2012. 12. 17.

Pythagoras, Platón, Seneca

A régi bölcsek, mint Pythagoras, Platón, Seneca, a gyónást, vagyis a hibáinknak tapasztalt, józan barátunk előtt való bevallását ajánlották. Ezek az alázatos, szolid, önérzetes jellemek már a természetes ész világánál felismerték, hogy a lelket ki kell emelni az önszeretet csalóka világából. Kimondják, hogy az erényre és szilárd erkölcsre hathatósabb út a bűnbevallásnál nincs. Platón Gorgiasában ajánlja, hogy napfényre kell hozni a bűnt s nem takargatni. Az ember folyton takargatja, szépítgeti, mentegeti magát; bámulatos leleményességgel, ékesszóló fordulatokkal tudja bűneit leszállítani s életüket, mellyel lelkiismeretünket sebzik, tompítani.  Nemo iudex in sua causa (senki se lehet bíró a maga perében), s éppúgy nemo medicus in sua infirmitate (senki se lehet orvos a maga betegségében); félni kell magunktól és fel kell tárni lekiismeretünket másnak, hogy ő döntsön, teljesen elfogulatlanul s mutassa meg ítéletének tükrében igazi ábrázatunkat.
**
Az önvizsgálat és bűnbevallás már a természetes ész világánál is az önismeret, kijózanodás, fölocsúdás, az erényre való törekvés nyílt iskolája, s ebbe bárki bekapcsolódhat,
hatásainak azonban a kegyelem ad értéket a gyónással összefüggően
és koronázza meg azokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése