Egy kalandos életű
ember születésekor az ország királya előbb kényszermunkával, majd az
elsőszülött fiúk megölésével akart elsorvasztani egy népközösséget. Mivel a
bábáknak adott parancs hatástalan maradt, általános rendelettel kényszerített
mindenkit, hogy e népközösségben született fiúkat vessék a folyóba. Még a
rendelet előtt az egyik családnak fiú és leány gyermeke született, a legkisebb
fiú viszont a rendelet után. Amíg lehetett, rejtegették, majd anyja egy fedeles
kosárban kitette a nádasba ott, ahol a király lánya szokott fürdeni. A hercegnő
észrevette, kihozatta szolgálóival, s az épp ott ácsorgó leánykának, a gyermek
testvérének megparancsolta, hogy szerezzen egy dajkát. Mirjam édesanyját hozta,
akire a hercegnő rábízta, hogy nevelje föl neki. Amikor a fiú fölserdült, anyja
átadta a király leányának, aki a saját fiának tekintette és a Vízbőlkihúzott
nevet adta neki.
- A királyi udvarában a fiú olyan nevelést kapott,
amely vezető szerepre készítette föl. Ez azonban nem szakította el övéitől.
Nővére Mirjám mindvégig hatott rá, megismertette vele népe hitét és vallási
szokásait. - Egy alkalommal elment megnézni, hogyan dolgoznak a testvérei, s a
kegyetlen bánásmód láttán leütött egy hajcsárt. A király is tudomást szerzett a
dologról, ezért a fiú idegen földre menekült. Ott pedig Midián papja
szolgálatába fogadta és feleségül adta hozzá leányát.
- Apósa juhait
legeltette, amikor egy csipkebokor lángjában megjelent neki az Isten és nevén
szólította: Mózes, Mózes! Ő azt felelte: Itt vagyok. Ekkor az Úr levétette
Mózes saruját (ezért a keletiek saru nélkül mennek a szenthelyre) és megbízta
azzal, hogy szabadítsa ki népét a szolgaság földjéről, s vezesse be az Ígéret
földjére (Kiv 3,1-8a, 13-15). E küldetés megerősítéséül az Úr kinyilatkoztatta
„Aki vagyok” (Jahve) nevet és csodatévő erővel ruházta föl Mózest. „Aki vagyok”
jelentése tulajdonképpen: én vagyok, aki mindig ott van, ha hívják, segítségét
kérik, akit senki sem keres hiába. Az „itt vagyok”-nak (Mózesnek) nagy szüksége
van „Aki vagyok”-ra, az életadó és
gondviselő Istenre. Valóban az Úr „ott volt” a zsidókkal a pusztában.
Felhő- és tűzoszlop által vezette őket, mannát adott nekik, vizet fakasztott
számukra (1Kor 10,1-6, 10-12).
Mindez előképe volt Krisztusnak, aki a keresztséget,
az oltáriszentséget, a Szentlelket adja. Jézusban „itt van” az Isten is, hogy a
megtérést sürgesse (Lk 13,1-9). Ő a
Pilátus kegyetlenkedésének hírét és az áldozatbemutatók sorsát igehirdetésének
fényébe állítja. Sőt a templom közelében, Siloám-i toronyépítésnél
bekövetkezett halálos kimenetelű szerencsétlenségre is megadja a helyes
értelmezést: „ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan.”
A terméketlen fügefa példázatával is a megtérésre figyelmeztet. Csupán Krisztus
irgalmas közbenjárása az oka annak, hogy még mindig van idő a megtérésre. Az
idő sürget. Ne legyen meddő a nagyböjti szent idő az Isten kívánta gyümölcsök
megtermésére.
„Tartsatok bűnbánatot, mert közel van az Isten
országa.” Mt 4,17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése