2014. 05. 27.

Ferenc pápa a Mecsetek terén

Szentföldi apostoli útja harmadik, egyben utolsó napján, hétfőn Husszein sejkkel, a jeruzsálemi főmuftival, a muzulmán Legfelsőbb Tanács elnökével találkozott a Szentatya – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

A Mecsetek terén álló főtanács épületében elmondott beszéde kezdetén Ferenc pápa barátoknak és kedves testvéreknek nevezve a muzulmánokat háláját fejezte ki, hogy ezen a szakrális helyen találkozhatnak.
Ferenc pápa elődei nyomában, különösképpen VI. Pált követve, aki 50 évvel ezelőtt látogatott a Szentföldre, vágyott arra, hogy zarándokként meglátogathassa ezt a helyet, amely megtapasztalta Jézus Krisztus földi jelenlétét. „De ez az én zarándoklatom – mondta a Szentatya – nem lenne teljes, ha nem foglalná magába a találkozásokat is azokkal a személyekkel és közösségekkel, akik ezen a földön élnek, és ezért különösképpen örvendek a veletek való találkozásnak, muzulmán hívek, kedves testvérek. Ebben a pillanatban Ábrahám személyére gondolok, aki zarándokként jött erre a földre. Muzulmánok, keresztények és zsidók elismerik Ábrahámot, még ha mindnyájan más módon is, mint egy atyát a hitben és egy nagy követendő példaképet. Zarándokká vált, elhagyva saját népét, saját házát, hogy vállalkozzon arra a lelki kalandra, amelyre Isten hívta őt.”
Ezt követően a pápa rámutatott: a zarándok egy olyan személy, aki szegénnyé válik, útnak indul, nagy és várt cél felé halad, egy kapott ígéret reményében él. „Soha nem tarthatjuk magunkat önellátónak, életünk urának – mondta a Szentatya –, nem korlátozhatjuk magunkat meggyőződéseinkben bezártságunkkal, bizonyosságunkkal. Isten misztériuma előtt mindannyian szegények vagyunk, mindig késznek kell éreznünk magunkat kilépni önmagunkból, engedelmeskednünk kell Isten hozzánk intézett hívásának, nyitottnak kell lennünk a jövőre, amelyet Ő akar készíteni számunkra.”
A Szentatya hangsúlyozta, hogy földi zarándoklatunk során nem vagyunk egyedül: kereszteződünk más hívek útjával, olykor osztozunk velük egy útszakaszban, olykor együtt élünk át egy megállást, ami erőt önt belénk. „Ilyen ez a mai találkozás is – mondta Ferenc pápa –, és én különös hálával élem ezt át. Vendégszeretetetek miatt jóleső közös megállás ez azon a zarándoklaton, ami a mi életünk és közösségeink útja. Összeköttetést és testvéri cserét élünk át, amelyek felüdülést és új erőt nyújtanak az előttünk álló közös kihívásokhoz.”
„Nem feledkezhetünk el arról, hogy Ábrahám zarándoklata meghívás is volt az igazságosságra: Isten cselekvésének tanújává és utánzójává akarta őt tenni – mondta beszédében a pápa. – Nekünk is Isten cselekvésének tanúivá kell válnunk. És ebben a találkozásunkban halljuk visszhangozni a meghívást arra, hogy a béke és az igazságosság munkásai legyünk, valamint arra, hogy az imádságban kérjük ezeket az ajándékokat és elsajátítsuk a magasból az irgalmasságot, a lelki nagyságot és az együttérzést.”
„Kedves testvérek, kedves barátok, erről a szent helyről azt a bánatos felhívást intézem az Ábrahámot elismerő minden személyhez és közösséghez, hogy fogadjuk el és szeressük egymást mint fivérek és nővérek! Tanuljuk megérteni a másik fájdalmát! Senki ne használjon erőszakot az Isten nevében! Dolgozzunk együtt az igazságosságért és a békéért! Salam!” – zárta beszédét a Szentatya.
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése