Bárcsak felismernéd

A virágvasárnapi szentmisékben megemlékezünk Jézus Krisztus üdvösségszerző jeruzsálemi bevonulásáról. Az esemény fontosságát jelzi, hogy erről mind a négy evangélista megemlékezik. Ebben az évben Szent Márk evangélista rövid beszámolóját olvassuk (Mk 11, 1-10). Jeruzsálemet a húsvéti zarándokok sokasága árasztja el. Ezek érdeklődése Jézus iránt egyre nő. Mivel az Úr előre látja a húsvéti eseményeket, ezért Jeruzsálemi bevonulását messiási tervébe állítja. Környezete várakozására látható gesztussal válaszol: szamárháton, mint a béke királya érkezik a városba. Ezzel már is kitér a politikai várakozás elől. Ilyen formán tudtul adja, hogy Ő Dávid fia, akiben a próféták jövendölései beteljesednek. Zakariás (9, 9) próféta így jövendölt: „Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikóján.” A szamár hátán bevonuló Jézus, Isten nevében jön, Isten országának kegyelmeit hozza. Mint igazi zarándok, politikai hatalom nélküli Békefejedelem, aki kész engesztelést nyújtani népe bűneiért. Éppen ezért a lovon büszkélkedő római legionáriusok nem láttak benne politikai tényezőt.

A zarándokok körében elindul a tanúságtétel. Áldani kezdték Istent a sok csodáért, amelynek tanúi voltak. Zsoltáréneklésük királynak kijáró felkiáltásba megy át: „Hozsanna! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa!” (hozsanna = ments meg, kérünk!) Meg győződtek, hogy Jézus a szabadító, ezért bíborszőnyegek helyett ruhájukat terítik az útra, kezükben a függetlenséget jelentő pálmaágakat lengetnek.

Jézus jeruzsálemi bevonulása kegyelmi adomány, nagy felhívás mindenki számára, hogy döntsön. Jézus előre látja, hogy a vezetők izgatására a nép visszautasítja a kegyelmet,  ezért fájóan szól Jeruzsálem büntetéséről: „Bárcsak felismerted volna, legalább ezen a napon, ami békességedre lenne.” Az Isten Fia engedi, hogy keresztre feszítsék, mint Jahve szenvedő szolgáját (Iz 50, 4-7). Ennek egyetlen oka van: a Fiú végtelen szeretete, amely egyben Atyja iránti szeretet, akit meg akar dicsőíteni, és az emberek iránti szeretet, akiket az Atyával akar összebékíteni (Fil 2, 6-11). Végső szeretetét a keresztáldozatban nyilvánította ki. Ennek megjelenítése a szentmiseáldozat, ahol mennyei Atyánk Jézussal fogad el minket. Ezért a szentmise az üdvösség csúcsa és forrása, mert benne a Szentháromság egy Istennel való közösségünket éljük. E közösséget elmélyítjük a forrással, ami a szentségek vétele, hitünk jobb megismerése, hivatásunk mindennapi megélése. A szentmise ünneplésekor felajánljuk közösen életünket Jézussal a mennyei Atyának, aki a Szentlélekben elfogad minket. Ez a csúcs, amikor magunkat adjuk a szentháromságos Istennek, ő pedig örök életében részesít.

„Jézus nevére hajoljon meg minden térd...” Fil 2,11

Darvas-Kozma József