2014. 05. 24.

Ferenc pápa történelmi szentföldi látogatására készülve

A Vatikáni Rádió beszámol a pápai utazás előzményeiről, reményeiről.


A Szentatya 2014. január 5-én, vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után jelentette be a Szent Péter teret megtöltő híveknek a következő szavakkal:

„Ebben a karácsonyi időszakra jellemző, örömteli légkörben szeretném bejelenteni, hogy május 24-e és 26-a között, ha Isten is úgy akarja, zarándoklatot teszek a Szentföldre. A fő cél, hogy megemlékezzek VI. Pál pápa és Athenagorasz pátriárka történelmi találkozójáról, amelyre éppen 50 évvel ezelőtt, január 5-én került sor. Az útnak három állomása lesz: Amman, Betlehem és Jeruzsálem”.

A pápa a hír bejelentésekor hozzátette: „Már most kérem imáitokat ezért a zarándoklatért, ami az ima zarándoklata lesz”.

A Szentatya zarándoklatának középpontját képezi tehát a konstantinápolyi pátriárkával való találkozás, valamint az az ökumenikus istentisztelet, amelyen a Szent Sír bazilikában a Szentföldön jelen lévő összes egyház hívei vesznek részt. Erre a történelmi gesztusra évszázados meg nem értések, és ellentétek után kerül sor.

Ferenc pápa a negyedik pápa, aki visszatér Jézus földjére. 1964-től kezdve zarándokoltak el, hogy szülőföldjén kövessék az Úr nyomait. VI. Pál pápa a II. Vatikáni Zsinat második ülésszaka után tért vissza arra a földre, ahol Jézus megbízta Pétert azzal a feladattal, hogy „erősítse meg testvéreit a hitben”.

2000-ben, a jubileumi szentévben II. János Pál járta végig a Szentföld útjait, majd 2009-ben XVI. Benedek tett utazást Izraelbe. Emlékezetes az emeritus pápa kívánsága, amelynek Tel Aviv Ben Gurion repülőterén adott hangot: hozzanak jó eredményt az izraeli és palesztin nép közötti béketárgyalások, hogy „mindkét nép békében élhessen saját hazájában, biztos és nemzetközileg elismert határok között”.

Ferenc pápa „imazarándoklatának” bejelentése egybeesik VI. Pál Nobis in animo kezdetű apostoli buzdításának 40. évfordulójával. Ebben megállapította: „Ez az áldott föld az egész világ keresztényeinek spirituális örökségévé vált. A keresztények arra vágyakoznak, hogy ájtatos zarándoklatot tehessenek, legalább egy alkalommal életük folyamán, hogy kifejezzék szeretetüket Betlehemben a Gyermekké lett Istennek, Názáretben az isteni Ifjúnak és Munkásnak, az egész térségben az isteni Mesternek és Gyógyítónak, a Kálvárián az isteni Keresztre feszítettnek, a Feltámadt Megváltónak a sírnál, amely a ’Feltámadás templomában’ van, ahogyan görög nyelvű testvéreink nevezik ezt a helyet.

Ezen a földön annyi kegyhely és szent hely mellett létezik és működik egy élő Egyház, Krisztus-hívők egy közössége. Olyan közösségről van szó, amely a történelem folyamán számtalan megpróbáltatással nézett szembe és fájdalmas eseményeket szenvedett el: a belső megosztottságok, a külső üldöztetések és egy idő óta az elvándorlás meggyengítették, ezért már nem önellátó. Szüksége van tehát megértésünkre, erkölcsi és anyagi segítségünkre” – írta VI. Pál pápa 40 évvel ezelőtt.

Ferenc pápa szentföldi látogatásának mottója: „Hogy egyek legyenek” – Ut unum sint – János evangéliumának szavait idézi (Jn 17,20-23). A választás a szentföldi katolikus püspökök közgyűléséhez fűződik, csakúgy, mint az apostoli látogatás logója. Ez Szent Péter és Szent András apostolokat ábrázolja, amint átölelik egymást. Ők voltak az első tanítványok, akiket Jézus Galileába hívott. Szent Péter a római, Szent András pedig a konstantinápolyi egyház védőszentje. Jeruzsálemben, az anyaegyházban ölelik át egymást. A két apostol ugyanazon a bárkán foglal helyet, amely az Egyházat jelképezi. A főárboc Jézus keresztje, míg a vitorlát a Szentlélek szele dagasztja. A Szentlélek kormányozza a hajót a világ vizein.

A Vatikáni Rádió kiküldött tudósítója szerint ezen a sokat szenvedett földön, ahhoz, hogy „egyek legyenek”, Ferenc pápának a látszólagos béke légkörébe kell elmerülnie az izraeli-palesztin béketárgyalások befagyasztását követően. Az egyetértés szót elfojtotta a bizalmatlanság, a háttérben folytatódik a véres szíriai konfliktus, amely halált és pusztítást okoz, az egész közel-keleti térségben ezreket kényszerít menekülésre.

Betlehemben a pápát élő keresztény közösség várja, amely jelenlétében a remény jelét látja. Várják a palesztin hatóságok, akik egy sor nemzetközi szintű elismerés után nemzeti egységre törekednek Ciszjordánia és Gáza között. Várják a pápát a Dheisheh tábor menekültjei, akik 1948 óta mélyszegénységben, helyzetükbe beletörődötten élnek.

Izraelben Peres elnök várja Ferenc pápát. Az izraeli államfő különösen ragaszkodott ahhoz, hogy mandátuma befejezése előtt létrejöjjön ez a látogatás; nagy kíváncsisággal tekint Ferenc pápára, olyannyira, hogy Abraham Skorka, argentin rabbival írt, Az ég és a föld című könyvét héberre is lefordították.

A pápai utak sorában abszolút újdonságot jelent, hogy Skorka rabbi és Omar Abboud imám Ferenc pápa kíséretének tagjai. Mindketten Bergoglio pápa régi barátai, még abból az időből, amikor Buenos Aires bíboros érseke volt. Jele ez annak, hogy a vallásközi párbeszéd erősebb minden előítéletnél és megerősíti ennek a szentföldi látogatásnak „kifejezetten vallási” jellegét.

Ez a föld szent a három nagy egyistenhívő vallás számára. Szépségében és ellentmondásaiban varázslatosan vonz, egyben mély fájdalmat okoz – tudósít Jeruzsálemből a Vatikáni Rádió kiküldött munkatársa.
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése