2015. 01. 10.

Krisztus világa - 2015. január - Szemle


Áldott, békés új esztendőt! Nemzeti imánkban is ezt kérjük: Isten, áldd meg a magyart! Más szóval: Isten vezesse üdvösségre a magyar népet. És a többit is. Az áldás az a kimondott szó, Isten adománya, amely üdvösséget közvetít, de az egész életet és annak misztériumát érinti.
Az első karácsonykor a legnagyobb áldásban részesültünk. Az Ige emberré lett, hogy láthassuk, és általa megismerjük az Atyát (vö. Jn 14,8-9). Jézus látható emberi alakban csak 33 évig volt közöttünk. Ő pedig megígérte, hogy közöttünk marad, és ígéretét többféle módon teljesítette. Egyik módja éppen az emberekben való jelenléte (vö. Mt 25,31-46). Azóta minden emberben Isten közelít hozzánk, és így másokban Vele is találkozhatunk. Hitre, igazán nagy hitre van szükségünk Istennek az emberekben történő felismeréséhez - olvassuk a vezércikkben. A Megszentelt élet évére utal a főszerkesztő, majd a gyulafehérvári főegyházmegyében kibontakozó Szórvány évére irányítja figyelmünket. 
“Elmenni a határokig!” – mottó alapján. A kérdés, hogy ki vagy kik menjenek? Az apostoli feladatra elsősorban a terület papja hívatott. A munka kibontakozása első sorban a helyi plébános lelki buzgóságától függ. A püspök kézföltétellel csak papi hatalmat ad a felszenteltnek, de a buzgóság a felszentelttől függ. Tőle függ, hogy elmegy-e a határokig?! Pedig el kell menni, mert nincs olyan évszázados sebe az egyháznak, mint éppen a szórványok gondozása. A szerkesztő felhívással él Krisztus világa minden olvasójához, hogy segítsenek a szórványban élő csekély számú magyar hívőnek egy-egy Krisztus világa előfizetésével. Ezzel nekik örömet szereznek, egyben segítséget nyújtanak a  megmaradásban, ahol nincs iskola Hol a tanító nyíló ajakán/ Az ige-virág magyarul terem.” Felhívás: Nyolcvan szórvány közösségbe óhajtunk 5 vagy 10 lapot küldeni 2015-ben. Öt lapra egy évi előfizetés postai költséggel 100 lej, 10 lapra 200 lej. A támogatók – magán személyek és intézmények – nevét, valamint a támogatott szórványok nevét közölni fogjuk. “Aki megért,/ s megértet,/ egy népet/ megéltet.” – olvassuk a 2. oldalon.
Mária, a Béke királynője az élet szeretetére tanít – Fülöp Zsombor gondolatai – a 3. oldalon.
A hónap szentjét, Boldog Batthyány-Strattmann Lászlót mutatja be Sárközi atya. Csak egy gesztus? – Matthias Mühl gondolatait tolmácsolja Bács Béla János. József királyi herceg és a korondi székely különös vásáráról olvasunk a 4-5. oldalon.
A pap elmondja a prédikációt Bakó Mária Hajnalka írása arról, ahogyan becseppent a Krisztus világába. (6. oldal)
A Katolikus Egyház Katekizmusa, XXIV. rész - Az Egyház Isten népe, a Játékos ismerkedés szentekkel – ez utóbbi Vitos Antal kvíze az ökumenizmusról és Nagy Szent Vazulról. (7. oldal)
Csíki festők  – címen, csíkmindszenti Nagy István és zsögödi Nagy Imre pályáját ismerteti Sárközi Sándor piarista atya. (8-9. oldal)  
Igazán nagy hitre van szükségünk Istennek az emberekben történő felismeréséhez. E találkozási forma Istennel talán a legközvetlenebb, de egyben a legnehezebb is. Ezt világítja meg Gárdonyi Géza kedves novellája, Csordásék Karácsonyja. (10-13. oldal)
Megszentelt élet Segítő nővérek életét mutatja be dr.Darvas Piroska segítő nővér. (14. oldal)
Hol a békesség? – Bíró Ferenc plébános írása 1914. december végén a Csíki Lapokban. És a világháború idején a brit és német katonák közt megnyilvánult emberségről szól a Tűzszünet karácsonykor egy brit katonatiszt visszaemlékezése. (15. oldal)
Mit teszel a céljaidért? Példákkal tűzdelt, érdekes összeállítás nemcsak fiatalok számára. Életünk alapos végiggondolására serkent László Rezső összeállítása.  (16. oldal)
Egy favágóról szóló mese az emberi munka értékére tanít, de fejtörőt is kaptak a gyerekek Katócától. (17. oldal)
Derűs élet oldalon színházi anekdoták, és Csűrcsavar 5. levele olvasható. (18. oldal)
A Keresztrejtvény, Istenszolgája Márton Áron püspökké szentelésekor mondott beszédének egy mondatát találják meg a megfejtők, és megismerhetjük hűséges megfejtőinket. Emil Cioran Könnyek és szentek írása nagyszerűen illusztrálja ahogy egy ember lemond önmagáról, és elindul a szentség ösvényein. (19-20. oldal)


KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc


Ajánló: Házszentelési derűs pillanatok
Ötven éve hunyt el Románia címerének magyar alkotója
Egy elrontott életet is értelmessé tehetünk
A LIBERTINIZMUS CSŐDJE - a párizsi tömeggyilkosság!
Nagy dolgokra készül Putyin - A magyarokra is számít




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése