A Székelyföld égető gondjai

A SZNT-nak a Krónikában történt felhívását  tisztelem, mégis erőtlennek tartom. Elsősorban azért erőtlen vagy üres, mert a látszatra, a magunk mutogatására vezet. Hiányzik a szellem és a lélek! Hiányzik az összefogás, a közös párbeszéd, ahol céljainkat röviden és tömören megfogalmazhatnánk. Hiányzik a magyar településekkel az állandó kapcsolattartás, értekezlet a közös célokról, ahol annak kivitelezési formáját is vitára bocsátanák.
Hiányzik az egyházak vezetőivel és az egyházközségekkel, továbbá a pártokkal és mozgalmakkal, a földközelben élő emberekkel a kapcsolat, a párbeszéd és közös döntés. A SZNT elnökét tisztelem, de a közleményben március 10-re történt felkérést, felhívást egyáltalán nem tartom szerencsésnek.
Az összefogást nem az utaztatásban kellene szorgalmazni, hanem:
- a közleményben felkért vezetőkkel együtt üljünk/jenek le, és beszéljük/jék meg azt, hogyan is tudnánk munkahelyeket létrehozni a Székelyföldön;
- hogyan tudnánk élénkíteni a mezőgazdaságot;
- hogyan tartsuk itthon a felnőtt és képzett ifjúságot;
- hogyan hívjuk haza Angliából, Svédországból, Hollandiából és a többi országból az egyetemi diplomával autómosást, mosogatást és egyéb kuli munkát végző ifjainkat;
- hogyan erősítsük meg családjainkat;
- hogyan segítsük a házasodási és gyermekvállalási kedvet;
- hogyan lehetne hegyvidéki falvaink iskoláit megtartani, hogy a gyerekek ne ingázzanak;
- hogyan tudjuk felhasználni természeti adottságainkat stb.
- hogyan akar vezetni az, aki nem ápolja magában a vértanúság eszméjét? A vértanúságnak erkölcsi tartalma van, hiszen valamilyen eszméért adja életét.
A hazaszeretet hőseire emlékezni nem elég, abból tanulni kell. A hősök emléke arra tanít bennünket, hogy haldokló népet csak szabadsághősök képesek feltámasztani! A nemzetnek erős életet a földön csak olyan utókor biztosíthat, amelyet a hősök kegyeletes emléke lelkesít. 

Itt megállok és tovább nem sorolom. Ezekre az égető tényekre kell a megoldást keresni és nem menetelni. Fel kellene ismerni végre, hogy ennek a látszat színháznak, politikai parádénak az ideje lejárt.
Most a tettek ideje érkezett el, és ha eltátjuk a szánkat akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Először is vezetőink: szenátorok, képviselők, párt elnökök, vezetők között ki az, aki vagyonának felét feláldozza a közjóért? Azért az ügyért, amelyet hirdetnek? (Nem akad egy Széchenyi István? Egy Wesselényi? Egy Gábor Áron? És hol van ma egy Márton Áron?) Álljon vagy álljanak elő és segítsenek a népen, a népünkön! Ha bármelyikük is megteszi ezt, akkor elhisszük, hogy amit mondanak az igaz, és úgy is gondolják. De addig is, amíg ezt meg tudják tenni, először is imádkozzanak és vizsgálják meg lelkiismeretüket, mert haláluk óráján annak kell majd számot adniuk  gazdagságukról és minden elmulasztott lehetőségről, aki a "szívek és vesék vizsgálója".
Haldokló népet csak szabadsághősök képesek feltámasztani!  
Ismerjük be, hogy az erdélyi magyarságnak jelenben nincsen szellemi vezére, nincsen olyan akire felnézhetnék úgy, mint Trianon után felnéztek gr. Mailáth G. Károly püspökre, Kós Károlyra vagy Márton Áronra.
Nincs ilyen vezető, mert mindenkit bemocskoltak, besároztak. Vagy aki igazán vezető lehetett volna, azt a dicsőség elragadta és lealacsonyodott a pártoskodás mocsarába.
Mikor jön el végre a józan ész, a jóakarat és összefogás ideje?
Álljon itt Márton Áron két figyelmeztetése: "Kisebbségi sorsban azonban a középszerűek rászabadítása a vezető helyekre nemzeti veszedelmet jelent." (1939)
Továbbá: "Minden nép annyit ér, amennyi értéket saját magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a saját erejével tudja táplálni." (1936)
Múltunk gazdag története és irodalmunk tanúsítja a magyar nép szabadság szeretetét, áldozatkészségét. Azt a jellemvonását, hogy akit vagy amit megszeret, azért vagy attól nem sajnálja sem javait, sem életét.
Ilyen emberekre van szükség ma, mert:
Haldokló népet csak szabadsághősök képesek feltámasztani!  

Az alábbi cikk jelent meg a Krónikában:
Százezer magyart várnak a Székely Szabadság Napjára