Lucian Boia történész a Gândulnak adott interjújában Nagy-Románia
történelmének másfajta olvasatáról beszél, és elmagyarázza, hogy a
legutóbbi könyvében miért tette vita tárgyává „Románia jogát” Erdélyre.
„A románok, természetesen, felvethettek egy+ etnikai jellegű jogot
Erdélyre, ahogy azt meg is tették, de történelmi jogot nem... Erdély
sohasem tartozott Romániához vagy a fejedelemségek valamelyikéhez – írja
a Primul Război Mondial. Controverse, paradoxuri, reinterpretări című,
múlt héten megjelent könyvében Lucian Boia. A könyv, természetesen,
azonnal heves vitákat váltott ki a közéletben, főként a tévékben.
– Az első világháborúról szóló könyvében két lehetséges
forgatókönyvet említ Románia első világháborús részvételével
kapcsolatosan. Mi történt volna, ha Románia nem az antant oldalán vett
volna részt, és semleges marad?
– Három lehetséges forgatókönyv van: a valódi forgatókönyv, ami
lezajlott – Románia az antant hatalmai mellett, Nagy-Britannia,
Franciaország és Oroszország mellett vesz részt a háborúban Erdély és
Bukovina felszabadításáért, elcsatolásáért, megszerzéséért vagy ahogy
mondani akarják. A második forgatókönyv az lett volna, ha Románia a
központi hatalmak, Németország és Ausztria-Magyarország oldalán vesz
részt, elsősorban Oroszország ellen, Besszarábia megszerzéséért. A
harmadik forgatókönyv szerint Románia semleges marad, és a háború vége
felé kiderült volna, hogy mi a helyzet, és mi fog történni. Ez a három
forgatókönyv. Rendben, nem tudjuk, mi lett volna, ha másképp történnek a
dolgok. Egyetlen történelmet ismerünk. A többit illetően
feltételezésekbe bocsátkozhatunk, forgatókönyveket készíthetünk.
Ha Románia a központi hatalmak, Németország és Ausztria-Magyarország
mellett állt volna, akkor Oroszország legyőzése és Besszarábia
felszabadítása lett volna a cél. Nyilván abban az esetben, ha
Oroszországot sikerül legyőzni, és a háború a központi hatalmaknak
kedvezően ért volna véget. Ha a központi hatalmak szenvedtek volna
vereséget, akkor Románia velük együtt vesztett volna.
Ott van még a semlegesség forgatókönyve, ami csábító lehetett volna.
Románia végig megőrizhette volna semlegességét, és akkor nem lett volna
az a sok áldozat, melyek óriásiak voltak Románia részéről. Romániának
nagyon nagy veszteségei voltak, ha a halottak számát a lakosság számához
viszonyítjuk, arányait tekintve nagyobbak, mint Franciaországnak vagy
Németországnak négy és fél év háború után, miközben Románia csak másfél
évig háborúskodott. A háború végén pedig Romániának érintetlen hadserege
lett volna. És ha a birodalmak szétestek volna, ahogy
Ausztria-Magyarországgal, illetve Oroszországgal megtörtént, akkor a
háborúban való részvétel nélkül megkaphatta volna Erdélyt, Besszarábiát
és Bukovinát. Talán, nem mondom, hogy így lett volna, csak azt tudjuk,
ami megtörtént, egyetlen egy történelem van.
– Románia megtehette volna, hogy semleges marad?
– Igen, semleges maradhatott volna. Romániára nyomás nehezedett.
Németország és Ausztria-Magyarország már beletörődött abba, hogy Románia
semmiképpen sem fog az oldalukra állni, tehát a központi hatalmak
számára Románia semlegessége lett volna a legjobb megoldás. A nyugatiak,
főleg a franciák, de a britek is, nyomást gyakoroltak, de végül azzal
maradtak volna, nem kötelezhették volna Romániát arra, hogy belépjen a
háborúba. Románia, vagyis a Ionel Brătianu által vezetett liberális
kormány azzal a gondolattal lépett be a háborúba, hogy Erdély
megszerzésének áraként mégiscsak részt kell vennie, véráldozatot kell
hoznia, hozzá kell járulnia a központi hatalmak vereségéhez.
Ami Bukovinát illeti, két forgatókönyv van, Ausztria-Magyarország
vereségével, de Ausztria-Magyarország is azt sugallta, hogy Romániának
ajándékozhatja Bukovinát, amennyiben Románia a központi hatalmak oldalán
lép be a háborúba. Tehát Bukovina ügye így is, úgy is megoldható lett
volna. Erdély és Besszarábia közül kellett választani. Mi jobb
Romániának, és milyen győzelmi esélyek vannak a háborúban, ki fog
nyerni? Az volt a fontos, hogy azokkal tartson, akik majd győzni fognak.
– Ma megengedheti magának egy ország, hogy semleges maradjon egy konfliktusban? Hogy a Balkán egyfajta Svájca legyen?
– A helyzetektől függ, tudja, a történelem nem ismétli meg önmagát. Az,
ami az első vagy a második világháborúban történt, nem ismétlődik meg a
továbbiakban, és reméljük, hogy nem lesz egy harmadik. Még az Európai
Unión belül is vannak semleges országok, melyek nem tagjai a NATO-nak.
Ausztria nem tagja a NATO-nak, Finnország nem tagja a NATO-nak. Tehát
lehetséges.
– Szintén az első világháborúról szóló könyvében írja, hogy az
erdélyi népszavazás nem felelne meg napjaink demokratikus elveinek.
Tudná árnyalni ezt a kijelentést?
– Ezt nem mondtam ilyen durván, mint ön. Az első világháború végén
meghirdették a nemzetek önrendelkezési jogát, a nemzetállamok
létrehozását a volt birodalmak, Ausztria-Magyarország és bizonyos
mértékig Oroszország romjain. Népszavazásokat csak nagyon kevés helyen
tartottak, ahol a lakossági keveredés nagyon nagy volt és egyetlen
népességnek sem volt vitathatatlan többsége.
Amit a népszavazás elmaradásáról mondtam, az más területekre is
érvényes, nem csak Erdélyre. A gyulafehérvári nagygyűlés a román
képviselők összejövetele volt. Tehát az ötven és valamennyi százaléknyi
erdélyi román mondott véleményt, a magyarokkal, a németekkel és a
többiekkel nem konzultáltak. Mint mondtam, még ha lett is volna
népszavazás, az eredmény biztosan nem lett volna olyan egyhangú, mint
Gyulafehérváron, de úgy is a románok javára szólt volna, és Erdély ilyen
körülmények között egyesülhetett volna Romániával. Ezt a magyarázatot
adtam, hogy őszintén beszéljünk. Nincs értelme azt mondanunk, hogy az
népszavazás volt, amikor nem volt népszavazás.
– Másrészről nyilvánvaló volt, hogy a nemzetállamok létrejötte közepette nincs más megoldás, mint Erdély egyesülése Romániával.
– A románok ezt fejezték ki Gyulafehérváron, a Gyulafehérvári Nagy
Nemzetgyűlésen, ez nem vitás. De én azt mondtam, hogy 1914-ig az erdélyi
nemzeti mozgalomnak nem a Romániával egyesülés volt a célja, mert nem
is lehetett célja a Romániával egyesülés. Az erdélyi románok nemzeti
mozgalma a XVIII. században kezdődik, az erdélyiek adják meg a jelet a
románok nemzeti mozgalmára.
Márpedig azt hiszem, senki sem fogja azt állítani, hogy a XVIII.
században a Romániával való egyesülést akarták, már csak azért sem, mert
Románia nem létezett. Létezett a két fejedelemség, némiképp
szerencsétlen helyzetben, oszmán uralom alatt. A Romániával való
egyesülés kérdése Románia létrehozása, 1859, de főleg 1877, a
függetlenség megszerzése, a királyság 1883-as kikiáltása után került
szóba.
A nemzeti mozgalom céljai az első világháborúig az
ausztria-magyarországi románok jogegyenlőségének elérése vagy Erdély
autonómiája vagy a teljes jogegyenlőség voltak, autonómiával vagy
anélkül. Konkrétan, az Erdéllyel való egyesülés kérdése 1914-ben merült
fel, amikor valóban készültek ilyen tervek.
Addig ez egy álom lehetett, hogy is mondjam, egy közelebbi vagy
távolabbi álom. Konkrétan az erdélyi románok nemzeti mozgalmának az első
világháborúig ez a cél nem szerepelhetett a programjában, a mozgalom
taktikájában és stratégiájában sem.
– A könyvében szereplő történelmi értelmezés bizonyos vitákat
váltott ki, és egyesek azt mondják, nem kellene feltennünk azt a
kérdést, hogy kié Erdély.
– De ki kérdezi azt, hogy kié Erdély? Senkiben sincs semmilyen kétség.
Természetesen Erdély Romániáé. Azt hiszem, a történelemről kevésbé
görcsösen, nyugodtabban kellene beszélnünk, túlzások és mindenféle
történelmi mítoszok felhasználása nélkül egy olyan jog alátámasztására,
melyekkel nyilvánvalóan amúgy is rendelkezünk. Hogy is mondjam,
Erdélyben ma csaknem 80 százalék román és 20 százalék magyar él. Ki
képzelheti azt, hogy Erdély nem döntő módon román, hogy az nem Romániáé,
és hogy nem fog továbbra is Romániához tartozni? Ez a kérdés nem
vetődik fel.
– Nem a most átélt időszak a legjobb Románia történelmében? Egyesek
miért éreznek nosztalgiát a háborúk közötti időszak után? Vagy vannak
olyanok, akik a kommunizmusban keresnek fogódzókat.
– Ez, hogy úgy mondjam, emberi viselkedés. Általában véve a múltat
idealizálják. A jelen az, ami fáj. A jelenben vannak elégedetlenségeink,
a múltban nem lehetnek. És elég sokan gondolnak nosztalgiával
Ceauşescura. Vannak mások, akik – ugyan bizonyos valós okokból kiindulva
– de túlzásba esnek a háborúk közötti időszak túlságosan erős
idealizálásával. Minden időszaknak voltak jobb és kevésbé jó szakaszai,
I. Károly 1866–1914-es időszakával kezdve – ez egy politikai
egyensúllyal járó, modernizálási, de nagy késlekedéseket is hozó idő
volt, ahogy az 1907-es felkelés is, nem megyek most bele a részletekbe. A
háborúk közötti román kultúra kiemelkedő volt. Persze, főleg a
nagyvárosokban vannak modernizálással kapcsolatos előrelépések.
Bukarestben láthatók a háborúk közötti építkezések, főleg a 30-as
évekből. De vannak lemaradások is. Van egy történelmi lemaradás, ami
akkor is létezett és ma is megvan Romániában.
– A lemaradás összehasonlítható a mostanival?
– Romániának volt és továbbra is van egy történelmi hátránya. Későn
indult útnak a két fejedelemséggel, csak a XIV. században, későn, még a
környékbeli államokhoz képest is nagyon későn. Sokáig nagyon egyszerű
társadalom volt, egy bojárokra és parasztokra osztott falusi társadalom,
a városi lakosság és a polgárság csak később alakult ki. Eléggé
vázlatosan megszervezett állama volt, ez egy történelmi lemaradás, amit
nem olyan könnyű behozni.
Andreea Ofiteru, Gandul.info
* * *
Íme, a kötet néhány „vitatott” része:
* „A románok, természetesen, hivatkozhattak (ahogy azt tették is) egy
etnikai jogra Erdélyt illetően (a román lakosság többségben lévén), de
nem történelmi jogra is. Vádolhatták a magyarokat azzal, hogy elnyomták
vagy diszkriminálták őket, de azzal nem, hogy bármikor is »elrabolták«
volna tőlük Erdélyt.”
* „Az 1916. augusztusi »belépés az akcióba« megfelelt-e egy minden román
által magáénak vallott »nemzeti ideálnak«? Ez túlzás lenne. A románok
többségét, akik zömmel parasztok (a lakosság 80 százaléka) és
írástudatlanok voltak, teljesen más gondok foglalkoztatták, valószínűleg
még csak nem is hallottak a »nemzeti ideálról«. Ez a »közvélemény«
sokkal szűkebb, némi műveltséggel rendelkező és a közélet iránt nagyobb
vagy kisebb érdeklődést mutató személyekből álló szférájában volt
jelen.” (69. oldal)
* „A ’németbarátok’ arra figyelmeztettek, hogy Románia számára sokkal
fontosabb Besszarábia felszabadítása, Erdély ugyanis nyugodtan
megvárhatta volna azt a – valószínűleg nem túl távoli – pillanatot,
amikor a kettős monarchiát radikálisan átszervezik, egyenlő népek
társulásává válva, vagy darabokra esett volna és ezáltal a hőn óhajtott
Erdéllyel való egyesülés is megvalósult volna.” (74. oldal)
* „Erdély nem volt ilyen helyzetben. Sohasem tartozott Romániához vagy a
Romániát 1859-ben létrehozó fejedelemségek valamelyikéhez. Államisága
kezdete óta Magyarország része volt, és Magyarország eltűnése után a
vezető elitjén és az államszerveződési formáján keresztül továbbra is a
régi magyar királyság részeként jelent meg.” (74. oldal)
* „Végül is akarták vagy sem az egyesülést Romániával? Mondjuk, hogy
igen, de nem jobban, mint egy megreformált monarchián belül maradást. A
Romániával való egyesülés egy virtuális történelem, egy lehetséges, de
még nem tisztázódott jövő részét képezte. A tettek szintjén az erdélyi
románok nemzeti mozgalma nem a Romániával egyesülés irányába
cselekedett, hanem előbb szigorúan csak Erdély autonómiájának
helyreállítása és aztán a Magyarországon belüli teljes jogegyenlőség
megszerzésének irányába.” (81. oldal).
Háromszék
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése