2016. 02. 21.

A szenvedés helye életünkben




A keresztények küldetésének velejárója, hogy sok emberrel kerülnek szoros kapcsolatba, főleg szenvedő emberekkel. Ezért tisztában kell lenniük a szenvedés úgynevezett problémájával. Nincs olyan ember, aki a szenvedés terhe nélkül élhetné le az életét. Szinte mindnyájan fellázadnak ellene. Távol akarják tartani maguktól, s ha nem sikerül, egyszerűen lehengerli őket. Viselkedésükkel akadályt gördítenek a megváltás útjába, ugyanis ha egy élet gyümölcsöző akar lenni, helye van benne a szenvedésnek is, mint ahogy szövéskor a vetülékfonál keresztezi és kiegészíti a láncfonalat. Úgy tűnik, a szenvedés keresztezi és akadályozza életutunkat, valójában azonban ez adja meg életünknek a beteljesedést. Amint a Szentírás minden lapja tanítja, sorsunk, hogy "ne csak higgyünk Krisztusban, hanem szenvedjünk is érte" (Fil 1,29); egy másik helyen pedig ez áll: "Ha meghalunk vele, majd élünk is vele; ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele." (2Tim 2,11-12)

Krisztusban való halálunk pillanatát jelképezi a kereszt, a véres keresztfa, amelyen Krisztus, a mi Urunk befejezte művét. A kereszt tövében ott áll egy fájdalomtól szenvedő alak, aki olyan, mintha már nem is volna képes tovább élni. Ez az asszony a Megváltó és minden megváltott anyja. Ami itt most a földre hull, vér a véréből, de ez az a vér, amely megváltotta a világot. Mostantól fogva a Titokzatos Testben fog folyni ez a drágalátos vér, hogy életet vigyen a legutolsó tagnak is. Ahhoz, hogy ez megtörténhessék, meg kell értenünk, mit jelent ennek a vérnek az áramlása. Ez a drága vér hasonlóvá tesz bennünket Krisztushoz: nemcsak a betlehemi és a Tábor-hegyi Krisztushoz - az öröm és a megdicsőülés Krisztusához -, hanem a Golgota, a fájdalmak és az áldozat Krisztusához is.
Minden kereszténynek fel kell ismernie, hogy Krisztusban nem válogathat. Mária felismerte ezt a legvégsőkig, még az angyali üdvözlet örömében is. Tudta, hogy nemcsak arra lett meghívva, hogy Boldogságos Anya legyen, hanem Fájdalmas Anya is. Teljesen Istennek adta azonban mindig magát, így most teljesen be is fogadta Krisztust. Teljes tudatával elfogadta ennek a gyermeknek az életét, és ezzel együtt mindazt, ami előtte állt. Kész volt átélni vele együtt a kínokat, és megízlelni a boldogságot. Abban a pillanatban a két Szent Szív oly szorosan összefonódott egymással, hogy szinte egy szív lettek. Ettől kezdve együtt dobognak a Titokzatos Testben és érte. Így vált Mária a kegyelem közvetítőjévé, kehellyé, mely felfogja és továbbadja Jézus vérét. Ami Máriával történt, annak kell történnie gyermekeivel is. Hogy milyen mértékben tud bennünket Isten felhasználni, mindig attól függ, milyen szoros egységben vagyunk a legszentebb Szívvel. Csak az Ő Szívéből juthatunk a drága Vérhez, amelyet aztán másoknak is elviszünk. Nem találunk azonban rá Krisztus Szívének és Vérének egységére, ha életének csak egyetlen szakaszában keressük. Az egész életét kell elfogadnunk. Értelmetlen és méltatlan dolog szívesen fogadni a Dicsőség Urát, s ugyanakkor elutasítani a Fájdalmak Férfiát, hisz a kettő ugyanaz a Krisztus. Aki nem akarta elkísérni útján a Fájdalmak Férfiát, annak nincs is része az emberekért való küldetésében, s így az eljövendő dicsőségben sem.

Ebből következik, hogy a szenvedés mindig kegyelem. Ha nem az üdvösséget szolgálja, akkor erőt kell közvetítenie. Sohasem jelent büntetést vétkeinkért. "Értsük meg - mondja Szent Ágoston -, hogy az emberiség szenvedése nem büntetőjog; a szenvedésnek ugyanis gyógyító értéke van." Másrészt a bűnteleneket és szenteket Krisztus nagyon mélyen elmeríti a szenvedésbe, ott alakítja őket, amíg egészen hasonlók nem lesznek hozzá. Felbecsülhetetlen kiváltság ez. Csak azért lehetséges minden önmegtagadás, minden engesztelés, mert a szenvedés így cserélődik, így egyesül.
Egy egész egyszerű hasonlat tegye érzékelhetőbbé a szenvedés célját és értelmét. Gondoljunk csak arra, hogyan kering a vér az emberi testben, és figyeljük a kezünket: a pulzus a szív ritmusában ver. A kezünket átjáró meleg vér a szívünkből jön. Ha a kéz lehűl, a vénák összehúzódnak, a vérkeringés már nem működik megfelelően. Ha még hidegebbé válik, a véráramlat lassan akadozik, és ha a lehűlés olyan fokú, hogy a véráramlat teljesen leáll, bekövetkeznek a fagy ás tünetei: a szövetek kezdenek elhalni, a kéz élettelenné és használhatatlanná válik. Elhalt, s ha nem teszünk ellene semmit, üszkösödni kezd. 
Ezek a lehűlési fokozatok jól érzékeltetik, milyen állapotban van a Titokzatos Test néhány tagja. Lehet, hogy annyira nem képesek befogadni Krisztus vérét, mely ezt a Testet átjárja, hogy fennáll a tag elhalásának vagy üszkösödésének veszélye, s akkor a tagot amputálni kell. Mindenki tudja, mit kell tenni egy fagyott taggal: fel kell pezsdíteni a vérkeringést, nehogy elhaljon. Így a vér ismét benyomul az összeszűkült erekbe, és fájdalmat okoz. Ez a fájdalom azonban jó jel. A gyakorló katolikusok többségéről ugyan nem lehet azt mondani, hogy egészen fagyott tagokhoz volnának hasonlók. Önelégültségükben természetesen szinte sohasem tartják magukat hidegnek, fagyosnak. Urunk véréből azonban mégsem fogadnak be annyit, amennyit Krisztus adni akar nekik. Így rájuk kell kényszerítenie az életét. Vérének eret tágító mozgása pedig fájdalommal jár, s ez sok szenvedést okoz életünkben. Ha azonban ebből a szemszögből vizsgáljuk és értjük meg a szenvedést, vajon nem kell-e a fájdalomnak örömmé változnia? Hisz a szenvedésben érezzük, milyen közel van hozzánk Krisztus!
"Jézus Krisztus mindent elszenvedett, amit csak kellett. Szenvedésének mértékéből semmi sem hiányzik. Vége van tehát szenvedésének? Igen, de csak a Fő szenvedése ért véget, a testé még megmaradt. Joggal kívánja a testében tovább szenvedő Krisztus, hogy részt vállaljunk engesztelő áldozatából. Így kell cselekednünk, mivel egyek vagyunk vele. Minthogy mi vagyunk Krisztus teste és tagjai, egyik a másikra utalva, nekünk, tagoknak is el kell szenvednünk, amit a Fő már elszenvedett." (Szent Ágoston)

(Mária Légió Kézikönyve)
 

Hirdetés: 2016. február 21.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése