. Ezek díszítőelemei főleg címerek. Utolsó
emléktábláját a bikfalvi református gyülekezet megrendelésére halála
előtt egy évvel, 1963-ban, 85 éves korában készítette.
Sebestyén leszármazási táblákat is rajzolt. Azokat gazdagon illusztrálta
az ősök családi címerével. Meghívókat, emléklapokat tervezett, tablók
díszítését végezte, lásd a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a
sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium néhány végzős
évfolyamáét. Halála esztendejében tervezte meg az Erdélyi Református
Egyházkerület falinaptárát.
Alkotásai ismeretében Keöpeczi Sebestyén József heraldikust méltán tekintjük a legnagyobb magyar címerművésznek.
Szekeres Attila
Háromszék
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése