2015. 03. 11.

Engesztelés márc. 13-14-én a Szent Kereszt templomban



A csíkszeredai Szent Kereszt  Főplébánia bűnbánati napja március 13-14-én. 
Ferenc Szentatyánk szívén hordozza az Elődei által beindított új evangelizációt, vagyis az elkereszténytelenedett világnak újszerűen kell ismét meghirdetni az örök változatlan evangéliumot, a megváltás Örömhírét.
Az új evangelizációnak lényeges része a bűnbánat szentségének, vagyis a szentgyónásnak boldogító hatására felhívni az emberek figyelmét. Ezért Ferenc Szentatyánk már 2014-ben elrendelte, hogy Nagyböjt egyik péntek délutánját bűnbánati liturgiával kezdjék, és szombat délután fejezzék be. Szentségimádással, keresztúti ájtatossággal, éjjeli virrasztással tartsanak ki, 24 órán át az Úr előtt. A 24 óra alatt papok álljanak a hívek rendelkezésére – a szentgyónás elvégzése céljából. A szentségi kiengesztelődés minden keresztény életmegújulás kezdete.

Programunk március 13-án, pénteken a Millenniumi templomban
17 órakor bűnbánati igeliturgia
17,30 keresztút
18 órakor szentmise
19-21 óráig az Engesztelő csoport a Millenniumi-templomban
21-22,30. Szociális Testvérek a Szent Kereszt templomban
22,30-24. Élet a Lélekben csoport

Március 14-én, szombaton
Szentmisék 6,30; 7; 7,30. a Szent Kereszt templomban
8-10 Rózsafüzér társaulatok
10-12 Mária Iskola tagjai
12-14 Búzamag közösség
14-16 Mária Légió
16-18 Nőszövetség-Oltáregylet
18 órakor szentmisével zárjuk az engesztelő napot a Millenniumi-templomban.

Mindenki maga tudja, hogy melyik óra számára a legalkalmasabb és akkor kapcsolódjon be az engesztelésbe, időzzön egy keveset az Úr előtt.

Az engesztelés minden órájában szentgyónást lehet végezni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése