2015. 03. 14.

A Szentatya pápasága rövidségéről is szól

Forrás: www.bumm.sk
Pápasága esetleges időtartamáról beszélt Ferenc pápa abban az interjúban, amelyet pápasága második évfordulóján a Televisa mexikói televíziócsatornának adott – jelentette a Vatikáni Rádió.

Ferenc pápa úgy fogalmazott: „az az érzésem, hogy pápaságom rövid lesz: négy vagy öt év. Nem tudom. Vagy kettő-három. Hát, kettő már eltelt". Hozzátette: úgy gondolja, nem áll már elegendő idő rendelkezésére.

Az egyházfő bátor döntésnek nevezte elődje, XVI. Benedek elhatározását, aki előrehaladott korára és meggyengült erejére hivatkozva 2013. február 28-án lemondott. Az idén 78 éves Ferenc pápa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a pápaságról való lemondás lehetőségét saját maga esetében nem mérlegeli.

A 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa számos témában nyilatkozott a Televisa riporterének. Az interjúnak a Vatikáni Rádió honlapján közölt összefoglalója szerint elmondta, hogy Argentínába kivándorolt olaszok leszármazottjaként nem tudja nem észrevenni a világot sújtó bajokat és igazságtalanságokat.

Az egyház hibái között azt említette, hogy az egyház „túlzottan klerikális" és nem képes megszólítani a laikusokat. A tavaly októberben a családról rendezett püspöki szinódussal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a szinódust „túlzott elvárások" kísérték olyan összetett témákban, mint az elváltak áldoztatása vagy az azonos neműek párkapcsolata.

Ferenc pápa azt is elárulta: leginkább az hiányzik neki, hogy észrevétlenül kiszökhessen egy pizzáért.

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése