Már Ádámtól kezdve érezték a régiek, hogy a gyónásban, a bűnbevallásban már
bennfoglaltatik valami nemes, az elégtétel. Az elesett ember mihelyt
bevallja bűnét, fölkel. Újra érzi, hogy nyitott homlokkal jelenhetik meg
az emberek előtt. Ami mérget és mételyt takart szíve, azt kiadta a meggyógyult. A
pogányok is gyóntak, mert jót tett nekik. Bacchus, Venus, Adonis
misztériumaiban elő volt írva a bűnbevallás, a papok vállukon kulcsot
viseltek, mely a titoktartást jelképezte. Marcus Aurelius császárt
mielőtt beavatták a Ceres titkaiba, meg kellett gyónnia a kihallgató
előtt. És feloldozást kapott, mihelyt bűnvallomása után megfogadta, hogy
megjavul. Tibetben nemcsak a szerzetesek, hanem a világiak is vádolják magukat és feloldozást nyernek. A dalai láma is, mielőtt a gyülekezetben megjelenik, meggyónik annak, akire lelkiismeretének igazgatását bízta, s betérvén a templomba, valamennyinek ajánlja, hogy bűneiket bevallják.
**
Az emberiség vágya, hogy a bűnöktől
megszabaduljon. A fentiek cselekedete is erre irányul/t, de csak egy
valaki tud megszabadítani, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.Ő aki azt mondta: "Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad” (Jn 20,21-23).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése