Szarka József régészeti és műtárgyvédelmi osztályvezető az MTI-nek felidézte, hogy a régészeti terepbejárások még 1999-ben kezdődtek, és az elmúlt 15 évben hatvanhat lelőhelyen csaknem kilencszázezer négyzetmétert tártak fel. Az Úton a kultúrák földjén című tárlaton az érdeklődők csaknem száz régészeti lelettel ismerkedhetnek meg az őskortól a késő középkorig tartó időszakból. A különleges tárgyak között vannak ezüstből és bronzból készült ékszerek, övveretek, szerszámok, csonteszközök és kerámiák is.
A kiállításon rovásírásos
íjcsontlemezeket is bemutatnak az avar korból, valamint egy óriási
méretű kelta kori urnát és egy kora bronzkori hamvasztásos sír tárgyait
is láthatják az érdeklődők. Az utóbbi, több mint négyezer éves lelet
azért is különleges, mert az elhunyt hamvait nem az urnában helyezték
el, hanem a sírban található edény elé, a gödör közepébe szórták. A
kiállítást egy régészeti konferencia előzte meg, ahol bemutatták a
szakemberek kutatási eredményeit. Az itt elhangzott beszámolókat,
illetve az elmúlt tizenöt év munkáját egy kötetben foglalják majd össze,
amely az év végén jelenik meg. Az Úton a kultúrák földjén című
kiállítás április 3-ig látható a Móra Ferenc Múzeum közösségi terében.hunhir.info
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése