2016. 02. 04.

A tábornok tündöklése és bukása

Forrás: www.nasul.tv
Ha néhány évvel ezelőtt a Dan Voiculescu szekusbesúgóval és pártjával kötött szövetséget „erkölcstelen” megoldásnak nevezte Traian Băsescu volt államfő, Gabriel Oprea tábornok pályafutását, jobb- és baloldali kormánykoalíciókban való részvételét talán a perverz megoldás szókapcsolattal lehetne leírni.

Gabriel Opreánál ellenszenvesebb, kártékonyabb, sötétebb, aljasabb figurát nehezen találni még a hasonló alakokban egyébként bővelkedő román politikai színtéren is. Politikai haszonlesőkből, a húsos fazékhoz görcsösen ragaszkodó, elvtelen, pártból pártba vándorló képviselőkből és szenátorokból verbuvált szervezete ugyan soha nem vett részt választásokon, mégis a mérleg nyelvévé vált, és a nemzeti érdekre hivatkozva mindig kormányra került.

Az ő számlájukra írható a jobb sorsra érdemes Ungureanu-kabinet bukása, nekik köszönhetjük, hogy a liberális-szocialista szörnyszövetség oly sokáig zsigerelhette ki zavartalanul az országot, ők biztosították a plagizáló, korrupciós botrányba keveredett Victor Ponta túlélését akkor is, amikor már-már pártja is megvált volna kényelmetlenné vált elnökétől, és ők voltak azok, akik a bukaresti Colectiv-tragédia miatti népharag kirobbanása után is ott álltak ugrásra, kormányzásra, hatalomra éhesen.


Románia polgárai csak ámultak-bámultak, amikor a Törökországban lábadozó Victor Ponta helyetteseként több héten át Gabriel Oprea vezette katonás szigorral az országot, vagy amikor a politikai perverzitás afféle csúcspontjaként a tábornok – partnereivel, a szociáldemokratákkal is szembefordulva – az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmezője szerepben pózolt. Nem is olyan régen, a Ponta-korszak vége felé peckesen lépett ki Klaus Johannis államfő irodájából, a Cotroceni-palotából, a politikai elemzők, a közvélemény-formálók pedig riadtan súgtak össze: ő volna a következő miniszterelnök-jelölt?

Bukását végül is mérhetetlen arroganciája okozta: a tábornok oly gyakran igényelt hivatalos rendőri felvezetést, hogy gyakorlatilag a vécére is konvojjal járt, míg egyik útja során egy motoros rendőr életét vesztette. A tragédiát követően derült fény sorozatos visszaéléseire, s ezt követte az ügyészségi vizsgálat. A legnagyobb áttörés azonban kétségkívül az, hogy tegnap a parlamentben kényelmes többséggel szavazták meg mentelmi jogának megvonását.

A politikai pályája során minden párttal szövetkező, meglehetősen sötét titkosszolgálati kötődésekkel is bíró Oprea kiadása az igazságszolgáltatásnak legalább akkora fegyvertény, amekkora Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnök korrupcióért való elítélése vagy Dan Voiculescu bezárása volt néhány évvel ezelőtt.

Persze, a bűnügyi vizsgálat engedélyezésétől a vádemelésig vagy az ítéletig hosszú még az út, de az első lépés megtörtént, s Románia tegnap egy árnyalattal tisztább országnak tűnt…

Farcádi Botond
Háromszék


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése