„Kikerülni őt? - a mi korunkban rendkívül egyszerű. Kerüld a csendet, kerüld a magányt, kerülj minden töprengést, amely elkanyarodna a kitaposott csapástól. De figyelj jól oda a pénzre, sexre, karrierre, egészségre – mindenekelőtt – saját panaszaidra. Bömböltesd rádiódat. Sodródj a tömeggel. Használj sok nyugtatót. Könyveidet megfelelőképp válogasd. Biztosabb azonban, ha megmaradsz az újságoknál, ott is elsősorban a hirdetések tanulmányozásánál, főleg azoknál, amik a sexet és sznobságot csiklandozzák.
Elérni Istent? - ehhez sokkal kevésbé tudok kész recepteket ajánlani. Ennek oka, hogy én sohasem kerestem Istent. Fordítva történt. Ő volt a vadász – legalábbis nekem úgy tűnt – én pedig a szarvas. Becserkelt, mint egy indián, célzott és tüzelt. És én örökre hálás leszek azért, hogy így esett meg első – tudatos – találkozásunk.”
Olyan valaki mondja ezt, aki 15 évesen elhagyta gyermeki keresztény hitét. Megtérését J. R. R. Tolkiennel és egy másik barátjával folytatott beszélgetésről szóló munkájában – Az öröm vonzásában – így ecsetelte: „1929 húsvét utáni időszakában beadtam a derekam, s talán mint olyan valaki, aki egész Angliában a legkedvetlenebbül és a leginkább vonakodva tért meg, elismertem, hogy az Isten – Isten.”
Sok-sok millió ember járt és jár az Isten-keresés útján. Igaz, hogy ezek sajátos, személyes utak, amelyen rátaláltak és rátalálnak a személyes Istenre. Ezt az utat és boldogságot találóan József Attila fogalmazta meg: „Az Isten itt állt a hátam mögött,/ S én megkerültem érte a világot.”
Az Istennel való találkozás története, miként „minden keresztény hivatásé is, egy Isten és ember közötti elmondhatatlan dialógus története, a meghívó Isten szeretete és az Istennek válaszoló ember szabadsága közti dialógusé.” (II. János Pál, PDV 36)
A meghívás két, egymástól elválaszthatatlan mozzanata: a szabad embernek felkínált ingyenes isteni ajándék, és a szabad ember csatlakozása Istenhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése