2014. 05. 21.

Május 24-én lesz a világ legnagyobb elsőáldozás

Mintegy 1400 jordániai gyermek veszi először magához az Oltáriszentséget az ammáni stadionban tartott szentmisén – nyilatkozott Rifat Bader atya, a pápalátogatás hivatalos szóvivője a Fides hírügynökségnek.


Az ünnepi szentmisét Ferenc pápa celebrálja május 24-én, szombaton az ammáni nemzetközi stadionban.
„A mintegy négy hónappal ezelőtt megkezdett előkészület a gyermekeket és szüleiket is érintette. Minden pénteken hittanóra keretében hitoktatók és szerzetesnővérek készítették fel a gyerekeket, hogy megértsék az Eucharisztia szentségének lényegét. A szentmisén a gyerekek a helyükön maradnak majd, és a püspökök, papok, diakónusok és nővérek járnak körbe áldoztatni” – mondta Rifat Bader szóvivő, a Katolikus Tanulmányi és Sajtóközpont vezetője.

50 000 ingyenes jegyet osztottak szét a Hasemita Királyság plébániáin, és mintegy 500 fiatal önkéntes fog segíteni a szentmise lebonyolításában.
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése