2005. július 19-én lelkesedéssel vártuk
Őszentségét, XVI. Benedek pápát. Szívünkbe fogadtuk, amikor szerényen
kiállt a pápai lakosztály ablakába és kitárt karral, mindenkit szívére ölelő
gesztussal köszöntött. Közben a fehér karing visszacsúszott a felemelt karokról
és szembetűnő lett a fekete ing, a fekete szvetter és a fekete reverenda.
Szerénysége, nagy tudása és az Egyház iránti elkötelezett, szolgáló szeretete
megérlelte, hogy egészen Krisztus gabonája legyen. Az első pápai áldás után
nyomban leírtam élményemet és elgondolásomat. (Habemus papam! 2005.04.19.) Lelkesedtem, mert megéreztem
benne a hit szilárdságát, elköteleződését Jézus Krisztussal és Egyházával.
2013. február
11-én, a Lourdes-i Boldogasszony napján XVI. Benedek pápa nyilatkozata
megdöbbentett, ugyanakkor történelmet írt bejelentésével: „teljes szabadsággal
kinyilatkoztatom, hogy lemondok szolgálatomról mint Róma Püspöke, mint Szent
Péter utóda”.
Erkölcsi
nagyságát csodáltuk. Váratlanul ért kinyilatkoztatása, mert őt senki és semmi
nem sarkallta lemondásra. Igaz, hogy az utóbbi két esztendő alatt Európában
államfőket, miniszterelnököket, minisztereket, képviselőket... különböző
defektusok miatt lemondásra szólítottak fel, de egyesek ezzel mit sem törődtek,
érzéketlenül ragaszkodnak a hatalomhoz, nem álltak félre... Ez a magatartás is
jelzi, hogy korunk nemcsak gazdasági válságban van, hanem erkölcsiben is.
Mennyire más
Őszentsége magatartása, aki az 1,19 milliárd katolikus Egyház látható feje,
akinek hatalma, szolgálata élete végéig tartó, mégis olyan gesztust tesz, ami
minden ember tiszteletét kiváltotta.
Mi vezérelte a
Szentatyát, hogy lemondjon?
Figyelmesen
olvasom nyilatkozatát: „Miután ismételten megvizsgáltam lelkiismeretemet
Isten előtt, eljutottam arra a bizonyosságra, hogy erőnlétem előrehaladott
korom miatt már nem alkalmas arra, hogy megfelelő módon gyakoroljam a péteri
szolgálatot.
Nagyon jól
tudom, hogy ezt a feladatot, spirituális lényege miatt, nem pusztán tettekkel
és szavakkal, hanem szenvedéssel és imával is teljesíteni kell. Azonban a mai
világban, amely gyors változásoknak van kitéve, és a hitélet szempontjából nagy
jelentőségű kérdések rázzák meg, Szent Péter hajójának kormányzásához és az
evangélium hirdetéséhez szükség van mind a test, mind a lélek erejére. Ez az
erő az utóbbi hónapokban olyan mértékben csökkent bennem, hogy el kell
ismernem: képtelen vagyok jól megfelelni a rám bízott szolgálatnak.
Ezért,
tudatában e tett súlyosságának, teljes szabadsággal kinyilatkoztatom, hogy
lemondok szolgálatomról mint Róma Püspöke, mint Szent Péter utóda, amelyre
2005. április 19-én a bíborosok révén kaptam megbízatást. 2013. február 28-án
este 8 órától a római szék, Szent Péter széke üresnek nyilvánítandó. Az
illetékeseknek konklávét kell összehívniuk az új pápa megválasztására.”
Belátom, hogy
döntésében a világ és az Egyház iránt érzett szeretete motiválta.
Mennyire
jóságos, amikor a konzisztórium tagjainak köszönetet mondott azért a szeretetért
és munkáért, amivel segítették szolgálatában és bocsánatot kért minden
hibájáért. Ezután az Anyaszentegyház iránt érzett felelősséggel arra kérte a
jelenlévőket “most ajánljuk az Anyaszentegyházat Legfőbb Pásztora, a mi
Urunk, Jézus Krisztus gondjaiba. Fohászkodjunk Szent Anyjához, Máriához, hogy
anyai jóságával segítse a bíboros atyákat az új pápa megválasztásában. Ami
engem illet, a jövőben is teljes szívvel kívánom szolgálni Isten Szent Egyházát
imának szentelt életemmel”.
Ilyen
szeretetteljes lépésre, visszavonulásra csak szent ember képes. Olyan, aki
valóban megéli, amit jelmondata jelent: Cooperatores veritatis – az igazság
munkatársai” Hamvazószerdai beszédében is erre buzdított: „A nagyböjti időszakban nagyobb buzgósággal éljük meg az egyházi szeretetközösséget”.
Az imádság hullámhosszán üzenem:
Szentatya, híveimmel együtt imádkozunk az élő Péterért, s közben mi kérdezzük
Szentségedtől: Quo vadis, Domine?
Hálánk jeléül, a csíkszeredai
Millenniumi-templomban február 28-án virrasztani fogunk, és 20,45 órakor
szeretetünk és búcsúzásunk jeléül félórán át harangozni is fogunk, imádság közepett szívünkbe
zárjuk Szentségedet, mert egy szent nagy tettet visz végbe, mikor a kontemplatív élet
útjára tér.
Benedic, Domine, nos...
Darvas-Kozma József pápai káplán, esp.-plébános
Csíkszereda, 2013. február 13-án.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése